Gyorskorcsolya-vk: Kim Min Szok 14. lett 1000 méteren a B-divízióban

Vágólapra másolva!
2025.12.06. 20:47
Fotó: Getty Images
A tavaly júliusban honosított Kim Min Szok szombaton a második vonalat jelentő B divízióban a 14. helyen végzett 1000 méteren a gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, hollandiai állomásán.

A dél-koreai színekben háromszoros olimpiai érmes versenyző az első két, tengerentúli állomáson elért, a vártnál rosszabb eredmények miatt a Heerenveenben zajló viadalon már nem a legjobbakat felvonultató A divízióban szerepelt. A gyengébb riválisok között aztán – a nemzetközi szövetség eredményközlő oldala szerint – 1:09.79 perccel ért célba, amivel 39 vetélytársból tizenhárom bizonyult nála gyorsabbnak. Ugyanebben a számban Bejczi Botond egyéni legjobbjával, 1:10.50 perccel 26. lett.

A négyállomásos sorozat után ebben a számban a vk-pontverseny első 21 helyezettje szerez indulási jogot a milánói játékokra – Kim jelenleg némileg visszacsúszva éppen a 21. pozícióból várja a folytatást –, ráadásul további heten időeredmény alapján jutnak ki.

Ugyancsak a B-divízióban Mercs Abigél 1500 méteren 2:03.48 perccel 30. helyen végzett 33 induló közül.

 

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya-vk: Kim Min Szok 18. lett 1500 méteren

Téli sportok
23 órája

Gyorskorcsolya vk: országos csúcs és magyar bronzérem

Téli sportok
2025.11.24. 07:59

Két világ- és egy magyar csúcs vasárnap a gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
2025.11.17. 07:56

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 17. 1000 méteren az első vk-n

Téli sportok
2025.11.15. 11:36

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren is 12. lett, Stolz arany nélkül maradt a vb-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 14:17

Gyorskorcsolya: Kim Minseok újabb országos csúcsot futott Calgaryban

Egyéb egyéni
2025.01.26. 07:17

Gyorskorcsolya vk: a honosított Kim Minseok negyedik lett 1500 méteren Calgaryban

Téli sportok
2025.01.25. 07:05

Gyorskorcsolya-vk: a honosított Min Seok Kim 17. lett 1000 méteren Pekingben

Téli sportok
2024.11.30. 11:31
Ezek is érdekelhetik