BL: Szalah megdöntötte Gomis rekordját, ővé a leggyorsabb mesterhármas

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 11:40
null
Mohamed Szalahnak hat perc kellett a triplához (Fotó: Getty Images)
Szerdán lejátszották a Bajnokok Ligája-csoportkör 4. fordulójának második felét. A Liverpool idegenben vágott hetet a Rangersnek, ebből Mohamed Szalah hármat vállalt. Az FC Bruges bejutott a nyolcaddöntőbe, a Barcelona pedig életben tartotta továbbjutási esélyeit, miután 3–3-as döntetlent játszott az Interrel. A szerdai játéknap érdekességei, statisztikái.

SSC NAPOLI–AFC AJAX 4–2

Miután a Napoli 4–2-re legyőzte hazai pályán az Ajaxot alig maradt esély arra, hogy a 2018–2019-es idényben elődöntőig menetelő amszterdamiak bejussanak a legjobb 16 közé. A hollandok a legutóbbi három meccsükön 12 gólt kaptak, ami a legtöbb 1964 óta.

A Napoli ezzel ellentétben szárnyal, megnyerték az első négy BL-meccsüket, ami először fordult elő a klub történelmében, ráadásul ezeken a találkozókon 17 gólt szereztek és csak négyet kaptak.

ATLÉTICO MADRID–FC BRUGES 0–0

Az FC Bruges lett a második belga csapat, amely bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, eddig erre csak a KAA Gent volt képes a 2015–2016-os évadban. Carl Hoefkens együttese ráadásul úgy vitte véghez ezt a bravúrt, hogy az első négy fordulóban még gólt sem kapott.

TOTTENHAM–FRANKFURT 3–2

A legszorosabb versenyfutás az F-csoportban van, itt a Tottenham legyőzte 3–2-re a Frankfurtot. Az angolok vezető találatát Szon Hung Min szerezte, a gólpasszt pedig Harry Kane-től kapta. Minden sorozatot figyelembe véve ez volt az 50. alkalom, hogy a két játékos egymást szolgálta ki.

SPORTING CP–OLYMPIQUE MARSEILLE 0–2

Szintén ebben a csoportban az Olympique Marseille idegenben 2–0-ra legyőzte a Sportingot. A hazaiak kilencen fejezték be a mérkőzést, ez volt az első alkalom ebben az idényben a BL-ben, hogy egy csapatból két játékost is kiállítottak. A franciák pedig első góljukat szerezték meg idegenben 2013 novembere óta.

RANGERS–LIVERPOOL 1–7

Ugyan a 17. percben hátrányba került, azonban fordított, és hét gólt rámolt be a Rangers kapujába a Liverpool. A csereként beállt Mohamed Szalah mesterhármast szerzett, ráadásul mindössze hat perc alatt, ezért jelenleg övé a leggyorsabb tripla a BL történelmében. Az egyiptomi Bafétimbi Gomis 2011-es rekordját adta át a múltnak.

A Szalah-tripla nemcsak a gyorsasága miatt volt különleges, hanem amiatt is, hogy mindhárom gólpasszt Diogo Jotától kapta. 2012 óta nem volt arra példa, hogy egy játékos adja mindháromszor az asszisztot a mesterhármast szerző csapattársának. Akkor Frank Ribéry szolgálta ki háromszor Mario Gomezt.

Korrekord
Paul Wanner 16 évesen és 293 naposan lépett pályára a Viktoria Plzen ellen, ezzel a bajor egyesület történetének a legfiatalabb BL-játékosa lett. Az eddigi csúcsot a francia Mathys Tel tartotta, aki szeptemberben 17 évesen és 139 naposan debütált. (MTI)

VIKTORIA PLZEN–BAYERN MÜNCHEN 2–4

A Bayern München 4–2-es győzelmével bebiztosította a továbbjutását a C-csoportból, ezzel a sikerrel pedig a bajorok lettek az elsők, akik sorozatban 11-szer tudtak nyerni a csoportkörben. Ezeken a találkozókon 37-szer szereztek gól, mindössze ötöt kaptak, nyolc meccsen pedig nem találtak a hálójukba.

FC BARCELONA–INTERNAZIONALE

A Barcelona 3–3-as döntetlent játszott az Interrel, a katalánok vezető gólját Ousmane Dembélé szerezte, akinek ez volt a harmadik találata ebben az idényben. A francia szélső így már most, 12 meccs alatt több gólt szerzett, mint az előző idényben 32 találkozón összesen.

A-CSOPORT
SSC Napoli (olasz)–AFC Ajax 4–2(Lozano 4., Raspadori 16., Kvarachelija 62. – 11-esből, Osimhen 89., ill. Klaassen 49., Bergwijn 83. – 11-esből)
Rangers (skót)–Liverpool (angol) 1–7 (Arfield 17., ill. Firmino 24., 55., Núnez 66., Szalah 75., 80., 81., H. Elliott 87.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 4 4 17–4 +13 12
2. Liverpool 4 3 1 12–6 +6 9
3. Ajax 4 1 3 8–12 –4 3
4. Rangers 4 4 1–16 –15 0

B-CSOPORT
Atlético Madrid (spanyol)–FC Bruges (belga) 0–0
Kiállítva:
Sowah (82., Bruges)
Bayer Leverkusen (német)–Porto (portugál) 0–3 (Galeno 6., Taremi 53., 64. – mindkettőt 11-esből)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Bruges 4 3 1 7–0 +7 10
2. FC Porto 4 2 2 6–6 0 6
3. Atlético Madrid 4 1 1 2 2–5 –3 4
4. Bayer Leverkusen 4 1 3 2–6 –4 3

C-CSOPORT
Viktoria Plzen (cseh)–Bayern München (német) 2–4 (Vlkanova 62., Kliment 75., ill. Mané 10., T. Müller 14., Goretzka 25., 35.)
FC Barcelona (spanyol)–Internazionale (olasz) 3–3 (O. Dembélé 40., Lewandowski 82., 90+2., ill. Barella 50., Lautaro Martínez 62., Gosens 89.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 4 4 13–2 +11 12
2. Internazionale 4 2 1 1 6–5 +1 7
3. Barcelona 4 1 1 2 8–7 +1 4
4. Viktoria Plzen 4 4 3–16 –13 0

D-CSOPORT
Tottenham Hotspur (angol)–Eintracht Frankfurt (német) 3–2 (Szon Hung Min 20., 36., Kane 28. – 11-esből, ill. Kamada 14., Alidou 87.)
Kiállítva:
Tuta (60., Frankfurt)

Sporting CP (portugál)–Olympique Marseille (francia) 0–2 (Guendouzi 20. – 11-esből, A. Sánchez 30.)
Kiállítva: Esgaio (19., Sporting), Pedro Goncalves (60., Sporting)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tottenham 4 2 1 1 5–4 +1 7
2. Marseille 4 2 2 6–4 +2 6
3. Sporting CP 4 2 2 6–6 0 6
4. Eintracht Frankfurt 4 1 1 2 3–6 –3 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik