Nagelsmann távozik a német válogatott kispadjáról – hivatalos

A DFB közlése szerint Nagelsmann már a vezetőséggel folytatott bizalmas egyeztetésen kérte felmentését tisztségéből. A részvényesek képviselői és a felügyelőbizottság ezt egyhangúlag elfogadta.
A szövetség elnöke, Bernd Neuendorf megköszönte a szakember csaknem hároméves munkáját.
„Julian Nagelsmann rendkívüli elkötelezettséggel és nagy ambícióval dolgozott a válogatott élén. Emellett őszinte, felelősségteljes ember, akit mindannyian nagyra becsülünk” – fogalmazott az elnök.

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!
Nagelsmann így nyilatkozott: „Ez kicsit sem volt könnyű számomra. Mindig a válogatott sikere állt az első helyen, és úgy érzem, egy ilyen csalódás után a csapat megérdemel egy új kezdetet.”
A Bild szerint Nagelsmann a szerződésének felbontásáért hozzávetőleg hétmillió eurós végkielégítésre számíthat.
A német szövetség már megkezdte az új szövetségi kapitány keresését. A közlemény szerint tárgyalások folynak Jürgen Klopp-pal, aki jelezte, hogy nyitott a válogatott irányítására.





