A Chelsea csak ikszelt Azerbajdzsánban, a Villarreal kikapott Cipruson

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.05. 20:42
null
A Qarabag pontot szerzett a Chelsea ellen (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 4. fordulójában a Chelsea idegenben 2–2-t játszott az azeri Qarabaggal, míg a Villarreal 1–0-ra kikapott a ciprusi Pafosz otthonában.

Qarabag–Chelsea 2–2

A Chelsea 2017-ben 6–0-ra és 4–0-ra kiütötte a Qarabagot a BL-ben, és úgy tűnt, akár ez is sima találkozó lehet, mivel a „kékek” alig több mint negyedóra után előnybe kerültek, amikor Estevao 11 méterről kilőtte a bal alsót. Viszont az első fél óra végén egyenlített a vendéglátó, mert ugyan Camilo Duran lövése után a labda még kijött a kapufáról, a kipattanót José Leandro Andrade a jobb alsóba lőtt. Nem sokkal később pedig már az azeriek vezettek, akik Jorrel Hato kezezése miatt tizenegyeshez jutottak, Marko Jankovics pedig higgadtan a jobb alsóba lőtt.

Hármat cseréltek a londoniak a szünetben, érkezett többek között Alejandro Garnacho, aki bő hét perccel a beállása után kihasználta, hogy fellazult az ellenfél védelme, és 12 méterről a bal alsóba lőtt. A Qarabag továbbra is bátran játszott, miközben egyre jobban nőtt a nyomás az angolok részéről, ám nem lehetett azt mondani, hogy záporoztak volna a vendéghelyzetek. A hajrában Estevao bombázott a kapu fölé, míg Facundo Buonanotte a bal kapufa mellé lőtt, újabb gól viszont nem született, elhullajtott Bakiban két pontot a Chelsea. 

Pafosz–Villarreal 1–0

Meglepő módon a mérkőzés előtt több pontja a Pafosznak volt, amely még sohasem találkozott spanyol csapattal, míg a Villarreal százszázalékos volt ciprusi ellenféllel szemben – két meccsen két győzelem. Limassolban a vendéglátó nem sok veszélyt jelentett a kapura, és ugyan a „sárga tengeralattjáró” eljutott 1.00-s xG-ig az első félidőben, egyáltalán nem volt meggyőző a játéka, a szünet után pedig hátrányba is került.

Az első perc végén Ken Sema jobb oldali szöglete után Derrick Luckassen közelről a kapuba fejelt, így a Pafosz története során először szerzett vezetést a BL-ben. Nyomott a Villarreal a folytatásban is, ám csupán kisebb helyzetekig jutott, a ciprusi védelem jól állt a lábán. A spanyolok egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel, hiányzott az átütőerő a játékukból, így vereséget szenvedtek, ezzel pedig távolabb kerültek a továbbjutástól.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Qarabag (azeri)–Chelsea (angol) 2–2 (Leandro Andrade 29., Jankovics 39. – 11-esből, ill. Estevao 16., Garnacho 53.)
Pafosz (ciprusi)–Villarreal (spanyol) 1–0 (Luckassen 46.)

A 21 ÓRAKOR KEZDŐDŐ MÉRKŐZÉSEKEN
Internazionale (olasz)–Kajrat Almati (kazah) 2–1 (La. Martínez 45., Augusto 67., ill. Arad 55.)
Benfica (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 0–1 (Schick 65.)
Ajax (holland)–Galatasaray (török) 0–3 (Osimhen 59., 65., 78. – a másodikat és a harmadikat 11-esből)
FC Bruges (belga)–Barcelona (spanyol) 3–3 (Tresoldi 6., Forbs 17., 64., ill. Ferran Torres 8., Yamal 61., Colisz 77. – öngól)
Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) 4–1 (Foden 22., 57., Haaland 29., Cherki 90+1., ill. Anton 72.)
Newcastle United (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) 2–0 (Burn 11., Joelinton 49.)
Olympique Marseille (francia)–Atalanta (olasz) 0–1 (Samardzic 90.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Bayern München44––14–3+1112
  2. Arsenal44––11–0+1112
  3. Internazionale44––11–1+1012
  4. Manchester City431–10–3+710
  5. Paris SG43–114–5+99
  6. Newcastle United43–110–2+89
  7. Real Madrid43–18–2+69
  8. Liverpool43–19–4+59
  9. Galatasaray43–18–6+29
10. Tottenham422–7–2+58
11. Barcelona421112–7+57
12. Chelsea42119–6+37
13. Sporting42118–5+37
14. Borussia Dortmund421113–11+27
15. Qarabag42118–7+17
16. Atalanta42113–5–27
17. Atlético Madrid42–210–9+16
18. PSV Eindhoven41219–7+25
19. Monaco41214–6–25
20. Pafosz41212–5–35
21. Bayer Leverkusen41216–10–45
22. FC Bruges41128–10–24
23. Eintracht Frankfurt41127–11–44
24. Napoli41124–9–54
25. Marseille41–36–5+13
26. Juventus4–317–8–13
27. Athletic Bilbao41–34–9–53
28. Royale Union Saint-Gilloise41–34–12–83
29. Bodö/Glimt4–225–8–32
30. Slavia Praha4–222–8–62
31. Olympiakosz Pireusz4–222–9–72
32. Villarreal4–132–6–41
33. Köbenhavn4–134–12–81
34. Kajrat Almati4–132–11–91
35. Benfica4––42–8–60
36. Ajax4––41–14–130

 

 

Legfrissebb hírek

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
55 perce

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2 órája

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
3 órája

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
4 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
12 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
12 órája

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
12 órája