BL: Nagelsmann több száz halálos fenyegetést kapott a kiesés óta

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 15:45
null
Nagelsmann több, mint dühös üzeneteket kapott (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann, a Bayern München vezetőedzője több száz halálos fenyegetést kapott azóta, hogy csapata kedden kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából.

 

A Bundesligában címvédő és listavezető együttest tavaly nyár óta irányító Julian Nagelsmann pénteken elmondta: ezúttal körülbelül 450 halálos fenyegetést küldtek neki az Instagramon, de ez nem újdonság számára, mert minden mérkőzés után kap ilyeneket, függetlenül attól, hogy győz vagy veszít a Bayern. Hozzáfűzte, amikor három védővel áll fel a csapata, több fenyegetést kap, ha néggyel, akkor kevesebbet.

A tréner hozzátette: a fenyegetések egy része az édesanyjának szól, és ezt már túlzásnak tartja. Megjegyezte, hogy természetesen minden ilyen üzenetet jelenthetne, de akkor soha nem érne a végére.

„Nem érdekel, mert az emberek azt írnak, amit akarnak, de nem tudom megérteni őket. Elolvasom az első sort, és kitörlöm. Vannak, akik minden illemszabályt elfelejtenek és teljesen megőrülnek, amint kikapcsolják a televíziót” – nyilatkozta Nagelsmann.

A BL-negyeddöntő első mérkőzésén a Bayern 1–0-ra kikapott a Villarreal otthonában, és mivel a keddi visszavágón házigazdaként csupán 1–1-es döntetlent játszott a spanyolokkal, nem jutott tovább.
A müncheniek háromvédős rendszerét többen kritizálták, köztük az igazgatótanács korábbi elnöke, Karl-Heinz Rummenigge.

„Tisztában vagyok vele, hogy minden oldalról el kell fogadnom a kritikát. Ez normális, a munkám része. Rummenigge kritikájával együtt tudok élni, a négyszázötven halálos fenyegetéssel kevésbé” – mondta Nagelsmann.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYERN MÜNCHEN–VILLARREAL 1–1 (0–0)

München,
Fussball Arena, 70 000 néző.Vezette: Vincic (szlovén)
BAYERN:
Neuer – Pavard, Upamecano, L. Hernandez (A. Davies, 87.) – L. Sané, Kimmich, Goretzka, Coman – Musiala (Gnabry, 82.), Th. Müller (Choupo-Moting, 90.) – Lewandowski.Vezetőedző:Julian Nagelsmann
VILLARREAL:
Rulli – Foyth, Albiol, Pau Torres, Estupinán – Dani Parejo (Aurier, 90+3.), Capoue, Coquelin (Chukwueze, 84.) – Gerard Moreno, Danjuma (Pedraza, 84.), Lo Celso.Vezetőedző:Unai Emery
Gólszerző:
Lewandowski (52.), ill. Chukwueze (88.)
Továbbjutott: a Villarreal, 2–1-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44
Ezek is érdekelhetik