Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

A labdarúgó-világbajnokságok előtt a különböző tippjátékokban a vb-győztes mellett gyakran kiemelt kérdés vonatkozik a gólkirály eltalálására is. A korábbi világbajnokságok gólkirályait végignézve azt mondhatjuk, égbekiáltó meglepetések ezen a téren ritkán születnek. Általában a legjobb formában lévő, Európában játszó csatárok szokták a legtöbb gólt lőni – így volt ez négy évvel ezelőtt is, amikor a francia Kylian Mbappé (nyolc góllal) és nyolc éve is, amikor az angol Harry Kane szerezte a legtöbb gólt.
A legutóbbi kivétel a kolumbiai James Rodríguez volt, aki 2014-ben támadó középpályásként bizonyult a legeredményesebb gólszerzőnek, hat találattal, úgy, hogy csapata mind az öt meccsén gólt szerzett. Miközben a vb-t megelőző idényben 34 bajnokin csak hárommal több gólt (kilencet) szerzett a francia Monacóban. Nem véletlen, hogy a Kolumbiát története során először vb-negyeddöntőig vezető játékost a torna után a Real Madrid szerződtette. James Rodríguez 34 évesen ma is tagja a kolumbiai keretnek, a harmadik világbajnokságára készül (a 2022-es tornára nem jutott ki Kolumbia), persze az idei gólkirályi címe még a 2014-esnél is nagyobb szenzáció lenne, hiszen a Minnesota United futballistája az elmúlt két évben összesen csak négy gólt szerzett a nemzeti csapatban.
Az elmúlt évtizedekben rajta kívül az orosz válogatott Oleg Szalenko számított egyértelműen meglepetés-gólkirálynak, aki 32 éve éppen az Egyesült Államokban bizonyult a legeredményesebb gólvágónak, hat gólt szerezve – igaz, megosztva lett első az FC Barcelona bolgár klasszisával, Hriszto Sztoicskovval. Az akkor élvonalbeli, spanyol Logronesből érkező Szalenko úgy lett gólkirály, hogy a hat góljából ötöt egy meccsen, Kamerun ellen ért el.
Szalenko máig tartja az egy meccsen szerzett legtöbb vb-gól rekordját. Hogy ezt a csúcsot az idei vb-n meg tudja-e valaki közelíteni, nagy kérdés, de a mostani 48 csapatos mezőnyben azért vannak olyan gárdák, amelyek ellen összejöhet egy-egy kimagasló góltermés. Például nem lepődnénk meg azon, ha a brazilok a 2. fordulóban kitömnék a selejtezők során Curacaótól is öt gólt kapó Haiti kapuját a Real Madrid sztárja, Vinícius Júnior vagy éppen a Barcelona klasszisa, Raphinha vezérletével (a brazilok a szintén vb-résztvevő Panama ellen 6–2-re győztek felkészülési meccsen). Ugyanakkor, ha már szóba került, Curacao akár már az 1. fordulóban beleszaladhat egy nagy pofonba Németországgal szemben, ha csak abból indulunk ki, hogy tavasszal a skótok elleni felkészülési meccsen négy, az ausztrálok ellen öt gólt kapott. Ha pedig a németeknek „megszalad”, akkor annak a remek formában lévő Kai Havertz lehet az egyik haszonélvezője, az Arsenal csatára a legutóbbi két válogatott meccsén két gólt szerzett, és betalált a budapesti BL-döntőben is.
Persze, folytatva a gólkirályi címre is esélyes játékosok és a lehetséges új gólcsúcsok számba vételét, leginkább az I-csoportra lesz érdemes odafigyelni, például az Irak–Norvégia és a Franciaország–Irak mérkőzésekre. Igaz ugyan, hogy Irak 2025 márciusától egyetlen meccsén sem kapott két gólnál többet, de most a világ legjobb csatáraival kell szembenéznie az arab ország válogatottjának. Az ebben az idényben 27 találattal Premier League-gólkirály norvég Erling Haalandra (Manchester City) kimondottan jellemző, hogy amikor igazán elemében van, nagyon megszórja az aktuális ellenfelet. Az eddigi 50 válogatott meccsén 55 gólt jegyző csatár a Moldova ellen 11–1-re megnyert vb-selejtezőn például öt gólt vállalt (ennek is köszönheti, hogy 16 góllal az európai selejtezősorozat legeredményesebb játékosának bizonyult), míg 2019-ben az U20-as világbajnokságon Honduras ellen kilencig jutott.
Az első felnőtt-vb-jére készülő Haaland tehát nagy esélyesnek számít a gólkirályi címre is, de a norvégok csoportellenfelénél, a francia válogatottnál három másik esélyest is meg tudunk nevezni. Közülük talán a szintén „első bálozó” Michael Olise van a legjobb formában, aki ugyan nem befejező csatár, hanem támadó középpályás, de elképesztő idényt produkált a Bayern Münchenben: 22 gólt szerzett (15 gólpassz mellett) a 2025–2026-os idényben (minden tétmeccset számolva), hétfőn pedig az ő három góljával verte meg Franciaország 3–1-re Észak-Írországot. Természetesen számolni kell az esélyesek között az aktuális aranylabdással, Ousmane Dembélével is, aki a BL-ben ebben az idényben az utolsó négy meccsen hatszor volt eredményes, amivel főszerepet játszott a PSG címvédésében (ő is betalált a budapesti döntőben, igaz, büntetőből). Más kérdés, hogy ugyan már a harmadik világbajnokságára készül, gólt még nem szerzett a tornán.
