Megfricskázta a Pécs a Ferencvárost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.30. 20:00
null
Böde góljával hiába vezetett a Fradi (Fotók: Fuszek Gábor)
A magyar labdarúgó élvonal, az NB I tizenhatodik fordulójában hiába szerzett már a hatodik percben vezetést a Pécs ellen a Puskás Ferenc Stadionban a házigazda Ferencváros, a vendégek fordítani tudtak, így először távoztak három ponttal ebből a stadionból Fradi elleni bajnokin.

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

Ferencváros–Pécsi MFC 1–2 (Böde 6., ill. Mateos 13. – öngól, Koller K. 40. 11-esből)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nem kisebb céllal érkezett a Pécs a Puskás Ferenc Stadionba, mint hogy egy győzelemmel megelőzze a tabellán a Ferencvárost, és a hatodik helyre ugorjon. Villámrajtot viszont nem a PMFC, hanem a hazai csapat vett, a hatodik percben ugyanis Böde Dániel egy szemfüles találattal bevette a vendégek kapuját: 1–0!

Fellelkesültek a ferencvárosi szurkolók, de a pályán megállt a tudomány, pontosabban David Mateos tökéletes ívben tekert a bal felsőbe, csak éppen Jova Leventét lepte meg ezzel a mentésnek indult mozdulattal: 1–1!

Még nagyobb bajba került volna a Fradi, ha Farkas Ádám büntetőt ítél, miután Pölöskey Pétert akasztotta a 16-oson belül Muhamed Besic, a másik kapu előtt pedig Böde büntethette volna a beadások idején sokadszor elalvó pécsi bekkeket, ám közelről a kapus ölébe bólintott. A félidő végén a pécsiek kerültek előnybe: Philipp Bönig fellökte a már az előző gólban is főszereplő Kővári Róbertet (előle szabadított volna fel Mateos), a megítélt 11-est pedig (amely kevésbé volt az, mint a meg nem adott...) Koller Krisztián értékesítette némi szerencsével. 1–2!

Jova Levente elérte a labdát a büntetőnél, de csak a kapufára tudta azt ütni, és onnan befelé pattant. Pár perc múlva ismét csak beleütni tudott a labdába Jova, csak éppen ekkor felállva tapsolták emiatt, mert a bal felső elől varázsolta ki elképesztő bravúrral az amúgy rengeteg hibával játszó egykori ferencvárosi Pölöskey fejesét.

A Pécs hátrányba került, de fordítani tudott
A Pécs hátrányba került, de fordítani tudott

A pihenő után ment, ment előre a Fradi, játéka kreativitást azonban csak nyomokban tartalmazott, így aztán elvétve kerültek csupán lövőhelyzetbe a zöld-fehérek – akkor viszont borzalmas próbálkozásokkal jelentkeztek, így hatalmas hazai mezőnyfölénnyel ugyan, ám különösebb izgalmak nélkül csorogtak a percek. Ricardo Moniz beküldte a hajrára Arsenio Valpoortot és Jack Tuijpot is, akik a nyáron a PMFC ellen góllal debütáltak a magyar élvonalban, ezúttal azonban ők sem tudtak segíteni csapatukon.

A zöld-fehérek nagy erőfeszítésekkel próbálták meg bepasszírozni legalább az egyenlítő találatot, ami nem sikerült: a Fradi a legutóbbi nyolc bajnokijából csak egyet nyert meg, a pécsiek ellenben egymás után harmadszor diadalmaskodtak idegenben. Hosszú, forró télre lehet számítani az Üllői úton...

DIBUSZ DÉNES, SZATMÁRI LÓRÁND ÉS RICARDO MONIZ ÉRTÉKELÉSE

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

MONIZ A KREATIVITÁST ÉS A JÓ JÁTÉKVEZETÉST HIÁNYOLTA

„A játékvezető sokat tévedett a kárunkra, befolyásolta a mérkőzést, ez volt az egyik oka a vereségnek. Nem voltunk elég kreatívak, Diallo nem játszotta be teljes szélességében a pályát, Jenner sem tudta kicselezni a közvetlen ellenfelét, hiányzott egy kreatív játékos elölről. Emiatt túl sok felíveléssel próbálkoztunk, ezekkel nem voltunk elég hatékonyak. Ezek miatt nem tudtunk újabb gólt szerezni, és veszítettünk" – értékelt Ricardo Moniz a Sport1-en.

„Kővári Róbert bizonyított a korábbi mérkőzéseken és az edzéseken is napról napra láttuk, milyen jó munkát végez, így beraktuk a Fradi ellen. Jó döntés volt, mert jól játszott, mint ahogy az egész csapat szenzációsan küzdött. Voltak időszakok, amikor csúszni-mászni kellett, ami nem is meglepő, hiszen a Fradi otthonában játszottunk. Biztos volt, hogy a Fradi a kapuhoz nyom minket, de a fiúk minden dicséretet megérdemelnek, amikor kellett, bátran játszottak" – mondta Lőrincz Emil a Sport1-nek.

Háttérben a lényeg
Háttérben a lényeg

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
November 29., péntek
19.00
Budapest Honvéd–KTE-Phoenix Mecano 1–1Becséri Dániel
November 30., szombat
14.00

Kaposvári Rákóczi–Debreceni VSC-Teva 1–2

Bognár Tamás
16.00
Puskás Akadémia FC–Lombard Pápa 1–0 Szabó Zsolt
16.00
MVM Paks–Újpest FC 2–4 Solymosi Péter
18.00
Mezőkövesd–MTK Budapest 1–0Erdős József
20.00
Ferencváros–Pécsi MFC 1–2Farkas Ádám
December 1., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO FC (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC (Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 16 11 3 2 39–17 +22 36
2. Videoton FC 15 10 2 3 30–11 +19 32
3. Diósgyőri VTK 15 7 6 2 26–17 +9 27
4. Haladás 15 7 5 3 25–18 +7 26
5. Pécsi MFC 16 7 3 6 26–26 0 24
6. Ferencváros 16 7 3 6 24–24 0 24
7. Győri ETO 15 6 6 3 23–17 +6 24
8. Budapest Honvéd 16 6 5 5 23–20 +3 23
9. Lombard Pápa FC 16 6 2 8 20–24 –4 20
10. Újpest FC 16 5 5 6 27–28 –1 20
11. Kecskeméti TE 16 4 6 6 22–30 –8 18
12. Mezőkövesd 16 5 2 9 19–29 –10 17
13. MVM Paks 16 4 4 8 20–28 –8 16
14. Puskás Akadémia FC 16 4 4 8 18–29 –11 16
15. MTK Budapest 16 3 5 8 16–19 –3 14
16. Kaposvári Rákóczi 16 2 3 11 14–35 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik