„Ez kérem a mikrofon” – Kő András publicisztikája

MA SZÁZ ÉVE SZÓLALT MEG ELŐSZÖR Magyarországon a rádió, amely annyi csodával lepte meg hallgatóságát és sokszor megdobogtatta a szíveket. A hang, amely megmondta és útba igazított, ha éppen arra volt szükség. A hang, amely világrészeket kötött össze vagy csak egyik utcát a másikkal. A fantázia is kevés volna ahhoz, hogy ezt a csodát érzékeltesse. Vajon a sport mikor kapcsolódott be az állandó vérkeringésbe?

Az első magyar sportközvetítésre 1925 után csak néhány év elteltével került sor: 1928. június 24-én sugározta a rádió a Bécs–Budapest–Berlin válogatott evezősviadalt a Margitszigetről. Augusztus 19-én kerékpáros világbajnoki verseny szerepelt a programban. 1930. május 11-én jutottunk el a nagy pillanathoz, amikor első ízben lehetett futballmérkőzést hallgatni Pluhár István tolmácsolásában. Önéletrajzi könyvében Pluhár részletesen beszámolt arról, hogyan kérték fel, ő pedig miért vállalta. „Ez kérem a mikrofon – mondta neki a postamérnök –, majd ide tetszik állni, és rám tetszik figyelni. Amikor aztán a kezemmel intek, akkor beszélni kezd. És attól kezdve mindent hall a rádióhallgatóság.” Nem Pluháron múlott, hogy 5:0-ra kikapott az olaszoktól a magyar válogatott. A közvetítés sikeres volt, de ami a labdarúgást illeti, újfent hosszabb idő telt el, miután a labdarúgópályán megjelent a mikrofon. Az történt ugyanis a háttérben, hogy az MLSZ és a rendezőegyletek nem engedélyezték a meccsek közvetítését, mert jelentős jogdíjat szerettek volna kapni a rádiótól.

Maradt az evezés, a testnevelési kongresszus, a sportuszoda megnyitóünnepsége, azt követően egy úszóverseny, Piller György olimpiai vívóbajnok fogadtatása, a vívóviadal, a gyorskorcsolya, az ökölvívás, a torna, az úszás közvetítése, mígnem 1934. július 15-én újra futballmeccs (Ferencváros–Bologna) került a programba, és maradt is napjainkig.

A rádió tizedik évfordulóján megkérdezték az írókat és a költőket, mit gondolnak az új csodaszerről. Álljon itt röviden Kosztolányi Dezső, Babits Mihály és Karinthy Frigyes véleménye. Kosztolányi így vallott:

„Barna, sőt mahagónidoboz, bűvös szekrény, ékszertartó, zengő kalit, kincseskamra, néha lomtára, papírkosara, szemetesládája, sőt köpőcsészéje mindenféle hangnak, mely a föld és az ég között lármáz. Fogom vele az egész világot. Rádióm azonban még hatalmasabb. Az engem fog, aki szintén egy világ vagyok, fog és nem ereszt.” Munkássága során két tárcát írt a futballról. Egyiknek a címe: „Spanyol–Magyar”. Az 1925. október 4-én – csaknem két hónappal a Magyar Rádió megindulása előtt – lejátszott, nagy érdeklődést kiváltó válogatott mérkőzést az Üllői úton rendezték, ahová gimnazista fia kísérte el a költőt, aki először és utoljára nézett meg egy futballmeccset, ezúttal Zsákkal és Zamorával a kapuban. Kosztolányi nézőpontja megmosolyogtatta az igazi drukkereket. Megkérdezte például a szomszédjától, „hogy a spanyolok és a magyarok mérkőznek-e.” Képzelhetjük, milyen lett a megkérdezett úr arckifejezése. „Közép-Magyarország, második félidő” – kapta a választ. Kosztolányi levonta a konzekvenciát: 49 999 ember ért ahhoz, amit lát, és csak egy ember, ő, aki semmit. „Ötvenezer ember […] egymásra rakva. Gúlákban, mint a sárgadinnyék vagy görögdinnyék. (…) Köszöntöttem a tömeget, az isteni népet, porszem én ebben a sokadalomban…”

Természetesen nem maradhatott ki a tárcából a labda sem. „A labda olyan itt, mint egy égitest. Minden körötte forog. Százezer ember lesi. Mikor a kapu felé gurul, az ötvenezer torok így hördül föl a várakozás izgalmában, rettenetes crescendóval: »Á-ó-óó«…” A költő beismerte, hogy a spanyolok közül csak egy embert ismer: Don Miguel Unamunót. Az interneten az áll róla: író, költő filozófus volt, korának egyik legnagyobb nyelvésze. Megtanulta az európai kontinens minden jelentősebb nyelvét, hogy eredetiben olvashassa Shakespeare-t, Dantét, Leopoldit, Dosztojevszkijt, Kierkegaardot, Goethét.

