Egy félidőn át bírta a Sopron, Juhász Dorkáék magabiztosan nyertek a női kosárlabda Euroligában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.10.22. 19:46
null
Jelena Brooksék nem tudtak bravúrt bemutatni (Fotó: fiba.basketball)
A női kosárlabda Euroliga csoportkörében a Sopron Basket hazai pályán 83–64-re kikapott a Juhász Dorkával felálló Galatasaraytól a B-csoport 3. fordulójában.

Zala Friskovec szerezte a mérkőzés első pontjait, ám utána fordítottak a vendégek, Juhász Dorka is betalált. A Sopron nem nagyon tudott mit kezdeni ellenfele védekezésével, 4–7-nél pedig Gáspár Dávid – aki kedd óta a szlovén női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya is – időt kért, hiába nem volt nagy csapata hátránya. Ez nem vezetett eredményre, sőt, a Galatasaray zsinórban 11 pontot szerzett, aztán az ötperces gólcsendet Papp Klaudia törte meg egy duplával, majd gyorsan rádobott egy triplát is, és mivel a törökök ekkor megtorpantak, a negyed végére sikerül feljönni mínusz ötre.

Jelena Brooks bevágott egy trojkát, majd sikerült fordítani is – 18–0-s rohanás lett ebből, az isztambuliak bő öt perc után tudtak ismét eredményesek lenni. Majd 25–21-nél Ekrem Memnun kért időt, és Teja Oblak (aki a szlovén futballkapus, Jan Oblak nővére) triplájával és Juhász értékesített ziccerében újra a Galatánál volt az előny, amely a negyed második felében már jobban teljesített, így a Sopron négypontos hátránnyal mehetett a nagyszünetre.

A Galatasaray 6–0-val indított, így gyorsan 10 pontra nőtt a különbség, és az időkérés sem használt, mert a negyed közepétől a vendégek tovább növelték előnyüket, és már 58–40-re vezettek. Nem sikerült érdemben csökkenteni a hátrányon a játékrész végén, és a záró tíz perc során is úgy tűnt, marad a 20 pont körüli különbség. Egyszer még azért közelebb tudott jönni a Sopron, de 59–74-nél megtört a rövid ideig tartó lendülete, az isztambuli csapat magabiztos győzelmet aratott a magyar bajnok felett, amely így a harmadik meccsén is vereséget szenvedett – folytatás jövő szerdán a Carolo otthonában. 64–83

Összefoglaló

Juhász Dorka pontjai a mérkőzésen

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
3. FORDULÓ, B-CSOPORT
SOPRON BASKET–GALATASARAY CAGDAS FAKTORING (török) 64–83 (13–18, 18–17, 18–30, 15–18)
Sopron, 1000 néző. V: Dragojevics (montenegrói), Hodzic (német), Mendoza (spanyol)
SOPRON: Mühl, Friskovec 11/6, Sinka-Pálinkás 2, Brooks 12/6, Wallack 2. Csere: Böröndy 4, Sitku 5/3, PAPP K. 12/6, JEVTOVICS 8/3, Laczkó 8. Edző: Gáspár Dávid
GALATASARAY: SMALLS 12/6, OBLAK 13/9, Cora 7/3, JUHÁSZ D. 21/6, Kuier 9/3. Csere: Fitik 7/3, Erdogan 4, Williams 4, Yilmaz, Bayram 2, Cidal 4/3, Gül. Edző: Ekrem Memnun
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–7. 8. p.: 4–15. 12. p.: 17–18. 15. p.: 25–21. 18. p.: 29–32. 22. p.: 31–41. 25. p.: 35–48. 28. p.: 43–61. 32. p.: 49–69. 35. p.: 54–72. 38. p.: 62–80
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – Nehéz mindig egy elvesztett mérkőzés után a pozitívumokat látni, de Dia nagyon jó értékeket emelt ki nyilatkozatában a játékunkból. Ebbe kell kapaszkodnunk! A mai mérkőzés is megmutatta azokat a területeket, melyek a korábbi két Euroliga-mérkőzésen is előjöttek. A fejlődési folyamat tart, és a szándék az, hogy mindennap lépjünk előbbre. Biztos, hogy pár nap elteltével látni fogjuk, mik azok, amiknek örülni kell, de most még ez nehezebb. Gratulálok a Galatasaraynak, egyértelmű volt a fölénye, megérdemelt a győzelme!
Ekrem Memnun: – Kemény mérkőzés volt, de az Euroligában nincs könnyű találkozó. Keményen, nagyon fókuszáltan kezdtünk, de utána elkövettünk hibákat, melyeket ellenfelünk kihasznált. A Sopron egy nagy tradícióval, kiváló rendszerrel rendelkező klub, melyet tisztelünk. Mi még újak vagyunk, s látszik, hogy sok területen kell még fejlődnünk. Ha ez sikerül, akkor jó pozícióban lehetünk. Egy folyamat közepén járunk, és a hibák számát csökkentenünk kell. Nagyon örülünk a győzelemnek.

A csoport másik mérkőzésén: Flammes Carolo Basket (francia)–Beretta Famila Schio (olasz) 79–81 (26–31, 21–15, 21–19, 11–16)

Az állás: 1. Galatasaray 6 pont, 2. Schio 5, 3. Carolo 4, 4. SOPRON 3

 

Legfrissebb hírek

Völgyi Péter: Saját árnyékunkat átlépve lehet megverni a Valenciát

Kosárlabda
8 órája

Zala Friskovec: Gáspár Dávid az, akire szükségünk van a válogatottnál!

Kosárlabda
10 órája

Női kosár: a Sopron Basket edzője lett a szlovén kapitány

Kosárlabda
Tegnap, 15:37

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

A harmadik negyedben elúszott a DVTK esélye a győzelemre a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 21:45

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56
Ezek is érdekelhetik