Kosárlabda: Szücs Gréta elbírja a nagyobb terheket is az NB I-ben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.12.05. 18:05
null
A szekszárdiak 19 éves ígérete, Szücs Gréta erre az évadra minden tekintetben nagyott lépett előre a felnőtt élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, és amellett, hogy a tolnaiak meghatározó játékosává nőtte ki magát, jelenleg ő az NB I/A-csoport legtöbb játszó utánpótláskorú játékosa.

A novemberi válogatottszünetben összegyűjtöttük, hogy az utánpótláskorú, tehát U20-as kosarasok kik teljesítettek eddig a legjobban a felnőtt női első osztályban. A már korábban megszokott nevek mellett valamelyest új arcként Szücs Gréta is feltűnt a toplistánkon, aki eddig kifejezetten jó évadot produkál a Tarr KSC Szekszárd színeiben. A 2006-os születésű magasember-reménységnek a nyári U19-es világbajnokságon mutatott remek formáját sikerült átmenteni a klubszezonra, és a hazai élvonalban, illetve az Európa-kupában is mind jobb teljesítményt nyújt. Az elmúlt hét fordulóban 7,9 pont, 4,3 lepattanót és 12,4-es teljesítményindexet átlagolt a magyar bajnokságban.

Továbbá, ami még inkább figyelemre méltó az esetében, hogy mindössze 19 esztedősen az NB I/A-csoport harmadik legjobb blokkolója (1,6). 

Fiatal kora ellenére Grétának ez már az ötödik idénye a felnőttek mezőnyében, és az előző évadbeli 14,3 játékperce mostanra 30-ra emelkedett, ezzel párhuzamosan pedig igazi huzóemberévé vált a tolnai együttesnek.

„A szezon elején először kicsit meglepett, hogy a korábbiakhoz képest most jóval többet játszom, de természetesen nagyon örültem a lehetőségnek – kezdte Szücs az Utánpótlássportnak. – Ez mindenképpen jó visszajelzés, hogy a kemény munkám tényleg kifizetődik, és nem hiába dolgoztam olyan sokat az elmúlt években. 

Ebben az is rengeteget segít, hogy a szakmai stáb tagjai és a csapattársak is maximálisan bíznak bennem, ami nyilván alpaból magabiztosságot adott, és meg is könnyíti a helyzetemet. Hál'istennek, a nyáron az U19-es válogatottal jól sikerült a brnói világbajnoki szereplésünk, nyolcadik helyen végeztünk, és csak karnyújtásnyira voltunk az elődöntőbe kerüléstől is. Összességében megannyi pozitív élményt és hasznos tapasztalatot gyűjtöttem a csehország vébén, ráadásul meccsről meccsre nekem is jobban ment a játék.

Szücs Gréta Forrás: FIBA

Évadbeli legjobb produkcióját októberben a Vasas ellen hozta a negyedik fordulóban: 16 ponttal, 2 lepattanóval, illetve 1-1 blokkal és szerzett labdával zárt.

„Abban az időszakban elég sok sérültünk volt, és kezdett elfogyni a keretünk, kevesen maradtunk.

Örülök, hogy sikerült előlépnem, és a Vasas ellen viszonylag sokat hozzá tudtam tenni a győzelmünkhöz. Azon vagyok, hogy stabilan, hétről hétre képes legyek hozni ezt a jó teljesítményt – ami persze nem egyszerű feladat ilyen fiatalon, de nem lehet más a célom, mindig próbálom magasabbra rakni a lécet saját magammal szemben. Alapvetően szerintem a védekezésem és a csapaton belüli kommunikációm fejlődött a legtöbbet az elmúlt időszakban.

A csapattal mindenképpen szeretnénk a bajnokságban és a Magyar-kupában is bejutni a legjobb négy közé, és éremért játszani."

(Kiemelt kép forrása: Tarr KSC Szekszárd)

Legfrissebb hírek

Erdei Zsolt: Minden gyereknek az fáj a legjobban, ha nem jöhet edzésre

Utánpótlássport
11 órája

Dr. Gál Andrea: Megdöbbentő, mikről nem tudnak az edzők

Utánpótlássport
22 órája

Úszás: Kertész Boróka és Antal Dávid vitte a prímet az utánpótlás ob-n

Utánpótlássport
23 órája

Terepkerékpár: újabb Eb-éremmel tette le a névjegyét Szilasi Dániel

Utánpótlássport
Tegnap, 14:45

Jégkorong: „A feljutásért megyünk!” – Horváth Alex az U20-as vb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Úszás: Jackl és Antal is arannyal kezdett a rövid pályás ifi ob-n

Utánpótlássport
2025.12.03. 20:56

Kosár: Váradi Kornél vezetésével remekül szerepelnek a Csata leányai

Utánpótlássport
2025.12.03. 19:05

Vívás: Petrovszki Áron a junior és a kadét ob-t is megnyerte

Utánpótlássport
2025.12.03. 17:37
Ezek is érdekelhetik