A kézilabda számomra több volt, mint sport – búcsúinterjú Mohácsi Árpáddal

Újkígyós. Apró városka Békés vármegye szívében. Sokak számára csupán egy pont a térképen, egy jelentéktelen település a semmi közepén. Pedig a magyar sport rengeteget köszönhet Újkígyósnak, több kivételes (sport)tehetség is innen indult, elég a kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Skaliczki Lászlót, vagy éppen a korábbi 25-szörös válogatott labdarúgót, Bánfi Jánost említeni. Mohácsi Árpád is itt született, akit november végén látogattunk meg.

Ekkor már tudtuk, hogy a kiváló sportember súlyos betegséggel küzd, nem sokkal látogatásunkat megelőzően engedték ki a gyulai kórházból. Zavarni nem szerettük volna, ám amikor meghallotta, hogy az országos sportnapilaptól keresik, azonnal felvillanyozódott, örömmel diktálta a címét. Azokban a napokban odahaza volt Újkígyóson, ahol bátyja időt és energiát nem kímélve ápolta és segítette.

A betegség ellenére Mohácsi Árpád optimistán nézett a jövőbe, mosolyogva fogadott bennünket, és kérdés nélkül mondta, örül, hogy kiengedték a kórházból, és hogy újra odahaza lehet Újkígyóson. Ott, ahol mindig is a legjobban érezte magát. Profi pályafutása során számtalan helyen megfordult, játszott többek között Békéscsabán, Nyíregyházán, Budapesten, Dunaújvárosban, Veszprémben, Balatonfüreden, Tatabányán, Százhalombattán és Békésen is, sőt, Görögországban is volt légiós, mégis egyértelmű volt számára, hogy visszavonulása után újra Újkígyóson szeretne élni. Ott, ahol a legendája született, és ahol haláláig a közösség megbecsült tagjaként élte mindennapjait.

Egy nyár, amely alapjaiban megváltoztatott mindent

Az egykori kézilabdázó gyerekkorában nem a sportolói alkat ideális megtestesítője volt. Újkígyóson végezte az általános iskolát, később a békéscsabai 611-ben vízvezeték- és központifűtés-szerelőnek, gázvezeték- és készülékszerelőnek tanult.

„Bátyám Békéscsabán futballozott, negyedikes koromban így én is focizni kezdtem. A példa előttem volt, az elszántságommal sem volt gond, de az adottságaim messze nem voltak tökéletesek. Kifejezetten elhízott kisfiú voltam… Az áttörést a testnevelésórák hozták meg, Skaliczki László nyomban kiszúrt magának. Egyszer félrehívott a tornateremben, majd azt mondta, mi lenne, ha abbahagynám a focit, és kézilabdára váltanék?! Eleinte nem tudtam, hogy jó ötlet-e ez, felemás érzéseim voltak, de végül rábólintottam. Így lett belőlem kézilabdázó!” 

Ekkor még senki nem sejthette (talán csak Skaliczki László), hogy az akkori túlsúlyos kisfiúból az ország egyik legjobb kézilabdázója lesz. A sport alapjait Újkígyóson sajátította el, a neves tréner napi szinten foglalkozott vele, később az útjuk többször összefonódott, a Dunaferrnél és a nemzeti csapatnál is együtt dolgoztak. Mohácsi Árpád 77-szer húzhatta magára a magyar válogatott mezét, 2000-ben az év kézilabdázójának, 2012-ben a Békéscsabai Előre centenáriumi éve alkalmából az évszázad kézilabdázójának választották meg, illetve pályafutása során háromszor volt magyar, egyszer pedig görög gólkirály.

Skaliczki László akkoriban egy dologban biztos volt: Árpiban ott volt az a bizonyos mindent elsöprő lendület, amely elengedhetetlen a sikerhez. A fizikai állapotán azonban változtatnia kellett, a kiválasztást követő első nyári szünet volt a próbatétel ideje. A cél egyértelmű volt, lefogyni! Mohácsi Árpád már akkor példát mutatott elszántságból, és mindent bevetett, hogy szeptember elejére elérje a kívánt súlyt.

„Fóliával tekertem körbe magamat, anorákot húztam magamra, és kimentem futni a tűző napra. Míg a többiek a strandra, vagy éppen fagyizni indultak, én a napon kínoztam magamat. Szinte semmit nem ettem. A kőkemény diéta és edzés aztán oda vezetett, hogy gyomorszájszűkületem lett, amiért két hetet kórházban kellett töltenem. Egyetlen nyár alatt tizennégy kilótól szabadultam meg, ezt nehezen viselte a szervezetem.”

A testi átalakulás azonban magával hozta a sportolói képességek robbanásszerű fejlődését is. Hetedik-nyolcadikos korában már minden kézilabdatornán ő nyerte el a legtechnikásabb játékos címet, mellette gyakran gólkirály is volt. A sport tanította meg arra, hogy soha nem szabad feladni!

A vasárnapi mise kezdete is a kézilabdától függött

A városban akkoriban különösen nagy volt a sportélet. A helyiek nem csupán időtöltésként jártak a meccsekre, egyfajta csodavárás helyszíne is volt az újkígyósi betonpálya.

„Sokszor több száz ember zsúfolódott össze a meccseinken. Betonpályán játszottunk, de az sem érdekelt, ha tele voltam plezúrral. A kézilabda a helyiek napi ritmusát is meghatározta, sőt a vasárnapi mise is a mérkőzéshez idomult. A tíz órakor kezdődő istentisztelet gyakran a megszokottnál hamarabb ért véget, csak hogy az emberek odaérjenek a meccs kezdetére.”

Később jött az újabb lépcsőfok, tizenkilenc évesen Békéscsabára került, első szezonjában 230 (!) gólt dobott az NB I-ben. Csúcsnak számított ez, mint ahogy az is, hogy később a Dunaferr játékosaként egyetlen mérkőzésen 19 gólt vágott a szegedieknek. Békéscsaba után az Elektromos következett, majd Nyíregyházára került, a Dunaferrnél pedig ismét Skaliczki László keze alatt játszott.

Karrierje befejeztével útja hazavezetett Újkígyósra. Hiányzott neki a gyerekkori emlékek helyszíne, hiszen kis híján két évtizedig volt távol. Odahaza vízóra-leolvasóként és díjbeszedőként dolgozott, humorára jellemző, hogy barátainak gyakran mondta, az országban ő az egyedüli 77-szeres válogatott vízóra-leolvasó. A hírnév, a rengeteg csillogó érem, a szobájában sorakozó kupák sem változtatták meg, civilként is keményen beleállt a munkába.

Büszke volt mindkét díszpolgári címére

Szabadidejében rengeteg időt töltött a barátaival, a halálát megelőző időszakban is gyakran járt kézilabda-mérkőzésekre, de a kolbásztöltés hagyományát is próbálta megőrizni.

„A békéscsabai kolbászfesztiválon rendszeresen részt vettünk, vastag kolbászt töltöttünk, saját emblémája is volt a csapatunknak. Az elkészült kolbászokat aztán nem ettük meg azonnal, egy évig érlelődtek. Füstölni, szárítani vittük őket, csupán azt követően kóstoltuk meg a végterméket. Volt olyan év, amikor a zsűri a mi kolbászunkat ítélte a legjobbnak. Szóval olyan rossz csak nem lehetett a fűszerezésünk.”

Szombaton kísérték az utolsó útjára

Az 52 éves korában elhunyt egykori sportoló görög gólkirályként vonult vissza, évekkel később Athén egyik kerületének díszpolgárává választották. Halála előtt nem sokkal pedig Újkígyóson is elismerték az elmúlt évtizedekben nyújtott teljesítményét, odahaza is díszpolgári címet kapott.  

„Óriási megtiszteltetés ez számomra. Bárhova is mentem a nagyvilágban, mindig Újkígyós volt az otthonom. Valahogy mindig hazavágytam. Számomra a sport több volt, mint egyszerű mozgásforma, a kézilabdán keresztül tudtam hírét vinni Újkígyósnak. Büszke vagyok rá, hogy nagyszerű emberektől tanulhattam, hogy a nehéz időkben is kiálltak mellettem.”

Mohácsi Árpád az utóbbi hónapokban komoly betegséggel küzdött. Sokan bíztak benne, hogy küzdeni tudása ezen az időszakon is átsegíti, ám a súlyos kór végül legyőzte, december 3-án éjszaka a gyulai kórházban elhunyt. De az öröksége itt marad velünk, életútja hosszú ideig inspirálja még a környékbeli fiatalokat.

December 13-án, szombaton kísérték utolsó útjára az újkígyósi temetőben.