Íme, a korábbi nyitómeccses kiállítások

H. Á.H. Á.
2026.06.12. 01:41
null
Massing megkapja a piros lapját (Fotó: Imago Images)
Korábban mindössze két olyan világbajnoki nyitó mérkőzés volt, amelyen piros laphoz kellett nyúlnia a játékvezetőnek, összesen három alkalommal, míg a 2026-os világbajnokság első meccsén a brazil Wilton Sampaio játékvezető ugyanennyi alkalommal tette meg ezt.

Először az 1990-es világbajnokság első meccse hozott piros lapot – a francia Michel Vautrot ráadásul rögtön két kamerunit is kiállított az Argentína elleni nyitómeccsen. A történelmi első André Kana-Biyik volt, aki Claudio Caniggiát buktatta a 61. percben. A kiállított középpályás testvére Francois Omam-Biyik aztán a 67. percben káprázatos felhőfejessel szerezte meg a vezetést a Szelidíthetetlen Oroszlánoknak, s az előnyt meg is őrizték az afrikaiak – még úgy is, hogy a 89. percben Benjamin Massing is piros lapot kapott, miután elgázolta a botldozó Caniggiát – a nagy igyekezetében még a cipőjét is elhagyta...

Nem kellett sokat várni a következő nyitómeccses kiállításra, hiszen rögtön a következő világbajnokság első meccsén megint elő került a piros lap. A mexikói Arturo Brizio Carter mutatta fel a Németország–Bolívia mérkőzés 83. percében a négy perccel korábban csereként pályára lépő Marco Etcheverrynek, aki utána rúgott az őt szerelő Lothar Matthäusnak. A meccset a németek 1–0-ra nyerték Jürgen Klinsmann 61. percben esett góljával.  Etcheverry tettéért kétmeccses eltiltást kapott, így az akkor 24 éves támadónak ezzel véget is ért a világbajnoksága, miután a bolíviaiak a spanyoloktól is kikaptak, Dél-Koreával pedig düöntetlent játszottak, így a csoportkör után utazhattak haza.

 

Legfrissebb hírek

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
27 perce

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
1 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
1 órája

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
1 órája

A bosnyák drukkerek már megszállták Toronto belvárosát

Foci vb 2026
2 órája

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
2 órája

Ha egyeseknek nem lenne egyértelmű

Foci vb 2026
2 órája

Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik