Megvan a vb-bravúr: hokisaink legyőzték az olaszokat!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 16:23
null
Az olaszok elleni vb-mérkőzés pazar magyar sikert hozott (Fotó: MTI)
A Krakkóban zajló divízió 1/A világbajnokságon a magyar jégkorong-válogatott remek taktikával és óriási energiákat mozgósítva háromgólos győzelmet aratott a tavaly még A-csoportban szereplő, a feljutás egyik nagy esélyesének tartott Olaszország ellen. Csütörtökön 16.30 órától Ukrajna ellen folytatjuk a szereplésünket a vb-n. Vb-meccsen 1978 után győztük le újra az olaszokat, így jó esélyt teremtettünk magunknak arra, hogy a folytatásban is harcban legyünk a feljutásért és számolgassunk tovább.

1. harmad

Nagyszerűen kezdett, és a folytatásban még jobban teljesített a magyar válogatott, amely már az ellenfél harmadában megkezdte a zavarkeltést. Az olaszokat váratlanul érte ez a fajta erős letámadás, nem is tudtak kibontakozni. Az elején még odakerültek a kapunk elé párszor, utána azonban összecsiszolódtak a soraink, és a harmadukból sem engedtük kijönni őket. A megszerzett korongokat az elején még gyorsan elveszítettük, nem tudtuk kihasználni, hogy végig ott vagyunk az ellenfél térfelén, még inkább a harmadában. Mindez azonban csak idő kérdése volt. Sokat és gyorsan korizva aztán már megvoltak a helyzeteink is, a 11. percben éppen kiegészülve, de még fórban játszva megszereztük a vezetést. Banham Frank távoli kapáslövésébe a kapu előtt kitakaró Kóger Dániel ért bele alig észrevehetően, de gólt érően. A harmad hátralévő részében a játék semmiben nem változott, abszolút a mi elképzelésünk és akaratunk érvényesült. Megvoltak a helyzetek, a lövések, a 18. percben megérdemelten dupláztuk meg az előnyünket. Egy buli után Magosi Bálint bombázta be a korongot kapásból Andreas Bernard kapujába. Az amúgy jól fogó olasz kapusnak ennél a lövésnél esélye sem volt (0–2).

Összefoglaló

2. harmad

A második játékrészre jóval koncentráltabb olasz válogatott érkezett, amely emelt a sebességén is. Az elején még a testjátékot is bedobták, de mivel utóbbiban felvettük a kesztyűt, azért ezt olyan sokáig nem erőltették. Viszont kihasználva, hogy már nem támadtunk le olyan intenzíven, mint az elején, bátran akciózhattak. Más kérdés, olyan sokra nem mentek vele. Az egyetlen nagyobb lehetőséghez a mi hibánk segítette őket, speciel az a mérkőzés helyzete volt. Amit sikerült kihagyniuk…

Éppen emberelőnyben játszhattunk, és nagyon készültünk Banham kapáslövésére, de készült belőle, rá az ellenfél is. Két olasz rontott rá, elcsenték tőle a korongot, majd azonmód ziccert vittek a kiszolgáltatott Rajnára. A passzolgatásukba azonban hiba csúszott, így Rajna hárítani tudott. A folytatás kiegyenlített játéka mellett inkább előttünk adódtak lehetőségek. Viszont az olaszok önfeláldozóan blokkoltak, vagy eleve a lövéseink voltak kicsit kikényszerített pozíciók – fonák emelések, közbeszúrások –, így nem sikerült növelni az előnyünket (0–2).

Chernomaz: Energikus játék kell az ukránok ellen is

3. harmad

Az olaszok az idő szorításában továbbra is tempósan igyekeztek korizni, de a 44. percben Sofron remek egyéni alakítás végén háromra növelte az előnyünket. Nem sokkal később sajnos visszaállt a közte kettő, az olaszok kapu előtti kavarodást lezárva törték meg a jeget, mármint képletesen. A gyors gólváltás után igyekeztek nagy rohamra indulni az olaszok, de idővel fogyott náluk az erő és a kedv is, ami főként nekünk, fegyelmezett és zárt védekezésünknek volt köszönhető. Ismét meghúztuk a falat a felezőnél, sőt, már az olasz harmad előtt.

