A Bajnokok Ligájára szerződtetnék a magyar válogatott játékost – célegyenesben a tárgyalások

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.08.17. 14:49
null
Egy szurkoló már a Celtic mezét is „ráadta” Tóth Balázsra (Fotó: x.com)
Vasárnap idéztük a Blackburn menedzserét, Tony Mowbrayt azzal kapcsolatban, hogy a magyar válogatott kapus, Tóth Balázs várhatóan távozik az angol másodosztályú csapattól. A szigetországi sajtó három klubot emelt ki az érdeklődők közül: az olasz Udinesét, a német Hamburgot és a Bajnokok Ligája induló skót Celticet – a Nemzeti Sport Skóciából úgy értesült, utóbbi klubbal folynak előrehaladott egyeztetések.

 

Skót forrásaink szerint a Celtic a finn válogatott Viljami Sinisalo mellé szeretne egy olyan kapust igazolni, aki nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Az 56-szoros bajnok és jelenleg is címvédő skót klubnál ugyanis abban bíznak, hogy az osztrák LASK ellen a BL-selejtező rájátszásában sikerül kiharcolniuk a Bajnokok Ligája főtáblára jutást, és akkor a két válogatott kapuvédő között oszthatnák meg a feladatokat. A Celtic első számú kiszemeltje ugyanis a kapusposztra a hétszeres magyar válogatott Tóth Balázs.

Igaz ugyan, hogy a német Hamburg és az olasz Udinese is megfigyelte Tóth Balázst, de Skóciából származó értesüléseink szerint a Celtic folytat előrehaladott tárgyalásokat a szerződtetéséről, és nem véletlenül fogalmazott úgy a napokban a Blackburn szakvezetője, Tony Mowbray is, hogy eladhatják az első számú kapusát. 

Légiósok
2026.08.16. 13:08

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

A magyar válogatott kapus iránt a Celtic érdeklődik, de az Udinesét és a Hamburgot is szóba hozták vele.

„Ha a kapus el akar menni máshová, kupákat és trófeákat akar nyerni, és a Bajnokok Ligájában szeretne játszani, ki vagyok én, hogy azt mondjam neki, ne tegye? Sok sikert neki” – fogalmazott a Blackburn trénere.

Angliai források szerint a vételár négymillió font körül alakulhat, de még folynak az egyeztetések, és kérdés, hogy a LASK elleni BL-selejtezős párharc befolyásolhatja-e az üzletet, az első meccset kedden rendezik Skóciában. A legfrissebb skóciai hírek szerint egyébként a konkrét tárgyalások a múlt héten kezdődtek meg a két klub között, de akár már a héten le is zárulhatnak. 

 

Legfrissebb hírek

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
3 órája

Vendégszurkolók nélkül rendezik a glasgow-i rangadókat

Minden más foci
5 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
2026.09.03. 23:13

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.03. 09:30

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
2026.09.02. 22:46

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf tizennyolc védése a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.02. 22:26

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
2026.09.02. 20:36