Férfi kosár: közös megegyezéssel távozott a ZTE vezetőedzője

2025.10.28. 14:18
null
Sebastjan Krasovec távozott pozíciójából (Fotó: Zalakerámia ZTE KK)
A Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabdacsapata kedden a honlapján bejelentette, hogy közös megegyezéssel távozott a klubtól Sebastjan Krasovec vezetőedző.

A zalaiak közlése szerint az együttes „a bajnokság eddigi részében messze a várakozás alatt szerepelt”, és az első öt fordulóban nyújtott teljesítmény után úgy döntöttek, hogy azonnali változtatásra van szükség.

„Hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontottunk Sebastjan Krasovec vezetőedzővel, akinek sok sikert kívánunk a jövőbeni feladataihoz. A döntésünkkel nem szeretnénk felmenteni a játékosokat a felelősség alól, úgy gondoljuk, hogy a keretünk többre képes annál, mint amit a pályán mutattunk” – áll a klub közleményében.

Az egyesület dolgozik a szlovén szakember pótlásán, a következő mérkőzésre egyelőre a Baki Gergely, Bencze Tamás páros készíti fel a csapatot.

A ZTE az eddigi öt bajnokijából csak egyet nyert meg, így az utolsó előtti helyen áll az NB I-ben.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
15 órája

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
18 órája

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
2026.04.28. 11:13

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
2026.04.27. 15:27

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
2026.04.27. 08:37

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
2026.04.26. 19:22

Kosárlabda: szép a kirakat, de mi van a boltban?

Utánpótlássport
2026.04.26. 09:07

Férfi kosár NB I: körmendi, pécsi és kecskeméti győzelemmel folytatódott az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2026.04.22. 20:06
Ezek is érdekelhetik