Ez ám a meglepetés! Otthon kapott ki a Real Madrid a Celta Vigótól

Több mint egy hónap szünet után tért vissza a Bernabéu Stadionba a Real Madrid, amely a múlt heti, Athletic Bilbao elleni háromgólos győzelem után látta vendégül a Celta Vigót. Lassan meg sem lepődtek azon a hazai szurkolók, hogy az első félidőben újabb sérülés miatt kellett idő előtt cserélnie Xabi Alonso vezetőedzőnek – ezúttal a védelem oszlopa, Éder Militao nem tudta folytatni a játékot.
A Real Madrid az első félidőben ugyan nagy fölényben futballozott, sok helyzetet azonban nem tudott kialakítani a Celta kapuja előtt. A madridiak a 46. percben jártak a legközelebb a vezetéshez, ekkor Vinícius Júnior lövését védte Ionut Radu. Előtte Arda Güler sem járt messze a góltól, de a közeli lövése elkerülte a vigói kaput. A vendégek jól védekeztek az első játékrészben, és egy-egy kontrával néha ráijesztettek a Real Madridra.
A második félidő még rosszabbul kezdődött a Real Madrid számára, mint az első: az 53. percben ugyanis váratlanul előnybe került a Celta Vigo, miután Williot Swedberg ragyogó technikai mozdulattal Courtois kapujába juttatta a labdát.
Nem sokkal később újabb csapás érte a madridiakat: a 64. percben Fran García egy perc alatt begyűjtötte második sárga lapját is, így idő előtt mehetett az öltözőbe – a Real Madrid így emberhátrányban volt kénytelen futballozni a folytatásban.
A hazaiak az emberhátrány ellenére javítottak játékukon a folytatásban, és beszorították a Celta Vigót, amely azonban stabilan védekezett. Hiába próbálkozott Vinícius Júnior, Kylian Mbappé, sőt a csereként beállított Gonzalo García is, támadásban ezúttal nem volt elég pontos a fehér mezes együttes.
A 92. percben ismét villant a piros: Álvaro Carreras elvesztette a fejét, és egymás után begyűjtött két sárgát, így őt is kiállította a játékvezető. A Real Madrid kilenc mezőnyjátékossal fejezte be az összecsapást, a Celta pedig egy újabb góllal a 93. percben eldöntötte a három pont sorsát: ekkor hátul már teljesen fellazult a hazai csapat, Iago Aspas Swedberget hozta ziccerbe, aki kicselezte Courtoist, és gyakorlatilag besétált a kapuba, kialakítva a 0–2-es végeredményt.
SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Real Madrid–Celta Vigo 0–2 (Swedberg 53., 90+3.)
Kiállítva: Fran García (64., Real Madrid), Carreras (90+2., Real Madrid)
Espanyol–Rayo Vallecano 1–0 (R. Fernández 39. – 11-esből)
Kiállítva: Dolan (87.), ill. Unai López (64.)
Elche–Girona 3–0 (Valera 40., Rafa Mir 51., 57.)
Valencia–Sevilla 1–1 (H. Duro 90+3., ill. Tárrega 58. – öngól)
Szombaton játszották
Athletic Bilbao–Atlético Madrid 1–0 (Berenguer 85.)
Betis–FC Barcelona 3–5 (Antony 6., D. Llorente 85., Cucho 90. – 11-esből, ill. Ferran 11., 13., 40., Bardghji 31., Yamal 59. – 11-esből)
Villarreal–Getafe 2–0 (Buchanan 45+5., Mikautadze 64.)
Kiállítva: L. Milla (Getafe, 48.)
Alavés–Real Sociedad 1–0 (Boyé 45+4.)
Pénteken játszották
Oviedo–Mallorca 0–0
Kiállítva: Cazorla, Vinas (mindkettő Oviedo, 89., 90+5.)
Hétfő
21.00: Osasuna–Levante (Tv: Spíler2)
| 1. FC Barcelona | 16 | 13 | 1 | 2 | 47–20 | +27 | 40 |
| 2. Real Madrid | 16 | 11 | 3 | 2 | 32–15 | +17 | 36 |
| 3. Villarreal | 15 | 11 | 2 | 2 | 31–13 | +18 | 35 |
| 4. Atlético Madrid | 16 | 9 | 4 | 3 | 28–15 | +13 | 31 |
| 5. Espanyol | 15 | 8 | 3 | 4 | 19–16 | +3 | 27 |
| 6. Betis | 15 | 6 | 6 | 3 | 25–19 | +6 | 24 |
| 7. Athletic Bilbao | 16 | 7 | 2 | 7 | 15–20 | –5 | 23 |
| 8. Getafe | 15 | 6 | 2 | 7 | 13–17 | –4 | 20 |
| 9. Elche | 15 | 4 | 7 | 4 | 18–17 | +1 | 19 |
| 10. Celta Vigo | 15 | 4 | 7 | 4 | 18–19 | –1 | 19 |
| 11. Alaves | 15 | 5 | 3 | 7 | 13–15 | –2 | 18 |
| 12. Rayo Vallecano | 15 | 4 | 5 | 6 | 13–16 | –3 | 17 |
| 13. Sevilla | 15 | 5 | 2 | 8 | 20–24 | –4 | 17 |
| 14. Real Sociedad | 15 | 4 | 4 | 7 | 19–22 | –3 | 16 |
| 15. Valencia | 15 | 3 | 6 | 6 | 14–23 | –9 | 15 |
| 16. Mallorca | 15 | 3 | 5 | 7 | 15–22 | –7 | 14 |
| 17. Osasuna | 14 | 3 | 3 | 8 | 12–18 | –6 | 12 |
| 18. Girona | 15 | 2 | 6 | 7 | 13–29 | –16 | 12 |
| 19. Oviedo | 15 | 2 | 4 | 9 | 7–22 | –15 | 10 |
| 20. Levante | 14 | 2 | 3 | 9 | 16–26 | –10 | 9 |








