Tisztes rögbisből, összevert kidobóból a darts világbajnoka: Gerwyn Price

Vágólapra másolva!
2021.01.04. 14:37
null
2021 világbajnoka: Gerwyn Price (Fotó: Getty Images)
Gerwyn Price vasárnap este csúcsra ért Gary Anderson legyőzésével. A walesi „Iceman” a jelenkori darts egyik legmegosztóbb karaktere, kemény munkája miatt azonban a legnagyobbak is elismeréssel beszélnek róla. Karrierjében pedig talán az a legdöbbenetesebb, mindössze hat év elég volt neki a profik között, hogy vb-győzelemig jusson a PDC-nél. Rögbisként nem tudott maradandót alkotni, a dartsban megtette.

A walesiek kiválósága 1985-ben, Cardiffban látta meg a napvilágot. A darts 25 éves korában, kiegészítő sportként, hobbiként jött az életébe. Fő sportága a rögbi volt, hetes és uniórögbit egyaránt játszott – nem véletlen, hogy vasárnapi győzelme után a Walesi Rögbiliga és a Cross Keys RFC is köszöntötte a darts új világbajnokát. Price a skót és a walesi élvonalban is lehetőséget kapott, ám 29 esztendősen egy sérülést követően szögre akasztotta a stoplist. A döntésben kulcsszerepe volt honfitársának, a ma már 51 esztendős PDC-játékos Barrie Batesnek, aki látva a tehetségét arra bátorította, cserélje meg a prioritásokat, inkább a darts kerüljön a középpontba.

„Imádtam a rögbit, szinte minden akörül forgott nekem. Azt hiszem, megvolt a tehetségem, hogy jobb legyek. Viszont túlzás lenne azt állítani, hogy én voltam a legprofibb. Nem hoztam ki magamból mindent, és ez az én hibám. Imádtam, amit csináltam, mégsem vettem elég komolyan. Ez volt az a hiba, amit nem akartam újra elkövetni” – emlékezett vissza a sport360.com által 2017-ben készített cikkben Price.

2014-ben lett profi és még abban az évben kvalifikált a vb-re, amelyen Peter Wright túl nagy falatnak bizonyult neki. Az első tévés meccsét egy évvel később játszotta a PDC égisze alatt. Heves gesztusaival, néha erőltetettnek ható ünneplésével már ekkor kitűnt a mezőnyből. No és furcsa, alig-alig látható hegeivel a homlokán. Sportolói karrierje mellett kidobóként dolgozott Bargoedben. 2010-ben egy verekedésben arcsérülést szenvedett, a szemöldökét és a homlokát 42 öltéssel kellett rendbe tenni, aminek nyomait a mai napig viseli.

Gerwyn Price élete első PDC-vb-jén 2014 decemberében (Fotó: Getty Images)
Gerwyn Price élete első PDC-vb-jén 2014 decemberében (Fotó: Getty Images)

Az áttörést 2017 hozta el neki. A UK Openen döntőig menetelt, igaz, a fináléban viszonylag simán, 11:6-ra kikapott Wrighttól. Néhány hónappal később Mark Webster oldalán döntőig jutott a World Cup of Dartson. A vb-n is ekkor tudott először meccset nyerni, három első fordulós búcsú után a 2018-as tornán (2017 decembere) a harmadik körig jutott.

2018 óta egyértelműen a a világelit tagja. A 2018-as Grand Slam-döntőben Gary Andersont legyőzve tette le a névjegyét. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. A 16:13-as sikert ugyanis beárnyékolta a két játékos közt kirobbant botrány. Ahogyan azt a döntő előtt is felidéztük, a két dartsos többször is összeszólalkozott a meccs alatt, kisebb lökdösődés is kialakult, s Price nemegyszer gúnyos kézmozdulatokkal hergelte még tovább kétszeres világbajnok riválisát. A találkozót követően több mint 20 ezer fontos bírsággal sújtotta a PDC, míg Anderson írásbeli megrovást kapott a szervezettől.


„Tudom, hogy Gary nem szereti a stílusomat, de nekem ilyen a játékom – nyilatkozta a finálé után Price. – Amikor először kinyilvánította a nemtetszését, már tudtam, hogy »bemásztam a bőre alá«. Nem tudta kezelni, ahogy játszom. Mindig csak morgolódott, amikor ünnepeltem.”

„Nem érdekel nagyon, ha kifütyülnek, de persze egyszerűbb lenne, ha nem lennének a pfujoló hangok…”

Mivel Gary Anderson a dartsvilág egyik legnépszerűbb alakja, Price több tízezer dartsrajongónál került feketelistára. A következő időszakban éles füttyszó fogadta, amerre csak járt, ritka volt az olyan ellenfél, akivel szemben neki szorított volna az aréna többsége. Szintén emlékezetes 2019-es összeakaszkodása: Daryl Gurneyvel a darts Premier League sheffieldi állomásán kakaskodtak a meccsük után. Az egyetlen olyan hely, ahol ez összejöhetett, talán hazai pályája, Cardiff volt a PL-ben.


