Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Másfél hónap telt el az NBA 2025–2026-os idényéből, és a sztárok átlagosan a mérkőzéseik 65 százalékán léptek pályára. De ha úgy tetszik, a 35 százalékát, azaz minden harmadikat kihagytak. Egy alapvetően sokkal inkább gazdasági, mint sportszakmai vállalkozásban a fő pillérek munkaidejük egyharmadát „betegszabadságon” töltötték, ami vélhetően a későbbiekben sem változik meg jelentős mértékben. És most alapvetően nem „bármilyen és akármilyen” NBA-játékosokról beszélek, hanem sztárokról. A fenti felmérést végző cég az NBA javaslatára így határozta meg a sztár fogalmát: azok a kosárlabdázók tartoznak ebbe a körbe, akik az elmúlt három évadban felléptek az All Star-gálán vagy bekerültek valamelyik All NBA-csapatba. Na, ők járnak lassan 400 mulasztott meccsnél. Úgy, hogy közülük mindössze négyen (Tyrese Haliburton, Jayson Tatum, Kyrie Irving, Damian Lillard) küzdenek hosszú ideje sérüléssel, és a sztárok közül csak nekik nem jutott még egyetlen perc sem ebben a bajnokságban.

A többiek viszont hosszabb-rövidebb kihagyásokból hozták össze a jelentős mennyiségű mulasztást. Janisz Adetokunbo, Victor Wembanyama, LeBron James, Anthony Davis, Anthony Edwards, Darius Garland, Ja Morant, Jalen Williams és Zion Williamson is több találkozót kihagyott már, és egyelőre nem látni, hol lesz ennek a vége. Mindezt olyan liga kirakatembereiként, amely nemrég írt alá 77 milliárd dolláros média­megállapodást a nagy műsorszolgáltatókkal. De vajon az NBA és partnerei hajlandóak időt és erőforrást áldozni arra, hogy megértsék a sérülések okait, majd a problémákra hatékony megoldásokat találjanak?

Brian Schulz, az Anaheim Ducks jégkorongcsapatának ortopéd sebésze ugyan próbált egyszerűsíteni („Szerintem az év ezen szomorú eseményeiben valószínűleg a véletlen rosszul sikerült kombinációi játszanak szerepet, de az is benne lehet, hogy a csapatok óvatosabbak a sztárjaikkal.”), ám azért ez ennél sokkal összetettebb probléma. Mondhatni, tendencia. Hiszen a kihagyott meccsek száma egyre inkább nő. A nyolcvanas-kilencvenes években a sztárok átlagosan tíz mérkőzést hagytak ki idényenként, a kétezres évek első évtizedében már 13.9 találkozót, a tízes években 17.5-et, a jelenleg is futó dekádban viszont már 23.9-et. Harminc esztendő alatt megduplázódott azon meccsek száma, amelyeken a nagyok nem léptek pályára! 

Ebben természetesen közrejátszik az NBA-ben uralkodó trend, a load management (a sztárok rendszeresen pihenőt kapnak, hogy így sáfárkodjanak az erejükkel és ne fulladjanak ki az idény érdemi részére) is, és ami ellen még a valaha volt talán legjobb kosaras, Michael Jordan is felszólalt. „Szükségtelen az egész. Én például egyetlen mérkőzést sem akartam elmulasztani. Minden meccs alkalmat kínált arra, hogy bizonyítsak. Azok ellen is játszani akartam, akik utáltak engem. Aki szidott, annak be akartam fogni a pofáját. A nézők a nehéz munkával megkeresett pénzüket adták ki azért, hogy láthassanak. Ilyenkor nekem kötelességem kifutni a pályára és lelkesíteni őket. Ha tele a csarnok, az előadóművésznek szórakoztatnia kell” – mondta a hatszoros bajnok legenda.

Viszont a másik oldalon egyre növekvő mértékben jelennek meg a sérülések. Egyre gyakrabban fordulnak elő vádli- és combizomproblémák, amit Steve Kerr, a Golden State Warriors szakvezetőként négyszeres bajnok edzője a sebességgel, a mérkőzések számával és a kopással hozott összefüggésbe. A sebesség mindenképpen előre kívánkozik az okok listáján. Az NBA-ben ma már egy mérkőzésen 100.5 labdabirtoklással számolhat egy csapat, úgy, hogy közben külön forradalom zajlott le a tripladobások terén. Manapság a Houston Rockets dobja a legkevesebb (30.5) triplát meccsenként, 2016-ban a Warriors 31.8-del még ligaelső volt! Ha azt a Golden State-et azzal vádolták, tönkretette a játékot, mit lehet mondani napjaink legnagyobb triplavetőire?!

