Nyéki Balázs: Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

2025.12.03. 10:57
null
Fotó: Facebook/FTC Vízilabda
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata két és fél év után kapott ki pályaválasztóként a Bajnokok Ligájában, Nyéki Balázs vezetőedző szerint játékosai elszoktak a vereségtől.

A címvédő és már biztosan negyeddöntős Ferencváros a csoportkör 5. fordulójában 12–12-es döntetlen után ötméterespárbajjal szenvedett 16-13-as vereséget az olasz AN Bresciától kedd este a Komjádi Uszodában. Nyéki Balázs, a zöld-fehérek vezetőedzője elsősorban a második negyedben kapott nyolc gólnak tulajdonítja az eredményt.

„Az első negyedben gólt sem kaptunk, aztán a másodikban atomjaira hullott a védekezésünk. A nyolc kapott gól egy egész mérkőzésen is sok, nemhogy egy negyedben” – fogalmazott a szakember a mérkőzés követően az M4 Sportnak, majd kifejtette, hogy bár játékosai később visszakapaszkodtak, de sorsdöntő pillanatban, az utolsó emberelőnynél újra hibáztak. „Ezek intő jelek, hogy egy percig sem szabad kiengedni. Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része” – tette hozzá.

A Ferencváros 2023. május 23. után kapott ki ismét hazai környezetben a BL-ben, összességében az elmúlt két és fél évben lejátszott 110 mérkőzésből a keddi volt a harmadik veresége, a háromból kétszer ötméteresekkel maradt alul.

„Talán elkényelmesedtünk, mert magabiztosan nyertük a mérkőzéseinket, sőt Bresciában is vezettünk öt-nullára. Nem hibáztatok senkit, jobb volt az olasz csapat, de a következő fél évben fel kell kötnünk a gatyánkat, ha a Final Fourba szeretnénk kerülni” – mondta az edző.

Az ötméteres párbajban Vámos Márton és Manhercz Krisztián is hibázott, utóbbi szintén nyilatkozott az M4 Sport stábjának.

„Régen játszottunk ennyire dekoncentráltan, ennyire fegyelmezetlenül. Nem is emlékszem, mikor volt az utóbbi években ennyire rossz periódusunk, mint a második negyedben. A pontatlanságaink ellenére a rendes játékidőben szereztünk tizenkét gólt, amellyel mérkőzést lehet nyerni, de meg is érdemeltük, hogy nem sikerült” – jelentette ki az olimpiai bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázó.

Hasonló csalódottságot fogalmazott meg Vogel Soma.

„Az ilyen kiélezett mérkőzéseken kiütközik, ha a megterhelő év végén valakinél nincs már meg a tökéletes koncentráció. Nem vádolok senkit, csak szomorú vagyok, mert tavasszal a Barcelonetától kaptunk ki idegenben hasonló körülmények között” – nyilatkozott az ugyancsak olimpiai bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok kapus.

 

Legfrissebb hírek

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 13:00

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
2026.07.20. 13:01

ETO FC: Az új edző jól, a klub elégtelenre vizsgázott

Bajnokok Ligája
2026.07.16. 10:19

Továbbjutott a BL-ben a KÍ Klaksvík, luxemburgi ellenfele lesz az ETO-nak a Kl-ben

Bajnokok Ligája
2026.07.15. 22:40

A volt DVTK-edző azeri csapata kettős győzelemmel jutott tovább a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 23:03

Efraín Juárez: Látszik, hogy sokkal bővebb játékoskeret kell

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 22:15

A győrieknél megint Nfansu Njie az előretolt támadó – kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 18:04