A 2021 darts-vb-győztese a heves ünnepléseivel is középpontba tud kerülni, nemcsak játéktudásával(Fotó: AFP)
A 2021 darts-vb-győztese a heves ünnepléseivel is középpontba tud kerülni, nemcsak játéktudásával(Fotó: AFP)

„Az emberek egy része talán azt gondolta, amilyen gyorsan jöttem, olyan gyorsan el is tűnök. Csak egy villanás vagyok a dartséletben. A Gary elleni meccs megváltoztatta a dolgokat, azt gondolom, akkor tudatosult mindenkiben, hogy valóban itt vagyok és itt is akarok maradni. Nem számított többé, hogy kipfujolnak vagy sem. A legjobbamat akartam nyújtani, úgy játszani, ahogyan csak tudok, és azt, hogy hagyjanak békén, a magam útját járni. Nem mondom, hogy nem vágyom a közönség támogatására, és hogy engem ünnepeljenek, de az a sokszor ellenséges közeg, amely gyakran fogadott, mentálisan csak még erősebbé, elszántabbá tett” – mondta a Wales Online-nak.

Miként az eddigiekből is kitűnik, becenevét, az „Icemant” a Formula–1 jégemberével, Kimi Räikkönennel ellentétben nem jeges természete, sokkal inkább bevonulózenéje, a Vanilla Ice 1989-es slágere, az Ice Ice Baby miatt kapta. Mint egyszer elmesélte, az egész egy baráti ugratás eredménye. „Az egyik cimborám megjegyezte, miért nem hívom magamat Iceman Price-nak, milyen jól hangzana, ha az Ice Ice Babyre vonulnék be ilyen névvel. S aztán a név rám ragadt, ahogyan a szám is elválaszthatatlan lett tőlem. Egy időben gondolkodtam rajta, hogy váltani kellene, kérték is, egy nap talán a This is Me lesz a befutó. Ez vagyok én… – a szöveg jól passzolna. De még nem látom különösebb okát a váltásnak.”

A következő hónapokban megvédte Grand Slam-címét, az Európa-bajnokságon ezüstérmes lett, a PL-ben pedig a második évében előkelő ötödik helyet szerzett. Price 2019 végén úgy utazott Londonba, hogy a világbajnokságon valódi kihívó lehet, s igenis számolni kell vele. Az elődöntőig menetelt, amelyben a későbbi győztes Peter Wright állította meg. A találkozó ismét csak nem maradt visszhang nélkül. A vereséget követően visszautasította Wright kézfogását.

A 2020-as vb elődöntőjében rendkívül feszült meccsen kapott ki Peter Wrighttól (Fotó: Getty Images)
A 2020-as vb elődöntőjében rendkívül feszült meccsen kapott ki Peter Wrighttól (Fotó: Getty Images)

Már az első szett után érezni lehetett a feszültséget a levegőben, Price ugyanis azt mondta a Wright elleni meccs előtt, hogy a skót annak is örülni fog, ha egy szettet nyer ellene a darts-vb elődöntőjében. Wright erre reagálva a találkozó legelején riválisa tudtára adta, hogy viccesnek tartja szavait.

Innentől kezdve volt aztán minden, grimaszolás, odaszólogatás, a mérkőzés után pedig kezet sem fogott egymással a két játékos.

Price a mérkőzés utáni posztjában arról írt, hogy feldúlt volt, miután skót ellenfele az első szett végén odaszólt neki, ami pedig a kézfogást illeti, a walesi röviden és tömören foglalt állást: „Nem tartozik a szabályok közé, hogy kezet kell fognod valakivel a meccs előtt, alatt vagy után. Ez volt karrierem legnagyobb mérkőzése, maximálisan koncentráltam, s egy ilyen fontos összecsapás előtt és után rendben is van az élcelődés, de nem közben” magyarázta azon melegében a történteket.

Egy nappal később aztán már jóval diplomatikusabb volt, az Instagram-oldalán kért elnézést.

„Elnézést kérek azért is, mert nem fogtam kezet, ez nem szabály, de meg kellett volna tennem, azonban abban a pillanatban csak le akartam menni a színpadról és olyan gyorsan hazamenni, ahogy csak el lehet képzelni.”

Gerwyn Price rendkívül megosztó karakter, de így is sokakat megnyert magának (Fotó: AFP)
Gerwyn Price rendkívül megosztó karakter, de így is sokakat megnyert magának (Fotó: AFP)

Akár így, akár úgy, érett a pillanat, hogy először walesi világbajnoka legyen a sportágnak.