Ráadásul most még csak az alapszakasz elején járunk, a fizikailag sokkal nagyobb terhelést igénylő rájátszás csak áprilisban kezdődik. Már aki eljut odáig… Emellett érdemes azt is megfigyelni, testileg mennyire átalakultak a játékosok. A növekvő sebesség növekvő atletikussággal és csökkenő súllyal járt együtt, a posztspecifikus játékosok helyett megyünk a polihisztorok felé (hitte volna bárki is, hogy a 224 centis Wembanyama, ha kell, simán irányít is a San Antonio Spursben?), így aztán ma már egészen másképp kinéző gladiátorok próbálnak megfelelni a 82 meccses alapszakasz vagy az egymást követő napokon játszott bajnokik támasztotta követelményeknek. Talán ez az a pont, ahol a legtöbben sürgetik a változásokat, de az mennyire életszerű, hogy egy sokmilliárdos üzletben éppen az attrakciók számát csökkentik? Ugye, hogy semennyire? Itt jön képbe, hogy Adam Silver komisszár és „népi zenekara” a pénz oltárán bárkit és bármit hajlandó feláldozni. Nyilván fontosabb az elképesztő bevétel, illetve a sportfogadás országos szintű legalizálása, mint a játékosok problémáinak megoldása.

Ugyanakkor a kosarasokat sem kell azért szenteknek beállítani, hiszen a liga és a szakszervezetük (NBPA) közötti kollektív szerződés (CBA) évtizedek óta hagyományosan az ő kapzsiságukra épít. A jelenlegi rendet a 2028–2029-es idény végéig konzerváló CBA-t is aláírták, miután belekerültek olyan szorzók, amelyek az ő szerződésük végösszegét voltak hivatva javítani. Azért például egész korrekt extra összeg jár, ha valaki bekerül az év csapatába, az év védekező ötösébe vagy ehhez hasonló elit társaságba. Igen ám, de itt jön a többség által csak napjainkban felismert probléma. Ahhoz, hogy valakit figyelembe lehessen venni az éves díjak odaítélésekor, legalább 65 mérkőzésen játszania kell az alapszakaszban. Magyarul: aki 17 találkozónál többet kihagy, nem lehet MVP, All NBA-játékos, a legtöbbet fejlődött kosaras és így tovább. Márpedig ezek mindegyike szép kis bónusszal kecsegtet… Az intelligensebb játékosok, mint például a most is sérült Haliburton, már 2024 elején jelezték, hülyeség a szabály (az Indiana Pacerst legutóbb a nagydöntőbe vezető kosaras konkrétan ezt a szót használta), az átlag viszont csak most – amikor már őt is sújtja, sújthatja a probléma – ismerte fel ennek a jelentőségét.

A tulajdonosok által fizetett Silver ugyanakkor még a 2023-as nagydöntőt követően meglehetősen álságos nyilatkozatot tett ezzel kapcsolatban: „A 65-ös számban semmi varázslatos sincs, de természetesen igyekszünk figyelembe venni azokat a mérkőzéseket, amelyeket sérülések miatt ki kell hagyni, és esetleg néha szükséges, hogy egy játékos pihenjen. Ezt a játékosok szövetségével egyeztettük. Mindenkinek érdeke, hogy a liga a legjobbat hozza ki magából a rendkívül versenyképes alapszakaszban.” Figyelem, a liga, nem a játékosok. A liga számára pedig a profit a legfontosabb. Ha pedig a kiadások csökkennek (mert mondjuk a sztárok nem kapják meg az őket megillető bónuszt, így a szerződéseknél kisebb végösszegről indul az alku), a bevételek pedig minimum változatlanok, akkor a jelenbeli profit minden matematikai számítás szerint nő.

Hogy ebbe adott esetben néhányan belerokkanhatnak? Sebaj, jönnek majd a fiatalok a helyükre. Vagy ahogyan Eötvös Gábor zenebohóc fogalmazott: „Van másik!”, majd előszedett egy újabb hangszert, a cirkusz pedig folytatódott.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!