Pásztázók felelőssége – Csinta Samu publicisztikája

HÉT-TÍZ MÉRKŐZÉS lejátszása után nem találunk magyarországi együttest az idén kilenccsapatos jégkorong Erste Liga alapszakaszának dobogóján. Előzésre leginkább az UTE-nek van esélye, ha a meccsek számát tekintve is felzárkózik a mezőnyhöz, egyfajta látlelettel azonban ettől függetlenül is érdemes megpróbálkoznunk így, alig egy hónappal a „magyar–magyar” bajnokság rajtját követően. A pillanatnyi állás önmagában nem túl meglepő, annak dacára, hogy a nyitó fordulóban a Corona Brasov az UTE-től kapott ki hazai jégen 4–1-re, a FEHA19 Csíkszeredában nyert 3–2-re, csak a címvédő Gyergyói HK szállította a papírformát, bántóan simán, 6–1-re intézve el a legutóbbi magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC-t. Azóta viszont nagyot fordult a világ, egy ideje Erdélyben alig terem babér anyaországi csapatnak, ami azzal is magyarázható, hogy ettől az idénytől a Ferencváros immár az osztrák alapokon nyugvó ICEHL-ben szerepel.

A zöld-fehérek „átszállása” alakult már egy ideje, a tényekkel való szembesülés mégis más, mint amikor a történet csak a lebegtetés fázisában van. Kétségtelen, hogy az FTC nélkül lyukasabb a mezőny, érdekes viszont, hogy első körben mindezt nem feltétlenül a feljebb lépés lehetőségeként élte – talán éli… – meg a mezőny. Inkább az erodálódás érzete a dominánsabb, ami cseppet sem szokott jót tenni egy rendezvény jövőkép-alakításának. Pedig a 2008-ban Mol Liga néven útnak indított, elsősorban magyarországi és erdélyi csapatokat felvonultató, aztán ideig-óráig némi osztrák „buké” révén közép-európaisággal is kacérkodó jégkorongbajnokság igazán történelmi találmánynak számít. És mint ilyen, akár fokozott védettségre is érdemes lehet, hiszen a hoki az első sportág, amelyben ténylegesen is összenőtt, ami vitathatatlanul összetartozik, mintegy például szolgálva arra, hogyan is lehetne légiesíteni az országhatárokat. Több sportágban ma is fel-felbukkan a „magyar–magyar” bajnokság létrehozásának ötlete, főleg olyankor, amikor már-már elviselhetetlenné fokozódik a magyar identitású csapatokkal szembeni romániai ellenszél, konkrét tervre, lépésre azonban még egyetlen más sportágban sem került sor. Több kényszerítő körülményre visszavezethetően az anyagi szempontoktól a „jobb a békesség” érvrendszeréig terjedő a „miért nem?” kérdésre megfogalmazott válasz.

A jégkorong mindig különutasnak bizonyult. Részben azért, mert a rendszerváltás óta jószerint egy egész bajnoki mezőnyre való erdélyi magyar játékos fordult meg az anyaországi sorozatban, derekasan hozzájárulva ezzel a magyar hoki állandósuló színvonalemeléséhez is. Másrészt azzal támasztható alá az állítás, hogy a sportág Romániában az érdeklődés korábban sem túl tágas homlokterének perifériájára szorult, az addig is igen szűk infrastruktúra révén csak a Székelyföldön nem csökkent a vonzereje. Az amúgy is a csíki-gyergyói „fészekaljak” terméséből táplálkozó dél-romániai csapatok rendre elfogytak, s a játékosok is ezerszer szívesebben fordították tekintetüket nyugat felé. Így aztán a közös bajnokság ötlete nem sértett különösebb román nemzeti érdeket, sőt, a román válogatott nemzetközi színtéren megmaradásának puszta ténye is erre a megnövekedett játéklehetőséget teremtő bajnokságra vezethető vissza.

