Lex Novák – Csinta Samu publicisztikája

MA MÉG TALÁN A KÁRTYAVETŐ sem tudná megmondani, lesz-e belőle európai léptékű újítás, de kísérletként mindenképpen figyelemre méltónak ígérkezik. Romániában a perdöntő fórumnak számító képviselőház megszavazta: a következő idénytől a romániai sportolók arányának csapatonként legalább 40 százalékosnak kell lennie. Az új jogszabály a 2026–2027-es évadtól lép érvénybe, és bár a részletes szabályok kidolgozása a sportági szakszövetségekre vár, egy dolog máris biztosra vehető: a döntés gyökeresen átalakítja a csapatsportok működését a keleti szomszédnál.

Hogy lehet-e nekünk bármi közünk a romániai törvényalkotáshoz? Minimum két tekintetben igen. Az egyik az a meglehetősen kicsavarodott helyzet, amelyet a piacalapú labdarúgás a forráshiányos kelet-közép-európai, jellemzően a volt kommunista blokkhoz tartozó országokban hozott létre. Tételesen az, hogy a klubok megteltek a világ minden szegletéből érkező játékosokkal, jelentősen visszaszorítva a helyi futballisták érvényesülési terét. Ami aztán erősen csökkentette az érintett országok válogatottjainak ütőképességét, leszámítva azokat a kivételeket, ahonnan tőkeerős nyugati csapatokban szereplő játékosoknak postázhatják a válogatottba szóló meghívókat. Az ilyen-olyan okokból – és nyugodtan közéjük sorolhatjuk a menedzserirodák érdekérvényesítő képességét is – exportképtelen nemzetek válogatottjai fokozatosan visszaszorultak a ranglistákon, illetve a különböző világversenyek selejtezőiben. És itt még korántsem értünk a negatív spirál végére.

A történet másik magyar érdekeltsége, hogy az új jogszabályt Novák-törvényként emlegetik. Névadója a paralimpiai bajnok kerékpárosból előbb a kerékpáros szakszövetség elnökévé, majd 2020 decemberétől 2023 júniusáig Románia sportminiszterévé avanzsáló Novák Károly Eduárd. Tárcavezetőként több nagyívű reformot is kezdeményezett, köztük Románia tízéves sportstratégiájának megalkotását, amelyhez bevallottan a magyar sporttörvényt tekintette legfőbb inspiráló forrásként, ám amellyel azonban csak egyfajta „kataszter” összeállításáig jutott el. A 40 százalékos törvény azonban két évvel a tervezet megfogalmazását és közvitára bocsátását követően révbe ért, néhány napja törvényerőre emelkedett. Abban az országban, ahol legtöbb esetben a látszatra sem adva érvényesül a nagy klubok lobbiereje. Ahol – és ez kvázi megágyazott a hullámzó színvonalú légiós­áramlásnak –, az azonnali eredményesség alakítja a trendeket, azaz a helyi pénzek kasszírozását, illetve a még nagyobb bevétellel kecsegtető nemzetközi kupaszereplést elősegítő játékosbevásárlások gyakorlatát.

Egy törvény hatékonysága természetesen a betartáson, illetve betartatáson múlik. Ebben az esetben arról szólnak az ígérvények, hogy szigorúan ellenőrzik majd a történtek alakulását, a 40 százalékos kvótát nem teljesítő román klubok 100-200 ezer eurónak megfelelő büntetéssel számolhatnak. Hogy esetenként vagy az idény végén, egyelőre nem világos, de az utóbbi esetben sem elhanyagolandó összegről beszélünk, tekintve, hogy egyik sportágban sincs annyira kiemelkedő anyagi helyzetű klub, amelyiknek megérné a tudatos és sorozatos törvényszegés.

A szakma egyelőre megosztott abban, vajon hogyan sül el ez az egész. Mivel az új törvény valamennyi csapatsportot érinti: a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a röplabdát, a futsalt és a jégkorongot, a sikereiket eddig nagyrészt külföldi sportolókra építő egyesületek máris készülhetnek játékoskeretük radikális átalakítására. Nem lesz könnyű, pláne nem egy olyan klub esetében, mint, mondjuk, az állandó BL-résztvevő CSM Bucuresti női kézilabdacsapata, ahol a kispadon is csak a végén jut hely hazai játékosnak. Egyrészt élő szerződésű sportolóktól kell minél kisebb pénzügyi „fájdalom” mellett megszabadulni, másrészt a légiósok megfelelő pótlása korántsem csupán szándék kérdése. Mert ha az lenne, azaz ott dörömbölnének az ajtón a versenyképes honi fiatalok, vélhetően a változtatást generáló helyzet sem állt volna elő. 