A tárca így fejeződik be: „…csak azt állapítom meg, hogy Zamora egész ügyesen labdázik”.

Kevés kedvesebb, bájosabb és igazabb tárcát olvashatni a futballról, mint Kosztolányi Dezső másik írása A labda címmel. A tárca megfigyelés eredménye. Nyolc–tizenkét éves futballozó gyerekeket vett észre az Eskü téri (ma Március 15. tér) templom előtt, az Erzsébet-híd korlátjáról. A viaskodás nagy lármával folyt.

Egyszer azonban elcsendesedtek a gyerekek, mert a labda véletlenül begurult a templomba. Ijedtükben egyikük sem vállalkozott arra, hogy kihozza. Egy hétéves kisfiú azonban, aki nem is játszott, vállalkozott a feladatra. A költő utánament, és ezt írta a fiúról: „A templom küszöbén lekapta kék sportsapkáját. Lassan odament a szenteltvíztartóhoz, megmártotta benne a kezét, térdre ereszkedett. Pár pillanat múlva, félénken körültekintve jött ki, hóna alatt a labdával. […] Most föllélegeztek, folytatták a mérkőzést, a hétévest is bevették, hátvédőnek, hálából.”

A tárca a családi emlékek mellett szobám falát díszíti. Ezt írtam alá: „Valójában csak ilyen színvonalon szabadna írni.”

Babits Mihály ekképpen vélekedett a rádióról: „Egyetlen társam a rádió: a Messzeség hangjai nem idegesítenek, úgy, mint a közeliek. A rádió, mint az írógép, amin ezt írom, kész szolgája a kezemnek… Óh! Most egy drámát fogtam… Egy drámát, mely csupa hangokból áll, mint az én életem drámája. […] A hang, a hang, a drága, egyetlen hang! Színe, hajlása, modulációi, a legcsekélyebb árnyalatokig!”

A Kártyavár című regényében pedig Babits így ír: „Az újvárosi vasárnap délután nagy eseménye a futballmeccs: s aki nem megy Pestre, a szigetre tódul… […] Géza, a polgármester fia ott állott három-négy más nagy fiú társaságában, egy fabódé árnyékában, melynek falai ocsmány szavakkal és rajzokkal voltak telefirkálva. Iszonyú hőség volt; a téren szünet és nagy szóvita lankad, posványodott, játszók és bírók közt: »Szabálytalan!« »Kiállítani!«…”

Ha a Legyen Ön is milliomos! című televíziós műsorban felvetődne a kérdés: kitől származnak a fenti sorok, ember legyen a talpán, aki kitalálná. A „sziget” szó talán segíthetne – hívták korábban Szúnyog- vagy Csigás-szigetnek is –, amely az újpesti Népligetben található, a XIII. és a IV. kerület határán.

A futballt emlegető író Babits Mihály volt! (A „felfujt labda rúgás” is tőle származik.) A magyarázat: Babits fiatalkorában gimnáziumi tanár volt Újpesten, és valószínű, hogy diákjai ismertették meg vele a futballt. Kártyavár című regényében ottani élményeit írta meg. (A szóban forgó szigetről részletesebben kollégám, Csillag Péter publikált egyebeket is.)

A rádió kapcsán Karinthy egy hajótöröttről ír, aki a nagy hullámverésben víz alá került, de „maradt még valamije: egy rádiókészülék, keresztantennával”. […] „A vége pedig az, hogy a hajótörött elmosolyodott és kilehelte a lelkét. A rádió egy római tanár előadását közvetítette éppen a megváltó technika diadalmas fejlődéséről.”

Vissza a sportos részhez: mennyi emlék; a régi klasszisok, Szepesi György, Gulyás Gyula, Szűcs Ferenc, Novotny Zoltán, Radnóti László, Vass István Zoltán, Török László, Molnár Dániel; a felejthetetlen Körkapcsolás; az izgalmasabbnál izgalmasabb közvetítések, amikor még televízió nem lévén az emberek a rádiókészülékek mellé kuporodtak, s hallgatták otthon, a munkahelyeken, a kocsmában, a fodrásznál például a 6:3, az ötvennégyes vb-döntő közvetítését; a csodás olimpiai győzelmek; majd a történelmi pillanat, amikor 2022. január 17-én elindult a csak sporttal foglalkozó Sportrádió, ami 2024. június 14-én Nemzeti Sportrádióként a közmédia része lett, s azóta is meghatározó hangja sportéletünknek.

Éljen a rádió, éljen a sport, köszönjük az elmúlt csodálatos évtizedeket!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!