A Mol, majd a 2017-es főszponzorváltást követően Erste Ligává átlényegülő torna körül azonban a történelmi jelentőségűnek tekinthető kezdeményezés ellenére is hűvösebb szelek kezdtek fújni. A pénzben egyik országban sem dúskáló sportágban mindig is súlyos terhet jelentettek az utazási költségek, így aztán egyre többen kezdték emlegetni annak veszélyét, hogy a forradalom ebben az esetben is felfalhatja a gyermekeit. A Fehérvár, legutóbb pedig az FTC jégkorongozóinak külföldi „kalandja” is olyasmire utal, hogy a messzebb tekintő, magasabb igényeket megfogalmazó klubok már a ténylegesen is közép-európai dimenziójú bajnokságok irányába ácsingóznak, amelybe bekerülni ugyan nemcsak szándék kérdése, de megfelelő lobbizással elérhető a cél. Különösebben nem titok, hogy a jól „eleresztett”, profi szinten menedzselt Gyergyói HK is szívesen szintet lépne, ami sportérték tekintetében természetesen dicséretes törekvés, de könnyen hozzájárulhat az Erste Liga további jelentőségvesztéséhez. Még akkor is, ha mások meg éppen az Erstébe szeretnének bekerülni – lásd a sepsiszentgyörgyi központú Háromszéki Ágyúsok törekvéseit. Egy újabb erdélyi csapat megjelenése viszont további székelyföldi kiszállásokat feltételezne, egyben érzékeny költségnövekedést…

A helyzet és annak perspektívái nyilván a főszponzor képviselőit is erősen foglalkoztatják. „Amikor eldőlt, hogy az osztrákok pozitívan bírálták el a Ferencváros pályázatát, mi is átgondoltuk, milyen hatása lehet az Erste Ligára a klub távozásának. Az elkötelezettségünkön azonban ez nem változtat, hiszen mi nem a Fradit, hanem az Erste Ligát és a Magyar Jégkorongszövetséget támogatjuk. A ligán belül nagy versenyhelyzetre számítunk, és közös feladatunk a szövetséggel, hogy minél többen megismerjék, megszeressék a hokit” – ezt Kenesei Balázs, a bank speciális vállalati termékek értékesítéséért felelős vezetője mondta szeptember elején a Nemzeti Sportnak. Hogy milyen eszközökkel igyekeznek felpörgetni a sorozat, illetve a hoki iránti érdeklődést, arról egyelőre csak halvány benyomásaink lehetnek, a klubok marketingeseinek tartott felkészítők, a közösségi média felületein való megjelenések fokozása vagy akár a bankfiókokban megjelenő ráutaló látványelemek megsűrűsödésének haszna ilyen rövid idő alatt nehezen lenne mérhető.

Az Erste Ligában még odébb van a bizonyítványosztás – legkésőbb 2026. április 19-én ér véget az idény –, de az érintettek már érezhetően a következő „tanévre” is készülnek. Azzal összefüggésben is, hogy a mostani évadtól kezdve légióskorlátozást léptettek érvénybe: egy mérkőzésre csapatonként legfeljebb nyolc külföldi játékos nevezhető, és a meccskeretben kötelezően szerepelnie kell egy U21-es és két U24-es nem külföldi mezőnyjátékosnak is. És ez lehet a túlélés egyik eszköze, illetve lehetősége is, hiszen olyan fiatalok jelenhetnek meg a jégen, akik egy ideig még elképzelhetően csak epizódszerephez jutottak volna. A légióskeret is garantáltan „elszenved” még jelentős módosulásokat, az alapszakasz végére ugyanis általában mindenkinek sikerül azonosítania a „szivárgási” pontokat, s ha látványos erőviszony-változásoknak nem is, erőkiegyensúlyozódásnak minden bizonnyal leszünk még tanúi.

A nagy esélyes a végső győzelemre kétségtelenül az Erste-címvédő Gyergyó, ezt az is erősíti, hogy eddig valamennyi, vagyis mind a kilenc találkozóját gond nélkül megnyerte. A gyergyóremetei csodajégcsarnok átadása révén most már valóban minden igényt kielégítő edzés- és meccslehetőséghez jutó, stabil – talán még álmodozásra is alkalmas – anyagi hátterű együttesnél alapkövetelmény az újabb első helyezés. Ennek megfelelően az előző nyárhoz képest kicsit nagyobb volt a játékosmozgás, minőségi korongozók érkeztek – közülük ketten az ICEHL-ből, ami további gondolatfolyamatokat is alkalmas lenne elindítani. Nem kockáztatunk sokat, ha kijelentjük: a gyergyóiak fél szeme már az osztrák bázisú ligát pásztázza.

Az Erste Liga nemkívánatos beszűkülése a teljes magyar – és tessenek a jelenlegi országhatárokon kívülre is tekinteni – jégkorongot negatív módon befolyásolná. Még akkor is, ha a sportág élvonalában megkapaszkodó válogatottunknak legutóbb csak két-három játékost adott e sorozat. A jövő tágabb horizonton szokott körvonalazódni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!