Szegeden felavatták Gönczy Lajos olimpikon emléktábláját

T. Z.T. Z.
2025.12.07. 21:27
null
Péntek délután a szegedi piarista iskolában avatták fel az emléktáblát
December 5-én délután ünnepség keretében emlékeztek meg a Dugonics András Piarista Gimnázium aulájában Gönczy Lajosról, a szegedi piarista gimnázium egykori diákjáról, olimpiai bronzérmes atlétáról halálának 110. évfordulóján. Az eseményen részt vettek az iskola diákjai, tanárai, öregdiákok – köztük Kiss Ágnes olimpikon, piarista öregdiák –, valamint a sportélet és a helyi közösség képviselői – tájékoztatott Márkus Roland, a Piarista Tartományfőnökség kommunikációs koordinátora.

Az ünnepségen beszédet mondott többek között Märcz Tamás, olimpiai bajnok vízilabdázó, a Sportintézet nagykövete, aki felidézte Gönczy Lajos sportpályafutásának kezdeteit. 

Murányi Gábor, a megemlékezés szervezésében együttműködő Meritum Egyesület képviselője felidézte, hogy Gönczy Lajos 1881. február 24-én született Szegeden, a szegedi piarista gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten jogot tanult. Aktív sportpályafutása befejezése után 1910-ben tért vissza szülővárosába, ahol ügyvédként dolgozott. Az első világháború kitörésekor katonai szolgálatra hívták be; a szegedi 46. gyalogezred főhadnagyaként az olasz fronton esett el. Hősi halálának helye az olaszországi Doberdón, San Martino del Carso falu mellett, a Buca Carsica dolinában található, amelyről az egyesület által állított információs tábla is megemlékezik. Gönczy Lajost a Visintini hadosztálytemetőben helyezték végső nyugalomra.

Népsport
2025.12.04. 13:36

Népsport: Gönczy Lajos az Adrián is helytállt

1915 – A Doberdónál hősi halált halt magasugró mindvégig a „magyar stílusra” szavazott.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Zsódi Viktor tartományfőnök atya is, aki Gönczy Lajos életútján keresztül a piarista nevelés és a sport összetartozására mutatott rá.

Nedelkovics Aliz, a gimnázium főigazgatója is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében a sport közösségteremtő és személyiségformáló erejét emelte ki, Gönczy Lajos példáját a mai diákok valóságához kapcsolva.

Az ünnepséghez lélekben kapcsolódott a Kalifornia államban (USA) élő Magay Dániel olimpiai bajnok, az iskola egykori diákja is, aki szívélyes üzenetben köszöntötte a jelenlévőket. Az ünnepség imával és közös megemlékezéssel zárult.

 

Legfrissebb hírek

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
5 órája

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
Tegnap, 11:07

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2026.04.27. 16:00

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
2026.04.26. 14:00

Karsai Gábor és Szabó Nóra a magyar bajnok a tízezer méteren

Atlétika
2026.04.25. 21:31

Útmutató a nemzetközi triatlonsorozatokhoz

Képes Sport
2026.04.25. 11:58

Lengyelország először rendez atlétikai Eb-t

Atlétika
2026.04.24. 18:03

A magyar női 4x100-as váltó is rajthoz áll a váltó-világbajnokságon

Atlétika
2026.04.21. 19:48
Ezek is érdekelhetik