Jött az a játék, amelyben az olaszoknál volt a korong, de nagyon nem mentek vele semmire. Főként nem előre, így nem jutottak közelebb a kapunkhoz, és az eredményben hozzánk sem. Közeledett a végjáték, az olaszok már kis indulatot is csempésztek az ütközéseikbe, de nem törődtünk velük. Négy sorral tudtunk játszani, így nem fáradtunk el, üres kapunál pedig lezártuk a mérkőzést. Hári János előbb még a kapuvasat találta el a kékvonalról, az utolsó percben azonban Vas Márton a saját kapunk elől már az olaszba emelt (1–4).


„Mindenki odatette a csontot száz százalékig”


18.17 LMT 220415 1257

DIVÍZIÓ 1/A VILÁGBAJNOKSÁG (KRAKKÓ – LENGYELORSZÁG)
3. FORDULÓ

OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 14 (0–2, 00, 12)
Krakkó.
OLASZORSZÁG: Andreas Bernard – Hofer, Helfer, Gander, Anton Bernard, Ramoser – Sullivan, Marchetti, Insam, Ihnacak, Di Casmirro – M. Zanatta, Egger, Frigo, Morini, Kostner – Trivellato, L. Zanatta, Felicetti, Andergassen, Frei. Szövetségi kapitány: Stefan Mair
MAGYARORSZÁG: Rajna – Metcalfe, Szirányi, Sofron, Sarauer, Kóger – Orbán, Pozsgai, Banham, Sebők, Hári – Vas M., Gőz, Erdély, Vas J., Kovács Cs. – Kiss D., Magosi, Nagy K., Benk, Vincze. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Gól:10:52 Kóger (Banham, Sarauer – ee., 0–1), 17:52 Magosi (Nagy K. – 0–2), 43:01 Sofron (0–3), 45:16 Egger (Ihnacak, M. Zanatta – 1–3), 59:16 Vas M. (üres kapu, 1–4)
Kiállítás: 10, ill. 8 perc
A MÁSIK KÉT MÉRKŐZÉSEN
Kazahsztán–Japán 7–2 (3–0, 0–0, 4–2)
Lengyelország–Ukrajna 3–2 (0–0, 1–0, 2–2)
A torna eddigi eredményei, további mérkőzései!

AZ ÁLLÁS
1.Kazahsztán3300017–49
2.Lengyelország320016–46
3.Magyarország320018–86
4.Olaszország311015–65
5.Ukrajna300125–101
6.Japán300034–130

3. harmad

60. perc Vége a mérkőzésnek.
60. perc Megvan a negyedik gólunk!
Eldőlt! Vas Márton a saját kapunk elől emelte rá a korongot, a visszalépő Helfer belekapott, de nem tudott hárítani. 1–4
59. perc
Hári lőtt üres kapura a kékvonalról, de a kapuvasról lejött a korong.
58. perc
Andreas Bernard lekorizott, üresen árválkodik az olasz kapu.
57. perc Olasz időkérés.
57. perc
Sofron korizott be nagy lendülettel az olasz harmadba, egy csellel tisztára játszotta magát, de lövését védte Andreas Bernard.
57. perc
Egger lövése találja el Rajna maszkját.
57. perc
Ihnacak fonákkal meghúzott korongja csúszott keresztbe a magyar kapu előtt, ezt megúsztuk.
56. perc
Továbbra is beszorítjuk az olasz csapatot a térfelére, ritkán jönnek a harmadunkban, és akkor sem tartózkodnak ott sokáig.
56. perc
Mindenáron kiállítást akarnak az olaszok, de hiába dumálnak és reklamálnak minden ütközés után, a bírók nem vevők a kívánságműsorra.
55. perc
Peregnek a percek, az olaszok egyre idegesebbek.
52. perc
Próbálnak kemények lenni az olaszok, bennünk viszont van még erő a letámadáshoz. Így hiába van döntően náluk a korong, nem tudnak akciót vezetni. Úgy meg nehéz bemenni az ellenfél harmadába és gólt szerezni.
51. perc
Jönnek az olaszok megállás nélkül, mi viszont jól védekezünk.
50. perc
Gander került helyzetbe, de Rajna védett.
49. perc
Kergettünk a jól védekező olaszokat, ismét öt az öt ellen a felek a jégen.
48. perc
Már csak szimpla a fórunk.
48. perc
Bahnam és Sofron a kékvonalnál várta a lehetőséget, de hiába passzolgattunk, nem volt lövőhelyzetünk.
47. perc Időt kértünk.
47. perc
55 másodpercig kettős fórban játszhatunk, Egger állította a palánkba fejjel Vas Jánost.
47. perc
Másodpercek alatt felálltunk, megvoltak a veszélyes helyzetek, de lövésig nem jutottunk.
46. perc
Anton Bernard húzta vissza bottal Sarauert, olasz kiállítás, magyar fór.
46. perc
Olasz támadásnál nem tudtunk felszabadítani, a sokadik olasz lehetőség után már a kapunkba került a korong Ihnacak passzát Egger váltotta gólra. 13
44. perc Sofron
szerezte a magyar válogatott harmadik találatát! Németországi légiósunk az olasz kékvonalnál szedte össze a korongot. Kicselezett egy védőt, a másik mellett eltolta a korongot, majd keresztbe korizás után visszalőtte a pakkot a bal felsőbe. A kapu előtt ezúttal is Kóger takarta a kilátást. 0–3
42. perc
Ezúttal is az olaszok dominálnak a játékrész elején, mi védekezünk, és picit játszunk az idővel, igyekszünk lassítani a játékot.
41. perc
Vas Jánossal továbbra sincsenek kibékülve a vonalbírók, sokadszor küldik el a bedobásnál.
41. perc Elkezdődött a harmadik harmad.