Végül pedig essen szó az első számú favoritnak nevezhető címvédőről, a Real Madrid csatáráról, Kylian Mbappéról, aki négy éve nyolc góllal lett vb-gólkirály, a most befejeződő klubidényben pedig 25 góllal La Liga-, 15 találattal BL-gólkirály lett. A szintén harmadik világbajnokságára készülő Mbappé egy vb-gólrekordot már most is tart, a négy éve a döntőben triplázó és a 2018-as fináléban is eredményes támadó az egyetlen, aki négy gólt szerzett pályafutása során világbajnoki döntőben. Ráadásul az összesen 12 vb-gólnál tartó Mbappé a német Miroslav Klose 16 gólos abszolút vb-gólcsúcsától sincs messze. S még mindig csak 27 éves.

Huszonhét évesen örökös világbajnoki gólrekorder lesz Kylian Mbappé? – vb-csúcsok, amik megdőlhetnek Amerikában
Az utóbbi vb-gólcsúcs megdöntésére a 38 éves, nyolcszoros aranylabdás argentin világbajnok Lionel Messi is eséllyel pályázhat, 13 gólt szerzett eddig, és ha ismét betalál, akkor neki is sikerül az, ami eddig csak az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldónak jött össze, hogy öt világbajnokságon is gólt szerez (ez lesz a hatodik tornája, de 2010-ben, Dél-Afrikában nem lőtt gólt) – eközben persze a 41 éves, nyolc vb-gólt számláló Ronaldo most már a hatodik vb-jére hajthat, amelyen betalál. A vb-gólkirályi cím Messi és Ronaldo trófeagyűjteményéből is hiányzik, és most már nem is nevezhetők igazán esélyesnek a címre, bár azért ez a helyzet még változhat, ha mondjuk Ronaldo nagyon bekezd a portugálok első két csoportmeccsén Kongó és Üzbegisztán ellen, vagy Messi megrázza magát a Jordánia elleni utolsó csoportmeccsen. (A vb-n összesen öt aranylabdás vesz részt, közülük hárman támadók – Dembélé, Messi és Ronaldo –, a horvát Luka Modric és a spanyol Rodri pedig középpályás).
A teljesség igénye nélkül a gólkirályi címre pályázók között mindenképpen meg kell említeni még a 36 góllal a Bayern Münchenben aktuális Bundesliga-gólkirálynak számító angol Harry Kane-t (tőle a Panama elleni csoportmeccsen lehet gólparádéra számítani), míg a vb-címre az egyik legnagyobb esélyesnek számító spanyol válogatottból a jelenlegi forma alapján a Real Sociedad csatárát, Mikel Oyarzabalt emelnénk ki, aki 2024-ben gólt szerzett az Eb-döntőben is, míg 2024 novembere óta 13 válogatott meccsen 13 gól fűződött a nevéhez. Ezzel együtt is a fenti felsorolásból az utóbbi végső sikere lenne az egyik legnagyobb meglepetés.
Hogy lehet-e olyan győztes, aki nem szerepel a fenti felsorolásban?
Szavazzon, mondja el véleményét ön is!
SZAVAZÁS
Ki lesz a világbajnokság gólkirálya?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
JÖN A GÓLREKORDOK VILÁGBAJNOKSÁGA?
A világbajnokságok történetében eddig 2720 gól született. A legtöbb találat, 172 négy éve, 2022-ben, Katarban született 64 mérkőzésen, ami 2.69-es gólátlagot eredményezett. Idén 48 csapattal és az egyenes kieséses szakaszban egy pluszfordulóval már 104 mérkőzést rendeznek, ezért biztosan emelkedik majd a gólok száma. Továbbá, mivel több olyan válogatott is eljutott a tornára, amely korábban nem is álmodhatott erről, és nem a betonbiztos védekezéséről híres. A gólátlag is emelkedhet, bár az azért meglepő lenne, ha megdőlne a számunkra fájó emlékű 1954-es vb 5.38-as gólátlaga (26 meccsen 140 gól). A másik magyar vonatkozású rekord, ami esetleg veszélybe kerülhet, a legnagyobb különbségű győzelem csúcsa: a magyar válogatott 1982-ben 10–1-re győzött Salvador ellen, 1954-ben pedig 9:0-ra Dél-Korea ellen (és ugyancsak 9:0-ra nyert Jugoszlávia Zaire ellen 1974-ben). A legtöbb gólt egy tornán 1958-ban a francia Just Fontaine szerezte, 13-at, ez a rekord most még megdönthetetlennek tűnik, de meglátjuk, változik-e a helyzet a csoportkör után.










