BL: Kassai Viktor vezeti a Real–Wolfsburg meccset

Vágólapra másolva!
2016.04.10. 11:18
null
Kassai Viktor ebben a BL-szezonban már vezetett meccset a Wolfsburgnak (Fotó: <a href="http://www.zimbio.com/photos/Viktor+Kassai" target="_blank">zimbio.com</a>)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Kassai Viktor lesz a játékvezetője a keddi Real Madrid–Wolfsburg BL-negyeddöntő visszavágójának. A hírt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja is megerősítette.

Kassai a 2015–2016-os szezonban eddig négy meccset dirigált a Bajnokok Ligája főtábláján – legutóbb a márciusi Zenit–Benfica (1–2) találkozót –, a jövő keddi, madridi mérkőzés az ötödik fellépése lesz.

A Wolfsburgnak másodszor vezet, hiszen szeptemberben ő dirigált a 2–1-es hazai győzelemmel záruló Manchester United–Wolfsburg összecsapáson.

Ezt a végeredményt a németek ezúttal nagy örömmel elfogadnák, ugyanis az a továbbjutásukat jelentené, hiszen az első meccsen 2–0-ra megverték a Real Madridot.

A Real Madrid–Wolfsburg meccsen Kassai két partjelzője Ring György és Tóth Vencel, az alapvonali játékvezetők Bognár Tamás és Farkas Ádám lesznek, a tartalék-játékvezető pedig Albert István.

BAJNOKOK LIGÁJA, 2015–2016

A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 5., kedd
Bayern München (német)–Benfica (portugál) 1–0 (Vidal 2.)
FC Barcelona (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 2–1 (Suárez 63., 74., ill. F. Torres 25.)
Április 6., szerda
PSG (francia)–Manchester City (angol) 2–2 (Ibrahimovic 41., Rabiot 59., ill. De Bruyne 38., Fernandinho 72.)
Wolfsburg (német)–Real Madrid (spanyol) 2–0 (Ricardo Rodríguez 18. – 11-esből, Arnold 25.)

VISSZAVÁGÓK
Április 12., kedd

Real Madrid (spanyol)–Wolfsburg (német)
Manchester City (angol)–PSG (francia)
Április 13., szerda
Benfica (portugál)–Bayern München (német)
Atlético Madrid (spanyol)–FC Barcelona (spanyol)

Legfrissebb hírek

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
6 órája

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16
Ezek is érdekelhetik