Jégkorong-vb: harc a feljutásért - 60 perc alatt nem kikapni!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.25. 07:47
null
A szurkolókon nem fog múlni (Fotó: Mudra László – MJSZ)
A négy forduló után 2. helyen álló magyar jégkorong-válogatott ma sorsdöntő záró mérkőzést játszik Krakkóban Lengyelország ellen. Tekintse meg a programot, illetve a pontszámítás menetét!

Mivel a jégkorongban nincs döntetlen, a hosszabbítás vagy a szétlövés után mindenképpen volt, van és lesz győztesünk, valamint vesztesünk. Viszont amíg hatvanperces mérkőzés után a részt vevő felek három, illetve nulla pontot szereznek a vb-n, addig a ráadásos meccsen ez a megoszlás már kettő és egy.

SZAVAZÁS

A feljutásról döntő ütközet vár szombaton hokisainkra a lengyelek ellen a krakkói vb-n. Mit vár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Tehát csak és kizárólag abban az esetben érnek utol minket pontszámban a lengyelek, ha rendes játékidős győzelmet aratnak ellenünk. Akkor viszont előznek és a tabellán előttünk is végeznek, tekintve, hogy az egymás elleni mérleg nekik kedvez.

Minden más esetben marad a mostani sorrend, hiszen pontelőnyben maradunk velük szemben: a magyar válogatott így a mostani pozícióját megőrizve másodikként végez, és feljut az A-csoportba.

Avagy: lengyel, magyar két jó barát – de csak az egyik juthat fel.

A sorsdöntő meccs elé a délelőtt folyamán hosszabb beharangozó írással is jelentkezünk!

A csapat üzent a szurkolóknak: „Nyugalom, tökös hokit játszunk!"

A MAI PROGRAM
Japán–Ukrajna
13.00
Olaszország–Kazahsztán
16.30
MAGYARORSZÁG–Lengyelország
20.00
DIVÍZIÓ 1/A VILÁGBAJNOKSÁG (KRAKKÓ – LENGYELORSZÁG)
(Április 19–25.)
Kazahsztán (kieső), Olaszország (kieső), Japán, Ukrajna, Magyarország, Lengyelország (feljutó)
1. FORDULÓ (április 19., vasárnap)
MAGYARORSZÁG–Japán
4–2
Kazahsztán–Ukrajna5–2
Lengyelország–Olaszország
1–2
2. FORDULÓ (április 20., hétfő)
Kazahsztán–MAGYARORSZÁG
5–0
Olaszország–Ukrajna
2–1 – h.u.
Japán–Lengyelország
0–2
3. FORDULÓ (április 22., szerda)
Kazahsztán–Japán
7–2
Olaszország–MAGYARORSZÁG
1–4
Lengyelország–Ukrajna
3–2
4. FORDULÓ (április 23., csütörtök)
Japán–Olaszország
3–2
Ukrajna–MAGYARORSZÁG
2–4
Kazahsztán–Lengyelország
3–2
5. FORDULÓ (április 25., szombat)
Japán–Ukrajna
13.00
Olaszország–Kazahsztán
16.30
MAGYARORSZÁG–Lengyelország
20.00
AZ ÁLLÁS
1.Kazahsztán4
4
00020–612
2.Magyarország4300112–109
3.Lengyelország4
2002
8–76
4.Olaszország411027–95
5.Japán410037–153
6.Ukrajna
400137–141
A torna végén pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik