Felkészülés: pécsi siker, betalált az MTK-tól hozott támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 18:37
A Pécsi MFC labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen Rácz Ferenc és Fröhlich Roland góljával 2–1-re győzött az orosz másodosztályú újonc Gazovik Orenburg ellen.

Az orosz csapat a 22. percben Kamalutin Ahmedov révén kapufás szabadrúgásgóllal szerezte meg a vezetést, az egyenlítést az MTK-ból hozott Rácz gólja hozta meg: a támadó Márkvárt Dávid előkészítése után talált be. Az utolsó szó (és a győztes gól) Fröhlichlé volt – a pécsiek eddigi felkészülési mérlege egy győzelem, egy vereség.

„A mai mérkőzés maximálisan elérte a célját, bár nagyon sokan a terhelések és az edzések szintjének növekedésétől másképpen reagáltak – kezdte értékelését Lőrincz Emil a PMFC hivatalos honlapján a mérkőzést követően. – Igaz, sokak szenvedtek, de egy nagyon motivált, jó csapatot sikerült megvernünk. Ami nem tetszett, hogy az elején megint bealudtunk, aminek az okát nem tudom. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy jól játszott a csapat és rúgtunk két szép gólt. Az ellenfélnek voltak az elején lehetőségei, de utána már nem nagyon veszélyeztettek, azt az egy gólt is pontrúgásból kaptuk. Ezt leszámítva nagyjából elégedettek lehetünk, egy-két kivétellel. Van, aki még mindig nem hajlandó szenvedni, de ezek az edzőmérkőzések pont azért vannak, hogy kiderüljön kire lehet majd számítani az első bajnokin. Ez el lett mondva a játékosoknak is, ki így, ki úgy reagál rá. Hétfőn folytatjuk a munkát és a felkészülési mérkőzéseket is. Bízom benne, hogy most már realizálódik egy-két erősítés is akikre várunk, és azzal a kerettel folytatjuk a munkát, amelyikkel nekivágunk a bajnokságnak.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PMFC–GAZOVIK ORENBURG (orosz) 2–1 (1–1)
PMFC: Dibusz – Fodor, Balogh B., Fellai, Jónás – Koller, Márkvárt – Wittrédi, Rácz, Szatmári – Grumics (Fröhlich 25.). 2. félidő: Gőcze – Lázár P., Romic, Lantos, Uzoma – Márkvárt (Kovács A. 72.), Nagy J. – Városi, Kővári, Beke – Fröhlich
Gazovik Orenburg: Asztahov – Polujahtov (Ivannyikov, 71.), Ahmedov, Parnjakov, Vaszijev (Ganijev, 60.) – Malih, Arziani, Kozsanov (Szatalkin, 71.), Hazov (Gogberasvili, 60.) – Druzin, Kobjalko (Vukobratovics, 71.)
Gólszerző: Rácz F. (36.), Fröhlich (56.), ill. Ahmedov (22.)

AZ NB I-ES CSAPATOK SZOMBATI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Sajószöged–Mezőkövesd 0–21
PMFC–FK Gazovik Orenburg (orosz II. o.) 2–1
Bölcske–KTE-Phoenix Mecano 2–14
Bp. Honvéd–Piast Gliwice (lengyel) 0–1
DVSC-Teva–FC Tatran (Eperjes; szlovákiai) 5–0
Győri ETO–Parndorf (Pándorfalu; osztrák II. o.) 3–2
Ferencváros–Szekszárd 4–1
DVSC-Teva–DVTK2–1
Legfrissebb hírek

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2025.12.02. 21:12

NB III: otthon ikszelt a Pénzügyőrrel a Fradi; elmaradt az ETO Akadémia és a Budaörs meccse

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 17:29

A női kéziválogatott simán legyőzte a spanyolokat a vb előtti utolsó felkészülési meccsén

Kézilabda
2025.11.23. 15:29

Még alakulóban az öttusázók versenyprogramja, szeptemberben kezdődött az alapozás

Egyéb egyéni
2025.11.17. 09:49

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
2025.11.15. 19:16

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
2025.11.14. 19:15

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
2025.11.13. 20:07
Ezek is érdekelhetik