Ebben az esetben is azonban egyfajta 22-es – de nevezhetjük immár 40-es – csapdájával van dolgunk, ugyanis miközben olcsóbb volt majdnem kész sportolókat vásárolni az exjugoszláv térségből vagy Afrika feneketlen bugyraiból, a beözönlés az évek során jócskán megtörte az utánpótlás-nevelés lendületét, motivációit. A kényszerű átstrukturálás ugyanakkor alaposan – és nem feltétlenül pozitív értelemben – szabhatja át az árviszonyokat is. Magyarán: összességében felértékelheti mindezt, ugyanakkor egyelőre „nyers” futballisták árát emelheti indokolatlan magasságokba. A Magyar Labdarúgó-szövetség nyári szabálymódosításának következményei már körvonalaztak valami hasonlót. Az MLSZ rendelkezése, amely szerint csak azok az együttesek számíthatnak támogatásra, amelyek legalább öt magyar játékost szerepeltetnek a kezdőcsapatban, egyrészt alapjaiban befolyásolta a klubok eladási szándékait, másrészt jelentős mértékben felverte a focisták árát. 

A törvény, illetve a mögötte húzódó törekvés jövőjét az is nagyban befolyásolhatja, hogy az előírt arány mennyiben sérti-sértheti a munkaerő szabad áramlásának európai elvét – erről még nem született egyértelmű brüsszeli állásfoglalás. Novák annak idején azt mondta, hogy az ügyben előzetesen fél éven át egyeztettek a romániai és nemzetközi szövetségekkel, külföldi példákat vizsgáltak meg, a pásztázás egyetlen konkrét következtetése viszont annyi volt, hogy valamennyi ország védi a saját sportolóit. Rövid távon az is gondot okozhat, hogy a szabály csak Romániában érvényes, miközben más európai klubok változatlanul sokkal szabadabban válogathatnak a világpiacról, ez a fajta egyenlőtlenség pedig tovább mélyítheti az amúgy is nehezen áthidalható szakadékot. Sokak szerint a törvény sokkal inkább tüneti kezelés, mintsem előremutató megoldás.

Talán kissé erőltetett a párhuzam, de óhatatlanul eszünkbe jut az 1995-ben jogerőre emelt Bosman-szabály. Azzal, hogy az EU-bíróság ítélete kimondta, a lejárt szerződésű külföldi játékosok átigazolásáért nem kérhető pénz, illetve az uniós állampolgárságú játékosok száma nem korlátozható a klubokban, gyakorlatilag kitárták a kapukat a Lex Novák megszületéséhez vezető jelenség előtt. Azóta persze minden tekintetben sokat változott a világ, a sport gazdasági szerepe is jelentősen felértékelődött, és az is bebizonyosodott, hogy egy ország súlya a sportban elsősorban annak függvényében nőtt vagy csökkent, hogy az adott állam milyen mértékben tekintette támogatandónak, megkockáztatom, stratégiai ágazatnak ezt a területet. Az olimpiai szereplés ugyanis olyan mutató, amely akár nagypolitikai tárgyalások során is „játszik”. Ezért aki az állam teljes kivonulását szorgalmazza a sportéletből, igazából a saját lábát célozza meg. 

A környékbeli országok vélhetően kivárják, mennyire fekszi meg a gyomrokat a romániai puding, mielőtt esetleg hasonló szabályozással igyekeznének védeni saját fiataljaik „munkavállalási” jogát. A jelen írás kiindulási pontjának számító 40 százalékos játékoskvóta bevezetése mindenesetre egyszerre számít politikai és sportpolitikai döntésnek. Rövid távon növelheti a hazai játékosok szerepét, középtávon csökkentheti a honi bajnokságok színvonalát, visszavetheti a nemzetközi eredményességet, felerősítheti az egyenlőtlenségeket, diszkriminatív jellege miatt pedig akár uniós jogi vitákat is gerjeszthet. Talán a sportágak egyensúlyát is megváltoztathatja.

Valami mindenesetre elkezdődött, de legalábbis az ígérete. Netán a normalizálódás újabb jele.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!