„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

A Bayern München felnőttcsapatában először eredményes Lennart Karl a maga 17 évével és 242 napjával nemcsak a bajorok legfiatalabb BL-gólszerzője lett, hanem klubszínektől függetlenül az eddigi legfiatalabb német BL-gólszerző is.
Karl az 5. percben az FC Bruges térfelének közepén kapott labdát, majd a 17 évesek kompromisszumot nem ismerő határozottságával megindult, öt bruges-i játékos sem tudott mit kezdeni vele, és a 16-os előteréből ballal a kapu bal oldalába lőtt – olyan gól volt ez, amiről még sokáig beszélni fognak Münchenben.
Egy dolgot biztosan tudok: nem kell félnem az ellenféltől. Előre kell mennem, és tennem a dolgom
– mondta Karl a lefújást követően. Mintha nem is egy tinédzser, hanem egy rutinos játékos beszélt volna. A játékos úgy fogalmazott, hogy Christoph Freund sportigazgató és Vincent Kompany vezetőedző megjósolta a gólszerzését.
Aleksandar Pavlovic, a Bayern másik fiatal tehetsége így méltatta csapattársát: „Egyszerűen elég tökös ahhoz, hogy ilyet megcsináljon. Fantasztikusan teljesített.”
Kompany ugyanakkor óvatosan dicsérte a fiatal titánt: „Nem vagyok a túlzott felhajtás híve. Lennart továbbra is megkapja a lehetőséget, de most pihenjen egy kicsit. Fontos volt, hogy egy ekkora meccsen így megmutassa magát. De azt is elmondtam neki, hogy ezt 30 évesen is így kell majd csinálnia – ahogyan például Harry Kane is teszi.”
A 17 éves Lennart Karl a Bayern München és a német labdarúgás egyik legnagyobb ígérete. Támadó középpályásként vagy jobbszélsőként játszik, erőssége a robbanékonyság, a technika és a kiváló bal láb. Karrierjét a Viktoria Aschaffenburg és az Eintracht Frankfurt utánpótlásában kezdte, 2022-ben került a Bayernhez. Azóta látványosan fejlődik: a 2024–2025-ös idényben az U17-es csapatban 27 gólt és 11 gólpasszt jegyzett, majd az U19-esekhez, onnan pedig az első kerethez is felkerült.
Karl stílusát sokan Martin Ödegaard, Arjen Robben és Michael Olise játékához hasonlítják – ő maga is e példaképektől tanul, ugyanakkor nem hagyja, hogy a felhajtás elvigye: „Csak az számít, amit a pályán mutatok” – mondta korábban. Frankfurtban már kisgyerekként kitűnt tehetségével a többiek közül.
Karl álma, hogy stabilan megvesse a lábát a Bayern felnőttcsapatában. |
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Bayern München (német)–FC Bruges (belga) 4–0 (Karl 5., Kane 14., Luis Díaz 34., N. Jackson 79.)