Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Ebben az évezredben mindössze háromszor győzte le a Crystal Palace az Arsenalt, 17 alkalommal nyertek az „ágyúsok”, míg hétszer döntetlen született. Mikel Arteta csapata egyébként nyolc meccse veretlen a „sasokkal” szemben, akik nincsenek nagy formában, mivel három tétmérkőzés óta nyeretlen, ráadásul a sérültek mellett nem számíthattak Ismaila Sarr-ra – a szélső nyolcgólos az idényben, van két asszisztja is –, aki a szenegáli válogatottal szerepel az Afrikai Nemzetek Kupáján.
Alaposan felborult a pálya az első félidőben, az Arsenal 79 százalékban birtokolta a labdát, a várhatógól-mutatója (xG) 1.60 volt, miközben ellenfeléé 0.06. Egyértelműen Walter Benítez tartotta meccsben a Palace-t, az argentin kapus több bravúrt is bemutatott, talán Gabriel Jesus fejesénél a legnagyobbat, amikor kitolta a labdát a bal alsó elől. Emellett Noni Maduekével babrált ki többször is a 32 éves kapuvédő, hárította tavoli lövését, közeli próbálkozását és középre tartó bombáját is.
A szünet után többet volt a labda a Palace-nál, sőt, veszélyeztetett is, Adam Wharton lövése után a labda nem sokkal kerülte el a jobb kapufát. Többször is beszorult az Arsenal, amely a félidő közepén tudta visszavenni az irányítást. A hajrá elején Gabriel Jesus került oda ismét a vendégkapu elé, ám Benítez újra bravúrral védett, egy perc múlva viszont már ő is tehetetlen volt, amikor Bukayo Saka szöglete után Maxence Lacroix lábáról a saját kapujába pattant a labda – öngól. Bár nem volt benne már a mérkőzésben, a ráadás során egyenlítettek a „sasok”, egy oldalszabadrúgás után Marc Guéhi talált be közelről, erre válaszolni pedig már nem tudtak az „ágyúsok”.
Egyből jöttek a tizenegyesek a 102 percig tartó rendes játékidő után, s az első hét párban senki sem hibázott. Aztán a 8. körben William Saliba belőtte a saját tizenegyesét, Maxence Lacroix viszont negatív hős lett, Kepa Arrizabalaga eltalálta az irányt, és kiütötte a jobb alsó felé tartó labdáját.
A kétszeres Ligakupa-győztes, legutóbb 1993-ban diadalmaskodó Arsenal az előző idényhez hasonlóan ismét bejutott az elődöntőbe – akkor a Newcastle-től kétszer kikapott 2–0-ra –, ahol ezúttal a Chelsea lesz az ellenfele.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Arsenal–Crystal Palace 1–1 (Lacroix 80. – öngól, ill. Guéhi 90+5.) – 11-esekkel 8–7
December 17-én játszották
Manchester City–Brentford 2–0 (Cherki 32., Savinho 67.)
Newcastle United–Fulham 2–1 (Wissa 10., Miley 90+2., ill. Lukics 16.)
December 16-án játszották
Cardiff City (III.)–Chelsea 1–3 (Turnbull 75., ill. Garnacho 57., 90+3., Neto 82.)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Chelsea–Arsenal
Newcastle United–Manchester City
A párharcok első mérkőzéseit január 13–14-én, a visszavágókat február 3–4-én rendezik.








