BL: Buffon nyugdíjasnak tűnt Alaba lövésénél - Beckenbauer

2013.04.03. 09:08
Franz Beckenbauer, a Bayern München tiszteletbeli elnöke szerint Gianluigi Buffon nagyot hibázott az első gólnál a Juventus keddi, müncheni Bajnokok Ligája-negyeddöntős fellépésén. David Alaba megpattanó lövését követően már a 26. másodpercben vezetést szereztek a bajorok a 2–0-ra végződött összecsapáson.

„Alaba százhúsz méterről talált a kapuba, Buffon nyugdíjasnak tűnt a lövésnél. Remélem, nem haragszanak meg, de ezt a lövést védenie kellett volna. Talán nem gondolta, hogy Alaba rálövi onnét” – idézi a német „császár” szavait a La Gazzetta dello Sport.

A kapus ugyanakkor a meccs után elmondta, ő miként látta a szituációt. „Alaba lövése megpattant, és én elindultam jobbra, de az irányváltoztatás kifogott rajtam. Tettem már egy lépést jobbra, és a labda egyszer csak irányt változtatott a levegőben” – mondta Buffon.

„Jobb volt az ellenfelünk, ez az igazság. A nagy nyomás miatt többször pontatlan volt a játékunk, és alternatív passzok formájában hosszú labdákkal próbálkoztunk. Hogy megúsztuk ennyivel, azt csak a hozzáállásunknak köszönhetjük, ezzel kell folytatnunk a második meccsen is” – nyilatkozta a kapuvédő.

További mérkőzés utáni reakciókat itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44