Kosárlabda: újra a csúcsra ért a DEAC az U21-es férfibajnokságban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.06.03. 09:02
null
Az U19-es után az U21-es korosztályban is megvédték bajnoki címüket a DEAC fiú kosárlabdázói. Az aranyérmes csapat legjobbját, Flasár Botondot kérdeztük az újabb diadalt követően.

Mint arról beszámoltunk, a DEAC nyerte meg az U21-es férfi kosárlabda-bajnokság pécsi országos döntőjét, miután a fináléban a debreceniek szinte végig vezetve a meccsen, végül tíz ponttal verték a házigazda NKA Universitas Pécset, ezzel újból elhódították a bajnok címet, megvédve tavalyi elsőségüket. A mezőny legeredményesebbjeként Flasár Botond 19 pontig, illetve 6 lepattanóig, 5 gólpasszig és 1 blokkig jutott a döntőben.

– mondta Flasár az Utánpótlássportnak. – Úgy érzem, az idei mezőny a nyolcas döntőben erősebb volt, jobb minőséget képviselt. A péntek reggeli negyeddöntőben a Fót ellen némileg megszenvedtünk, de másnap a döntőbe jutásért a Szegedet már simán tudtuk nyerni, és valamelyest spórolni is sikerült az energiákkal a Pécs elleni fináléra. Azt gondolom, a két egyértelműen legjobb csapat vívta a döntőt, ráadásul előzetesen azt sem lehetett igazán megmondani, hogy mi vagy a pécsiek vagyunk inkább az esélyesek, egyenrangú ellenfelekként vágtunk neki az aranyért.

Az elejétől kezdve uraltuk a döntőt, a Pécs ugyan többször is visszajött, de alapvetően kézben tartottuk a mérkőzést. Nem mondanám, hogy könnyű győzelmet arattunk, viszont végig kontorálltuk a meccset, és mi irányítottunk. Számunkra az mindenképpen nagy előnyt jelentett az országos döntőben, hogy az egész évadban együtt játszottunk az NB I/B Piros csoportjában szereplő csapatunkban, így az összeszokottságra, az összhangra nem lehetett panasz." 

Flasár Botond Fotó: Németh József/MKOSZ

Az országos döntő All Star-csapatába is beválasztott Flasár Botond kiemelte a következő szezonban ismét hasonló elánnal szállnak majd harcba a győzelemért, és célba veszik a triplázást.

A DEAC ebben az évadban az U21-es és az U19-es bajnokságot is megnyerte, míg az U16-osok között ezüstérmesként zárt.

(Kiemelt kép forrása: DEAC)

Legfrissebb hírek

Öttusa: az Eb után a vb-t is megnyerte Kósa Nóra az U15-ösök között

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Kosár: Gáspár Vince Isztambulban bizonyíthatott az NBA elittáborában

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:06

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Jégkorong: beindult a nagyüzem a korosztályos válogatottaknál

Utánpótlássport
2026.08.30. 14:20

Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban

Kosárlabda
2026.08.30. 09:41

Vívás: Horváth Lotti a juniorok között is lendületben maradna

Utánpótlássport
2026.08.30. 09:01