Hozta a kötelezőt a Volán Innsbruckban

B. Zs.B. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 20:55
null
Erdély Csanád (szemből) is gólt szerzett (Fotó: Dömötör Csaba)
Szombaton a magyar csapatok közül csak a Fehérvár lépett jégre az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban (ICEHL), Ted Dent csapata az Innsbruck otthonában szerepelt, és érvényesítette a papírformát.

Két nehéz, de kötelező feladat várt a hétvégét megelőzően a Fehérvárra az ICEHL-ben. Az első akadály az Innsbruck volt, a szombat esti mérkőzésen esélyeshez méltón kezdett a Volán, meg is szerezte a vezetést, de a középső játékrészben fordított az Innsbruck. Jókor jött még a második szünet előtt Erdély Csanád gólja. Az utolsó harmadban jobban használta ki a helyzeteit a Fehérvár, a hét elején igazolt Max Gerlach az első húsz perc után az utolsóban is beköszönt, 4–2-re nyertek a kék-fehérek.

A hétvége második feladata a fehérváriak számára vasárnap következik, amikor a Vorarlberg otthonában lép majd jégre a csapat.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
HC INNSBRUCK–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 2–4 (0–1, 2–1, 0–2)
Innsbruck, 1800 néző. V: Winkler (osztrák), Zrnic (szlovén), Dummermuth-Haas (osztrák), Zgonc (szlovén)
INNSBRUCK: Vernon – KUDLA (1), Steffler / Lattner, Moberg / Kerber, Stöffler / Ebner – Bär (1), Lajeunesse (1), BENKER 1 / Witting, Corbeil, Coatta (1) / WILKINS 1, Sproule, Rappold / Dobnig, Mader, Klassek. Edző: Ryan Kinasewich
FEHÉRVÁR: HORVÁTH DOMINIK – Andersen, Messner / Horváth Donát (1), Campbell / Kiss R., Stajnoch (1) / Stipsicz – ARCHIBALD 1, Bartalis (1), Kuralt (1) / Erdély 1, Hári, Cheek / Kulmala, RICHARDS (2), GERLACH 2 / Varga B., Németh K., Terbócs / Ambrus Cs. Edző: Ted Dent
Kapura lövések: 40–34
Emberelőny-kihasználás: 8/1, ill. 3/0

A nap másik mérkőzésén
Black Wings Linz (osztrák)–Pustertal Wölfe (olasz) 3–2

 
 MGYHGYHVVL–KGkP
1. Klagenfurt251433586–64+2251
2. Graz241335381–54+2750
3. Olimpija Ljubljana2612527109–76+3348
4. Pustertal Wölfe261332887–71+1647
5. Bozen Südtirol241312885–62+2343
6. Villach241113980–75+538
7. FTC251015970–79–937
8. Salzburg24933968–57+1136
9. Fehérvár AV192510221157–73–1636
10. Linz26851384–88–434
11. Vienna Capitals247231259–73–1428
12. Innsbruck263421767–111–4419
13. Vorarlberg254231652–102–5019
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: Péter Róbert lett a Csíkszereda vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
Tegnap, 11:31

NHL: hat gólt kapott New Yorkban a ligaelső Colorado

Amerikai sportok
Tegnap, 7:36

Durva hiba: elszabták a téli olimpia jégpályájának méretét

Jégkorong
2025.12.04. 16:02

Jégkorong: „A feljutásért megyünk!” – Horváth Alex az U20-as vb-ről

Utánpótlássport
2025.12.04. 09:07

Hári János: Kicsit fura meccs volt, de a kapusunk parádézott

Jégkorong
2025.12.04. 08:58

NHL: Ovecskin két gólpasszt adott a Los Angeles Kings ellen

Amerikai sportok
2025.12.03. 08:46

Osztrák hokiliga: egy pontot szerzett az FTC Ljubljanában

Jégkorong
2025.11.30. 20:35

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
2025.11.30. 13:45
Ezek is érdekelhetik