Női kosárlabda MK: Pécsen vív negyeddöntőt a címvédő DVTK

2025.12.08. 18:30
null
A Magyar Kupában és összecsap a Pécs és a DVTK (Fotó: Facebook/DVTK kosárlabda)
A címvédő DVTK Pécsen lép pályára a Killik László Női Kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Az M4 Sport hétfői kosárlabda-magazinjában tartott sorsoláson eldőlt, hogy az MK-negyeddöntő slágermeccsén a bajnokság két legjobb gárdája, a veretlenül éllovas baranyaiak és az NB I-ben eddig egyszer alulmaradt miskolciak csapnak össze. A bajnok Sopron Basket a Csatát fogadja, míg a fővárosi találkozón a BEAC és a Vasas száll szembe. Valamennyi mérkőzésre január 7-én kerül sor.

Az MK-ban az alapszakasz első köre után az első nyolc helyen álló csapat vehet részt, köztük ezúttal négy budapesti együttes kapott helyet. A negyeddöntőben a csapatok egy mérkőzésen döntik el a négyes döntőbe jutást, a tabellán előrébb álló együttes pályaválasztói jogával.

A Magyar Kupa négyes döntőjét Miskolcon, a DVTK Arénában rendezik március 28-án és 29-én. A Diósgyőr márciusban ötödször hódította el az MK-serleget, mivel a pécsi fináléban 87–81-re legyőzte a Győrt, amely ezúttal nem vesz részt a kupaküzdelmekben.

NŐI KOSÁRLABDA
A Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása
Tarr KSC Szekszárd–TFSE
ELTE BEAC Újbuda–Vasas Akadémia
NKA Universitas Pécs–DVTK Huntherm
Sopron Basket–Csata TKK

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
2026.07.23. 09:50

Két új légiós és két korosztályos bajnok a címvédő pécsi női kosárlabdacsapat keretében

Kosárlabda
2026.07.21. 14:23

Megvannak a Sopron és a DVTK lehetséges ellenfelei női kosárlabda Euroliga selejtezőjében

Kosárlabda
2026.07.16. 11:28

Női kosárlabda NB I: kubai centerrel erősített a Szekszárd

Kosárlabda
2026.07.09. 09:55

Női kosárlabda: a selejtezőben kezd a Sopron és a DVTK az Euroligában

Kosárlabda
2026.07.06. 16:32

Női kosárlabda: Franciaországban folytatja Papp Klaudia

Kosárlabda
2026.07.03. 20:28

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
2026.07.02. 10:10

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14