2. harmad

40. perc Vége a második harmadnak.
39. perc
Ígéretesen jártunk az olasz kapu közelében, de három magyar játékos közül egy sem jutott igazán lövésez. Csak böködtük a korongot, miközben az olasz védők takarítottak, így odalett a lehetőség.
38. perc
Sarauer lőtt takarásból, középről, az olasz kapu bal alsó sarka mellé.
37. perc
Mi veszélyeztettünk több alkalommal is. Volt kaput oldalról eltaláló lövésünk, majd Sebők passzába a kapu előtt az utolsó pillanatban vetődött bele egy olasz bekk.
36. perc
Insam lövését hárította Rajna. Az olaszok jóval könnyebben kerülnek oda a kapunk elé, mint az első harmadban.
35. perc
Banham korizta körbe az olaszokat, középről lőtt, de a korong lejött Andreas Bernardról. Benk ismételhetett volna, de elsodorták.
34. perc
Banham adta el a korongot az olasz harmadvonalnál, a még emberhátrányos ellenfél közül két olasz vezethetett akciót. De hiába passzolgattak, Rajnát nem csapták be, a magyar kapus óriásit fogott.
33. perc
Mi fél perc alatt felálltunk, a passzolgatás után elsőként Hári lőtt, de lövését blokkolták.
32. perc
Morini a kapunk mögött állította ki magát, visszahúzta Magosit.
30. perc
Ramoser gyorsított fel, de hosszú szöktetésére Rajna rávetődött, mielőtt lövés lett volna az akcióból.
29. perc
Buli után Kovács Csaba lőtt kapásból, az oldalhálót találta el.
29. perc
Benk az utolsó pillanatban szedte fel az olasz botot a jégről, mert a Rajnáról lejött korong után üresen árválkodott a kapunk.
28. perc
Támadásban maradtak az olaszok, Ramoser lövése zúgott el a bal alsónk mellett.
27. perc
Megúsztunk ezt is, kiegészültünk.
27. perc
Izgalmas pillanatok a kapunk előtt, Sullivan lövése jött le Rajnáról, majd Vas János felszabadított.
26. perc
Ezúttal 50 másodperc kellett az olaszoknak, amíg felálltak, majd Szirányi blokkolt.
25. perc
Kógert állítják ki bottal akasztásért. Az ellenfél harmadában szabálytalankodott.
24. perc
Frigo lőtt egy csel után, de Rajna védett, miként az olasz éles szögből leadott ismétlésénél is jól zárta a szöget.
24. perc
Kovács kotorta be a korongot a kapu elé a palánk mellől, bent abszolút ziccerben volt Vas János, de nem jött jól a korong, így csak fonákkal lőtt, Andreas Bernard védett.
23. perc
Sebők vitte fel a korongot, az olasz harmadba érve passzolt, a korong némi szerencsével jutott el Banhamig, akinek lövése a blokkról felpattanva a hálóban végezte.
23. perc
Kóger vitte fel bátran a korongot, az olasz harmadban középre játszott, ahol az érkező Szirányi lőtt, a kapu mellé.
22. perc
Tempósabb iramra váltottak az olaszok, erőltetik az ütközéseket is, mi a saját térfelünkön védekezünk.
21. perc
Olasz kapuslövés zúgott el a kapunk mellett, közben kiegészültünk.
21. perc
Kiss Dániel fejét találta el a korong, a védő fájdalmasan terült el a jégen, jönnie is kellett az orvosi stábnak. Kiss a saját lábán hagyta el a játékteret, a torkát masszírozta.
21. perc Elkezdődött a második felvonás.

