Egy félidő alatt elintézte a Giantset és továbbra is ligaelső a Patriots – videó

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.12.02. 10:17
null
Továbbra is a liga élén a New England (Fotó: Getty Images)
Az NFL-alapszakasz 13. fordulójának záró mérkőzésén a New England Patriots 33–15-re legyőzte a New York Giantset.

A New England Patriots hazai pályán már egy félidő alatt eldöntötte a New York Giants elleni hétfő esti rangadót. A Drake Maye vezette hazai támadósor az első játékrészében hat drive-ból ötön is pontszerzéssel zárt (két TD, három mezőnygól), sőt egy puntvisszahordás után Marcus Jones 94 yardon át futott vissza a célterületre. A vendégek mérlege az első félidőben három punt, egy fumble, egy sikertelen negyedik kísérlet és egy touchdown volt, a félidőre így 30–7-es hazai előnnyel mehettek a csapatok. A szünet után már inkább az idő égetése volt a Patriots első számú célja, ezt meg is tették, a Giants ugyan Devin Singletary futott hatpontosával zárkózott, de a győzelemhez esélye sem volt.

A Patriots sorozatban 10., összességében a 11. győzelmét aratta, ezzel továbbra is ligaelső. Mike Vrabel 1970 óta mindössze a harmadik edző, aki egy új csapat élén legalább tíz győzelmet szerez, a New Englandnek legutóbb 2015-ben volt ilyen hosszú győzelmi sorozata. Ellenben a Giants sorozatban hetedik vereségét szenvedte el, ez volt a harmadik Brian Daboll kirúgása óta. Az újonc Jaxson Dart 24 passzkísérletéből 17 volt pontos,  139 yarddal és egy touchdownnal zárt, amelyet Darius Slayton kapott el, míg Singletary 12 labdacipelésből 68 yardot futott. A hazaiak részéről Maye 282 yardot és két touchdownt passzolt eladott labda nélkül. A legtöbb yardot Hunter Henry (73) szerezte, míg a TD-elkapásokat Kayshon Boutte és Kyle Williams jegyezték. 

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
Kedd
New England Patriots–New York Giants 33–15 (17–0, 13–7, 0–0, 3–8)

Csütörtöki mérkőzések
Detroit Lions–Green Bay Packers 24–31
Dallas Cowboys–Kansas City Chiefs 31–28
Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals 14–32
Pénteken játszották
Philadelphia Eagles–Chicago Bears 15–24 (0–7, 3–3, 6–0, 6–14)

Vasárnap
Kora este
Cleveland Browns–San Francisco 49ers 8–26 (0–7, 8–3, 0–7, 0–9)
Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars 3–25 (3–7, 0–11, 0–7, 0–0)
Indianapolis Colts–Houston Texans 16–20 (0–3, 6–7, 7–3, 3–7)
Miami Dolphins–New Orleans Saints 21–17 (7–0, 9–0, 0–8, 5–9)
New York Jets–Atlanta Falcons 27–24 (0–0, 7–7, 10–7, 7–13)
Tampa Bay Buccaneers–Arizona Cardinals 20–17 (0–0, 10–3, 7–7, 3–7)
Carolina Panthers–Los Angeles Rams 31–28 (14–7, 3–14, 7–0, 7–7)
Késő este
Seattle Seahawks–Minnesota Vikings 26–0 (0–0, 13–0, 6–0, 7–0)
Pittsburgh Steelers–Buffalo Bills 7–26 (0–0, 7–3, 0–13, 0–10)
Los Angeles Chargers–Las Vegas Raiders 31–14 (7–0, 0–7, 14–0, 10–7)

Hétfő
Washington Commanders–Denver Broncos 26–27 (0–3, 7–10, 7–7, 6–0, 6–7) – hosszabbítás után

 

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
6 órája

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.13. 09:33

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 05:06

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 01:48

25 pontos utolsó negyeddel, hatalmas fordítással verte meg a Packerst a Bears – videó

Amerikai sportok
2026.01.11. 05:53

A Panthers megizzasztotta a Los Angelest, de a Rams jutott tovább – videó

Amerikai sportok
2026.01.11. 02:48

Kilenc éve irányítóként Super Bowlba vezette csapatát, most az elnöke lett

Amerikai sportok
2026.01.10. 17:25
Ezek is érdekelhetik