Népsport: Galamb csendben jött, halkan ment

Ahogy 1983-ban itthon, 1985-ben Olaszországban is bronzérmes lett a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A csoportban magabiztosan győzte le a hazaiakat (61–51), az elődöntőben semmi sem sikerült a lányoknak, míg a bolgárok csillogtak (67–73), ám aztán a bronzmeccsen Csehszlovákia ellen 103–76, mert: „Látványosan, tetszetősen, ötletesen szövik akcióikat a lányok. Nincs álló ember, mindenki állandóan mozog, a bejátszások vagy Némethet, vagy egy befutó mezőnyjátékost találnak ziccerhelyzetben, de bátran és eredményesen vállalkoznak távoli dobásokra is kosarasaink.”

Németh Ágit nem véletlenül emelte ki a Népsport tudósítója, hiszen főszerepe volt a sikerben, a hét meccséből ötöt megnyerő csapatban 21.3 volt a pontátlaga. 
Még nem volt vége a tornának, amikor már tudni lehetett, hogy utána az Európa-válogatott gálameccset játszik a kétszeres BEK-győztes AS Vicenza ellen. Az alkalom: a helyi gárda legendája, Wanda Sandon visszavonul. A jugoszláv együttes mestere, Milan Vaszojevics a magyar csapatból három játékost válogatott be: Boksay Zsuzsát, Gellérné Borka Ágnest és Németh Ágit.

Az eredményt elfelejtette közölni a Népsport, Killik László értékelését persze nem. A szövetségi kapitány elmondta, hogy jobb csapatot nem is kívánhatna magának, ám azért – miközben dicsérte valamennyi játékosát – a kritika sem maradt el. „Németh magasságához képest kitűnő adottságokkal rendelkezik, ám kiegyensúlyozottabb teljesítményt várunk tőle” – mondta, pedig az egyik legkedvesebb játékosáról beszélt.

Ám mire a center megemészthette volna a felemás értékelést, már jött is az újabb elismerés a vicenzai megtiszteltetés után. A külföldi újságírók december elején Európa legjobbjának választották, az elismerésnél – mint indokolták – csak ráadás volt az Eb-n látott produkciója, ám valamennyi megkérdezett felső fokban beszélt a magyar center ottani játékáról is.

Az elismerés érdekessége, hogy a magyar szövetség ugyanakkor Boksay Zsuzsát jelölte 1985 legjobbjának. Németh Áginak nem véletlenül „Galamb” a beceneve, hamar eloszlatta a szenzációt keresők provokációját: „A külföldi újságírók csak a nemzetközi szerepléseket, eredményeket figyelik, a hazaiakat nem. Az én véleményem szerint is Zsuzsa volt itthon a legjobb! Sokkal egyenletesebb teljesítményt nyújtott, mint én, újra bajnoksághoz segítette csapatát. Én a nemzetközi rangsorban is a dobogóra helyezném!”

Killik Lászlót érdemes ismét idézni: „Ha Németh Ági jó formában van és kiegyensúlyozott, nincsen nála jelenleg jobb középjátékos az egész kontinensen. Erről leginkább a kubai sorozatmérkőzéseken és az Európa-bajnokságon győződhettem meg. Állítom, hogy még vannak tartalékai.”

Ami a kubai „sorozatmérkőzéseket” illeti, az 1984-es olimpiai selejtezőről van szó, amelyen hiába kvalifikálta magát a csapat, Magyarország nem indulhatott Los Angelesben. „Ahogy bejutottunk, azonnal ki is estünk…” – kommentált később Killik, Németh Ági pedig: „Voltam olimpián tizenkilenc éves fejjel Moszkvában, és kuksoltam itthon csúcsformában.”

Ami a kubai teljesítményét illeti, 19 ország 230 játékosa között minden lényeges mutatóban abszolút első volt, a pontok számában úgy, hogy a Jugoszlávia elleni utolsó meccsen (74–59) időn túl értékesített két büntetőt (csont nélkül), s ezzel 215 pontja lett (átlag: 23.8), egy ponttal előzte meg a dél-koreai Kim Hva Szunt.

Az elismeréseknek köszönhetően jó néhány interjút adhatott, s persze mindig megkérdezték a kezdetekről és a magasságáról (202 cm). „Én azt sem tudtam, hogy mi az, eszik vagy isszák a kosárlabdát. A faluban, ahol éltem, nem foglalkoztak ilyesmivel. Amikor Veszprémbe kerültem középiskolába, akkor keresett meg a drága Bátor Vili bácsi, a KSI akkori edzője, hogy menjek kosarazni. Azt sem tudta, hol vagyok, csak járta körbe az iskolákat, mert hallotta, hogy jár ott valahol egy ilyen magas csaj, és nyilván gondolta, hogy esetleg nem vagyok nagyon béna” – mesélte. Ő pedig belevágott, mert játszani mindig szeretett.

A magassága pedig nem volt nagy öröm, mert rengeteget csúfolták miatta a gyerekek. Egy idő után mindig bepöccent és akkor ütött-vágott. Elég vad gyerek volt. „A nővérem mindig nyúzott, hogy sakkozzunk. Ő sokkal jobban játszott, négy évvel idősebb is volt, persze hogy hülyére vert. Én egy darabig tűrtem, aztán amikor láttam, hogy már megint leüti ezt meg azt a figurámat, annyira elfutott a méreg, hogy ráborítottam a táblát” – emlékezett.

Kipróbálta magát légiósként is, akkor, amikor itthon még azokra is ferde szemmel néztek, akik klubot váltottak. Olaszországban játszott két részletben, ahol keserű, ám valós tapasztalata volt, hogy a nála gyengébb, ám Amerikából jött játékosokat sokkal jobb feltételekkel szerződtetik, megesett, hogy a tripláját keresték, mint ő.
Amikor hazajött természetesen a BSE-be tért vissza, mert mint mondta, legjobban akkor érezte magát, amikor ott játszott és Szabó Ödön volt az edzője. A BSE még létezett, ám már nem Dönci bácsi volt az edző. És a világ is nagyot változott.

Ő azonban még vezér volt. Nem véletlenül írta Feleki László a Képes Sportban, amikor egy Ronchetti-kupa-meccsen betegen játszott, hogy: „Vajon a BSE-re is áll a régi focimondás, ilyenképpen megváltoztatva: vedd ki Ágit a BSE-ből, és kapsz egy középcsapatot!?”

Többször kacérkodott a visszavonulással. „Fáraszt. Abbahagyom, nem akarom, hogy eljöjjön az az idő, amikor majd »lefütyülnek« a pályáról. Bár most is hallom meccs közben, hogy: »Mit akarsz, nagyanyó?« meg »Ott a Szupernagyi!«, de ezek a megjegyzések nem zavarnak. Azért hagyom abba, mert ennyi elég volt. Élvezem a játékot, sokkal nyugodtabban tudok játszani, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, de kevesebbet is…” – vallotta 1997-ben. Amikor még képes volt arra, hogy a padról beszállva úgy dobjon tizenkét pontot, hogy a teljesítménye megközelítse a perc/pontos mutatót.

„Vannak ilyen meccsek…” – szerénykedett utána, ám akkor elhagyta legendás nyugalma, amikor a Nemzeti Sportból tudta meg, hogy a BSE nem számít rá. Kuszbel Ferenc klubelnöktől idézte a lap, hogy nincs rá szükség. Még ment a bajnokság, képzelhető, milyen örömmel járt az edzésekre, a meccsekre ettől kezdve. Nem volt pedagógusalkat a sportmozgalomból (nem a sportból) érkező Kuszbel, a szakma sem volt a kisujjában, nem úgy Szabari Jánosnak, aki az FTC szakosztályvezetőjeként lecsapott Németh Ágira. „És ez az ember, akihez korábban nem volt semmi közöm, volt velem annyira rendes, hogy 1999-es visszavonulásom után egy évig minimálbéren állásban tartott. A BSE-től pedig, ahová tizennyolc éven át tartoztam és nyertünk a csapattal egyet mást, egy köszönömöt sem.”

Huszonhárom esztendőt töltött el a sportágban Németh Ági, legalább egy búcsúmeccset azért megérdemelt volna, de ahogy mondogatja: „Amilyen csendben léptem fel a kosárlabdázás színpadára, olyan halkan távoztam.”

A csend azért megtört 2021 áprilisában, amikor a nemzetközi szövetség (FIBA) bejelentette, hogy bekerült a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). A koronavírus-járvány miatt online mondták el beszédüket a kiválasztottak. „Több mint húsz edzőm volt karrierem során, akik közül négyen nagyon fontosak voltak számomra: Bátor Vilmos, Bild Katalin, Szabó Ödön és Killik László. Nélkülük nem érhetett volna ez a megtiszteltetés! 1999-ben fejeztem be a játékot, és egy kicsit rossz érzés volt, hogy senki sem mondott köszönetet vagy néhány kedves szót. Úgy voltak vele, hogy túl öreg vagyok, mehetek. Huszonkét év elteltével azonban megkaptam a jutalmam, életem legszebb meglepetése ért: a FIBA Hírességek Csarnokának tagja lehetek” – így Németh Ágnes.