2020-as céljait illetően meghökkentően szerény volt, amikor év elején a BBC-nek nyilatkozott. „Nem akarok túlságosan előreszaladni, annyi biztos, Michael (van Gerwen) és Peter rengeteg pénzt készül megvédeni az idén. Jó lenne nyerni egy majortornát, néhány jó sorozatot összehozni tévés meccseken. Hogy ez elég lehet-e arra, hogy a világelsőségért küzdjek? Lehetséges. De, mint mondtam, nem akarok ennyire előreszaladni. Csak szeretnék egy jó évet.”

Összejött.


A vb-n meccsről meccsre magabiztosabbá vált. Elmondása szerint mielőtt Londonba utazott volna, két héten át otthon nyilat sem fogott, hogy kellően kipihent és „meccséhes” legyen. Talán ezért is kereste eleinte a formáját. Honfitársa, Jamie Lewis ellen dadogott a gépezet, de fordított és döntő szettben nyert. A 2. fordulóban az északír Brendan Nolan szintén közel járt ahhoz, hogy megfogja a világranglista-3.-ként kiemelt walesit, de döntő szettben ismét Price ment tovább.

Gerwyn Price (walesi, 3.) útja a döntőig
1. forduló
Gerwyn Price (walesi, 3.)Jamie Lewis (walesi)3–2
2. forduló
Gerwyn Price (walesi, 3.)
Brendan Dolan (északír, 30.)4–3
3. forduló
Gerwyn Price (walesi, 3.)
Mervyn King (angol 19.)4–1
NegyeddöntőGerwyn Price (walesi, 3.)
Daryl Gurney (északír, 11.) 5–4
ElődöntőGerwyn Price (walesi, 3.)
Stephen Bunting (angol, 26.)6–4

A Sky Sports jellemzése szerint ha nincs az elmúlt egy év, a pandémia jelentette kihívás, akkor aligha kerül Price-nak elérhető közelségbe a világelsőség. Ám míg az eddigi éljátékost, a korábban szintén gépnek gondolt Michael van Gerwent érezhetően megviselték a körülmények és családja hiánya, Price tökéletesen idomult a helyzethez, közönség nélkül is maximálisan fel tudta pörgetni magát, s „nyerőgéppé” vált. (Még ha a döntő utolsó játszmáiban itt-ott meg is remegett a nyerőgép karja.)

A Sky azt is megjegyezte, bár stílusát a darstsosok között is sokan nehezen viselik el, rendíthetetlen elhivatottsága és munkamorálja miatt még azok is tisztelik, akikkel az elmúlt években rendre összeakadt, ilyen Wright vagy a most legyőzött Anderson.

„Soha korábban hasonló nyomást nem éreztem, de hát sohasem nyertem még korábban világbajnoki döntőt. Azt hiszem, kell még néhány nap, hogy leülepedjen bennem mindaz, ami most történt” – fogalmazott az újdonsült világbajnok a vasárnapi döntőt követően.

Gerwyn Price ünnepel (Fotó: Getty Images)
Gerwyn Price ünnepel (Fotó: Getty Images)

Dan Dawson, a PDC egyik helyszíni riportere az est vége felé közeledve arról kérdezte Price-t, bánja-e még, hogy rögbis karrierje idő előtt véget ért. Több lehetett volna benne, mint amit dartsosként elért?

„Nem tudom. Jól indult a karrierem, de csúnyán elpuskáztam néhány nagy lehetőséget – kezdte sejtelmesen. – Azt hiszem, mai fejemmel tisztességes rögbijátékos lehetnék. Ugyanakkor azt érzem, az idei teljesítményemmel kiérdemeltem, hogy megnyerjem a vb-t, hogy én legyek a világelső. Az igazi nyomás csak most jön, ám ha soha többé nem nyerek vébét, az sem érdekel. Boldog vagyok” – mutatta meg érzelmesebb arcát Price, aztán a helyi beszámolók szerint rohant is, hogy meséljen az élményről lányainak.

Mert a teljes képhez ez is hozzátartozik: a megosztó, a dartstábla előtt gyakorta őrjöngő, tomboló Price – a leírások szerint – odahaza, Blackwoodban az egyik legmegértőbb, szerető családapa, akit csak el lehet képzelni. Feleségével, Bethannal két kislányt nevelnek.

„A feleségem elkísérne, ahová csak lehet, de ez két gyerek mellett nem mindig egyszerű. Az idén pedig különösen nem azt” – mondta még a vébé előtt, jelezve, hogy azért neki sem teljesen közömbös a tornával együtt járó „buborék”.

Öröm az ürömben, világbajnokként térhet haza a lányokhoz.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
DÖNTŐ

Gary Anderson (skót, 13., 94.25)–Gerwyn Price (walesi, 3., 100.08) 3:7

A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Gary Anderson
Gerwyn Price
94.25 Teljes körátlag 100.08
101.06 Első kilenc nyíl átlaga 109.04
56
100+ 62
22
140+ 27
10
180 13
170
Legmagasabb kiszálló 161
18/67 (26.87%) Kiszállók értékesítése 26/57 (45.61%)
2
100 feletti kiszállók3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik