
LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
ÚJPEST FC–ZTE FC 0–2 (0–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3057 néző. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Joao Victor (58.), Krajcsovics (90+3.)
A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!
Ötből négy – imponáló mérleggel érkezett a Zalaegerszeg Újpestre, hiszen az előző öt fordulóban négyszer is győzni tudott, többek között a Groupama Arénában a Ferencváros, majd Győrben az ETO ellen, csak a Loki elleni vereség miatt nem tökéletes az utóbbi időszak. Jó formában érkezett tehát a vendégcsapat a fővárosba, ahol az Újpest várta a kék-fehéreket, amely ugyancsak legyőzte, ráadásul idegenben a Paksot, már Bodor Boldizsár megbízott edző vezetésével, igaz, az előző körben Kisvárdán Aljosa Matko kihagyott tizenegyese után 3–0-s vereséget szenvedett. Talán ennek fényében nem volt meglepő, hogy a mérkőzés első szakaszában az Újpest nem tudta ráerőltetni akaratát a vendégcsapatra, az egerszegiek a mezőnyben sokat passzolgatva tartották a labdát, és a szélen is a hazai védelem mögé kerültek többször is – ám két kimondottan alacsony csatárral kezdték a mérkőzést, így hiába voltak az időnként kimondottan ötletes akciók, a beadásokkal nem tudott veszélyes lenni a vendégcsapat. A hazaiaknál ezúttal is Banai Dávid állt a kapuban, visszakerült eltiltása után a védelembe a tapasztalt Fiola Attila, s a Bukarestbe távozó André Duarte helyén Kaczvinszki Dominik kapott szerepet a védelem közepén.
Passz előre, egyből átadás visszafelé, hogy a második hullámban érkező középpályás induljon meg a labdával a védelem felé – látni lehetett, hogy ez a ZTE elképzelése, és többször is tetszetősen passzolgattak a vendégjátékosok. Az már más kérdés, hogy a kapusokat nemigen foglalkoztatták, az első fél órában Gundel-Takács Bence lábbal és fejjel is beleért a labdába, de kézzel nem volt erre szükség. Az iramra és az elszántságra nem lehetett panasz, a játék nem volt szemet gyönyörködtető, és mert a kapuk nem forogtak veszélyben, a nézők nem szórakoztak igazán jól.
A szünet után valamivel aktívabbnak tűnt a két csapat, de még mindig nem derült ki, mire gondolnak a zalaegerszegiek akkor, amikor felívelik a labdát a két kimondottan alacsony csatár felé, akiket legalább egy fejjel magasabb védők felügyeltek, ezzel együtt a ZTE futballja tűnt megtervezettebbnek, és amikor Szendrei Norbert a labdát a földön tartva indított gyors ellenakciót, egyből bajba sodorták az Újpestet: a sokadik kreatív összjáték végén Skribek Allen átadása után Joao Victor az üres kapuba továbbított. Szóval: minek ívelgetni?
Az újpesti szurkolókat persze érzékenyen érintette ez a találat, de nemcsak a gól miatt voltak kritikusak, hanem mert nem játszott jól a lila-fehér együttes, amely persze megpróbált gyorsítani a tempón, mezőnyfölénybe tudott kerülni, és a labda a mérkőzés utolsó szakaszában szinte végig az egerszegi térfélen pattogott. Ám úgy tűnt, ez nincs a vendégek ellenére, fegyelmezetten, szervezetten védekeztek, ha pedig labdát szereztek, a korábbinál sokkal nagyobb terület nyílt előttük gyors kontratámadások vezetésére.
Mindkét oldalon jöttek a cserék, a friss emberek, de nagy változás nem állt be a játék képében. Ment előre, próbálkozott az Újpest, de a támadásokban a fantázia legkisebb jelét sem lehetett felfedezni, és Krajcsovics Ábel a ráadásban bevitte a kegyelemdöfést a házigazdának. Ezzel tovább folytatódik az Újpest rossz sorozata (nem volt meglepő, hogy tüntettek a lila-fehér szurkolók), míg a ZTE nagyon magára talált, és most már azt mondhatjuk: előző hat bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert – nem akármilyen szép sorozat ez! 0–2
A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Ferencvárosi TC | 16 | 9 | 4 | 3 | 34–17 | +17 | 31 |
| 2. ETO FC | 16 | 8 | 5 | 3 | 33–17 | +16 | 29 |
| 3. Debreceni VSC | 16 | 8 | 4 | 4 | 25–20 | +5 | 28 |
| 4. Paksi FC | 16 | 7 | 6 | 3 | 35–25 | +10 | 27 |
| 5. Puskás Akadémia | 16 | 7 | 4 | 5 | 22–20 | +2 | 25 |
| 6. Kisvárda | 16 | 7 | 2 | 7 | 18–26 | –8 | 23 |
| 7. Zalaegerszegi TE | 16 | 6 | 4 | 6 | 25–22 | +3 | 22 |
| 8. MTK Budapest | 16 | 6 | 2 | 8 | 29–32 | –3 | 20 |
| 9. Diósgyőri VTK | 16 | 4 | 6 | 6 | 23–27 | –4 | 18 |
| 10. Újpest FC | 16 | 4 | 4 | 8 | 21–28 | –7 | 16 |
| 11. Nyíregyháza | 16 | 3 | 5 | 8 | 18–31 | –13 | 14 |
| 12. Kazincbarcika | 16 | 3 | 2 | 11 | 16–34 | –18 | 11 |









