Mátyus Tibor: Szeretet és elhivatottság nélkül nem lehet
A debreceni tollaslabda egyik alappillére az immár harminchat éve edzősködő Mátyus Tibor, aki közel négy évtizede megszakítás nélkül dolgozik azért, hogy minél több fiatallal ismertesse meg a sportágat a városban. Elmondása szerint általános iskolás volt, amikor először ütőt ragadott a megyei diákolimpián, és rögtön megtetszett neki a tollas, az első szakaszban azonban csak félévet járt edzésekre.
„Szinte minden sportágban kipróbáltam magam akkoriban, talán csak a ritmikus gimnasztika maradt ki, de még ejtőernyőztem is. Gimnáziumban tértem vissza a tollaslabdához, akkor már meg is ragadtam Ifjúsági magyar bajnok lettem párosban, majd a felnőttranglistán is a legjobb tíz közé kerültem, sikereknek is örülhettem – emlékszik vissza Mátyus. – A mai napig nagyon kíváncsi vagyok, talán ennek köszönhető, hogy az akkori edzőm, Borbély Sándor (a debreceni tollaslabdázás megalapítója, legendás alakja – a szerk.) 1990-ben megkérdezett, hogy az akkor a Debreceni Sportiskolánál megalakult szakosztályban nincs-e kedvem edzősködni. Rövid habozás után igent mondtam, és leginkább az fogott meg, hogy segíthetek a gyerekeknek, akár felnőtteknek elérni a céljaikat. Mindig ez motivált. Pedig elég nehéz helyzetben voltunk,
nem volt kolbászból a kerítés, még azért is meg kellett küzdenünk, hogy egyáltalán edzeni tudjunk.
Nem vörös szőnyeggel leterített út ez, együtt tapostuk ki.”
Mátyus az elmúlt évtizedekben számos jó eredményt ünnepelhetett, az általa felkészített magyar bajnokokat nehéz lenne összeszámolni, míg az ő vezetésével tizenkét éven keresztül a debreceniek nyerték a hazai csapatbajnokságot. Olyan sikeres tollaslabdázókat edzett, mint például az olimpiára első magyar férfiversenyzőként kijutó Krausz Gergely.
„Ami talán még fontosabb eredmény, hogy a kilencvenes évek elejétől a kétezres évekre eljutottunk oda, hogy Debrecenben mondjuk minden ötödik ember megismerte közelebbről is a tollaslabdát, tudták, hogy nem csak arról van szó, hogy a strandon két ember ütöget egymással. A nulláról ezt felépíteni nagy büszkeség. A létszámmal szerencsére nincs problémánk, sőt, sok esetben túljelentkezés van, így nem bírunk mindenkivel foglalkozni.
Magyarországon sportolóként csak szeretetből lehet ezt csinálni,
ha mondjuk valaki bekerül a világranglistán a legjobb százba, akkor már meg lehet élni belőle. Edzőként sem a tollaslabda az a sport, amiből budai nyaralót vesz az ember, ebben is a szeretet és az elhivatottság dominál, nélküle lehetetlen minden nap ezzel foglalkozni. Amit már említettem, hogy a kitűzött célok elérésében segíteni leírhatatlan érzés, emiatt sosem tudtam itt hagyni a debreceni játékosokat, miközben volt lehetőségem külföldön folytatni az edzői pályafutásomat. A lelkem azonban nem bírta volna el, ha ezt választom. Az utánpótlás kapcsán a legfontosabb, hogy megszerettessük a játékot, hogy megtanítsuk a fiataloknak, hogy idegeskedés helyett élvezzék a sportot. Ezen kívül
a hangsúly sosem az eredményességen volt, hanem, hogy hosszútávon, felnőttként megállják a helyüket az életben. Ebben a sport úgy tud segíteni, mint semmi más a világon.
Mátyus az U19-es tollaslabda-válogatottat is irányítja, amellyel már készül az augusztusi, pontosan egy hónap múlva kezdődő korosztályos Európa-bajnokságra.
„Gőzerővel készülünk a kontinensviadalra, külön motivációt jelent mindenkinek, hogy hazai környezetben bizonyíthat. Sokat jelent a magyar tollaslabdának, hogy Európa-bajnokságot rendezhetünk, ráadásul fiatal, de reményteljes csapattal várjuk a kezdést. Októberben pedig jöhet a világbajnokság!”
(Kiemelt képünk forrása: MTLSZ)
