Az elmúlt két idényben az alapszakasz legjobb játékosának megválasztott Lamar Jackson és Josh Allen egymás ellen kezdte a 2025-ös idényt. A Baltimore Ravens és a Buffalo Bills is szeretné megtörni a Kansas City Chiefs egyeduralmát az AFC-ben, mindkét együttesnél a Super Bowl a célkitűzés és ennek első lépéseként komoly skalpot lehetett begyűjteni, ráadásul a Bills idén utoljára kezdte a szezont a Highmark Stadiumban mielőtt jövőre egy újonnan épült, modernebb létesítménybe költözne.
Az első félidőben mindkét támadósor jól nyitott, a 9 drive-ból csak kettő végződött punttal. Azonban amíg a Ravens két TD-t is elért, addig a Bills csupán egyet. A Baltimore remekül keverte a futó- és passzjátékokat, ennek köszönhetően látszólag ellenállás nélkül mentek át a Joey Bosával megerősített védelmen. Különösen a futójáték működött, a második negyed elején előbb Derrick Henry futott be 30 yardról a célterületre, majd Lamar Jackson tartotta saját magánál a labdát.
A második félidőben mindkét csapat változtatott, a Bills is elkezdett a futójátékra támaszkodni, míg a Ravens a betömörülő hazai védelmet Lamar Jackson parádés passzaival szedte szét. A kétszeres MVP irányító a harmadik negyedben Zay Flowersnek és DeAndre Hopkinsnak is kiosztott egy hatpontost.
A Buffalo nehezen, de igyekezett tartani a lépést a Baltimore-ral. Egy 60 yardos és egy 84 yardos TD-vel végződő támadósorozatot is bemutatott a Bills, előbb James Cook, majd Josh Allen futott a célterületre. Mindkét esetben sikertelen volt a kétpontos, ami nagyobb gond, hogy a védelem nem tudta konzisztensen megállítani a Ravenst. Már amikor harmadik kísérletre majdnem 15 yardos sackbe kergették Jacksont, akkor a vendégek irányítója nemhogy kibújt a két védő karmai közül, még az első kísérletet is megszerezte, aztán érkezett Henry, és egy 46 yardos TD-futással bevitte a kegyelemdöfést.
A 15 pontos hátrány ellenére sem engedte el a meccset a Bills, a mérkőzés során először sikerült három kísérlet után leparancsolni a Ravens támadósorát, majd egy nyolcvan yardos támadósorozatot Keon Coleman elkapott TD-je zárt le, ezzel visszajött egy labdabirtokláson belülre a Buffalo. Az izgalmaknak és a fordulatoknak azonban nem volt vége. Három perccel a mérkőzés vége előtt az addig 166 yardot és két hatpontost termelő Henry elhagyja a labdát, a mérkőzés egyetlen labdavesztéséből a hazaiak profitáltak, akik 30 yardra a célterülettől támadhattak az egyenlítéséért. Josh Allen be is futott, de a harmadik kétpontos sem sikerült, így maradt a kétpontos vendégelőny.
A Bills védelme ismét fellépett, és nem engedte a Ravensnek, hogy lepörgesse az órát. 86 másodperccel az órán kaptak egy utolsó utáni esélyt Josh Allenék. A Bills irányítója pedig élt a lehetőséggel: egy 32 yardos tűpontos labda Palmernek, majd egy 25 yardos passz Colemannek, végül jött Matt Prater és egy 32 yardos mezőnygóllal megnyerte a meccset a Buffalónak. Az biztos, hogy a forduló meccsét hozta össze a két csapat, de az is lehet, hogy a 2025-ös alapszakaszban sem látunk ennél jobbat.
Josh Allen 394 yarddal két passzolt és két futott TD-vel zárt. A hazaiak közül négyen is legalább öt elkapást jegyeztek, a nyolc labdát elkapó Keon Coleman áll a lista élén 112 yarddal. A Baltimore-nál Lamar Jackson 144.6-os irányítómutatóval játszott: 19-ből 14 átadása volt sikeres 210 yardért és két hatpontosért, míg a földön hat megiramodásból 70 yardot és egy touchdownt hozott össze. Zay Flowersnek hét elkapása volt 143 yardért és egy touchdownért, míg Derrick Henry közel tízes átlaggal szedett össze 169 yardot, de a labdavesztése megpecsételte a Ravens sorsát.
AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
Buffalo Bills–Baltimore Ravens 41–40 (7–3, 6–17, 6–14, 22–6)
KORÁBBAN
Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers 20–23 (7–0, 3–10, 3–7, 7–6)
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 16–17 (0–7, 10–7, 6–3, 0–0)
Indianapolis Colts–Miami Dolphins 33–8 (3–0, 17–0, 3–0, 10–8)
New England Patriots–Las Vegas Raiders 13–20 (7–7, 3–0, 0–10, 3–3)
New Orleans Saints–Arizona Cardinals 13–20 (0–3, 10–14, 0–3, 3–0)
New York Jets–Pittsburgh Steelers 32–34 (9–7, 10–10, 7–0, 6–17)
Washington Commanders–New York Giants 21–6 (7–0, 7–3, 0–3, 7–0)
Jacksonville Jaguars–Carolina Panthers 26–10 (3–3, 17–0, 0–0, 6–7)
Denver Broncos–Tennessee Titans 20–12 (3–3, 7–6, 3–3, 7–0)
Seattle Seahawks–San Francisco 49ers 13–17 (0–7, 10–0, 0–0, 3–10)
Green Bay Packers–Detroit Lions 27–13 (10–0, 7–3, 0–3, 10–7)
Los Angeles Rams–Houston Texans 14–9 (0–3, 7–6, 7–0, 0–0)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 24–20 (7–7, 14–13, 3–0, 0–0)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Los Angeles Chargers–Kansas City Chiefs 27–21 (7–0, 6–6, 7–6, 7–9)