1. harmad

20. perc Vége az első játékrésznek.
20. perc
Sokat korizva jól védekeztünk, az olaszoknak egy perc kellett, amíg felálltak a harmadunkban, de közben lepergett az idő.
19. perc
Kapunk előtti kavarodás végén a takarító Gőzt küldték ki. A törlesztő olasz maradhatott.
18. perc Kettővel megyünk!
Nagy Krisztián hozott el egy bulit az olasz kapu előtt, a lecsorgót pedig Magosi Bálint elemi erővel vágta be az olasz kapuba. 02
17. perc
Hári kavargatott az olasz harmadban, majd passzolt Banhamhez, akinek lövését blokkolták.
16. perc
Magosi lőtt a harmadvonalról, majd ismételt a palánkról visszapattanó koronggal éles szögből. Utóbbi elzúgott keresztben a kapu előtt.
15. perc
Újabb magyar helyzet: Sarauer hagyta ott a korongot a nálánál jobb helyzetben érkező Kógernek, de a játékkal abszolút együtt élő Andreas Bernard ezúttal is hárított.
14. perc
Sofron viharzott be az olasz harmadba, visszatette a korongot az érkező Hárinak, aki szinte ziccer értékű helyzetből lőtt, az olasz kapus védett. Nagy helyzet volt.
13. perc
Sebők feltűnése jelentett gondot az olasz kapu előtt, ahol parázs jelenetek alakultak ki. A vége páros kiállítás lett. Tőlünk Sebőknek kellett kiülnie a büntetőpadra.
12. perc
Benk kerülte meg a kaput és visszafordulás után lőtt, de Andreas Bernard jól zárta a szöget és védett.
11. perc Megvan a vezetés!
Megjárattuk a korongot, amit Banhamnek készítettünk le, a honosított támadó kapásból bevágta azt az olasz kapuba. A gólt végül a kapu előtt takaró Kóger Dánielnek írták be a hivatalos jegyzőkönyvbe. 0–1
11.perc
Kiegészültünk, egy percig lehetünk fórban.
10. perc
Anton Bernard lövését védte bravúrral Rajna.
10. perc
Szirányi szerelt és akciót kezdeményezett, Sofron lőtt, az olasz kapus védett, de közben volt olasz szabálytalanság is, négy a négyen maradtunk a jégen.
9. perc
Orbánnak kellett kiülnie két percre.
9. perc
Benyomtak minket a kapunk elé az olaszok, de lövésig nem jutottak. Rajna ügyesen szúrt ki a botjával a kapuból, megakadályozva ezzel egy lövést.
8. perc
Egy kontra végén Banham lőtt éles szögből jobbról, kevéssel vétette el a jobb felsőt.
6. perc
Most viszont megvolt a korong és a lehetőség is, ám Sofron élesen kapu elé vágott passza elcsúszott a center pozíciójában helyezkedő Sarauer ütője alatt.
5. perc
Jó és eredményes a letámadásunk, az olaszok saját harmadukból is alig tudják kihozni a korongot. Bár amikor megszerezzük azt, gyorsan el is veszítjük. Nem tudunk támadást vezetni mi sem, hiába vagyunk közel az ellenfél kapujához.
4. perc
Andreas Bernard magasra kinyújtott kezében végezte egy boton gellert kapott korong.
3. perc
Védekezésben kicsit eltolódtunk, de a lövéshez jutott olasz csak fonákkal próbálkozott: erő sem volt a lövésében és irányt is tévesztett.
2. perc
Bátrabban kezdtünk, feljebb is toltuk az állásainkat, hamarabb kezdtük zavarni az ellenfelet a korongkihozatalban. Banham Franké a harmad első lövése, amely egy vetődő olasz blokkján perdült a kapu fölé.
1. perc
Bár az olasz kapuhoz került közel először a korong, azonnal fordult a kocka, és másodpercekkel később máris a mi kapuvasunkon pattant tovább.
1. perc Elkezdődött a találkozó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik