Férfi vízi Eb: Nem szeretném átélni többször! – Nagy Viktor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.29. 12:44
null
A csapatkapitány szerint minden játékosnak el kell gondolkodnia az Eb-8. helyezésen (Fotó: Kovács Anikó)
A jelenlegi keret nyolcvan-száz százaléka a következő években is tagja lesz a csapatnak, a játékosok nem lettek hirtelen annyira rosszak, de a barcelonai Európa-bajnokságon valami nem stimmelt, nyilatkozta Nagy Viktor, a csapat világbajnok kapusa.

 

A magyar válogatott az Európa-bajnokságon csak a nyolcadik helyet szerezte meg, az oroszok elleni, elveszített helyosztó után a találkozón nem védő Nagy Viktor csapatkapitányként állt az újságírók elé.

„Nem tudok okosat mondani. Nyilván nem így terveztük az Európa-bajnokságot, főleg nem egy jó világligahét után. Nagyon csalódott vagyok. Már azt is nehezen éltük meg, hogy a hetedik helyért kellett játszani, de úgy ugrottunk a vízbe, és úgy készültünk erre a meccsre is, hogy meg kell szerezni ezt a hetedik helyet. És megint ott tartunk, hogy nem sikerült” – idézte Nagy Viktort a Magyar Vízilabda-szövetség hivatalos honlapja.

„Jelen pillanatban ez a teljesítmény a nyolcadik helyhez elég. Nehezen veszem én is tudomásul, de ha hazamegyünk, minden játékosnak el kell gondolkodnia azon, hogy ez vajon miért történt meg. És utána közösen kell tovább menni. Most is azt mondom, hogy ez a tizenhárom játékos nyolcvan-száz százaléka a következő években is tagja lesz a csapatnak. Úgyhogy nem lettünk hirtelen annyira rossz játékosok, de valami most nem stimmelt, nem állt össze… Látjuk, hogy az első négy csapat más szinten játszik, más dinamikával, más agresszivitással… Most mindenki elmegy pihenni, utána lesz egy világkupa. Nem tudjuk, milyen csapat szerepel majd ott, de megy tovább az élet. Úgy kell, hogy tovább menjen, hogy ez ne történhessen meg még egyszer. Kimondani is szörnyű, nem szeretném átélni többször!”

Legfrissebb hírek

Egy hónap alatt rendezik mindhárom szakaszt a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
15 órája

Népsport: hátrébb szorultak a professzorok

Népsport
2025.07.29. 09:48

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Belépne a kapun a férfiválogatott a Spanyolország elleni vb-döntőn

Vizes vb 2025
2025.07.24. 06:45

Angyal Dániel ünneplése a nemzetközi szövetség figyelmét is felkeltette – videó

Vizes vb 2025
2025.07.23. 19:37

A 80 éves Molnár Endrét a vb idején iktatják be a hírességek csarnokába

Vízilabda
2025.07.23. 06:33
Ezek is érdekelhetik