Úszás: Kós Hubert nyerte az 50 hátat Fort Lauderdale-ben

K. E.K. E.
2026.05.01. 09:00
null
Kós Hubert (Fotó: Kovács Péter)
Az 50 hát győzelme mellett 100 mellen harmadik lett Kós Hubert a Fort Lauderdale Open elnevezésű versenyen.

December óta nem úszott ötvenes medencében Kós Hubert, aki természetesen március végére hegyezte ki a csúcsformáját, meg is védte a Texas csapatával címét az amerikai egyetemi bajnokság döntőjében. Ezekben a hetekben az (újra)alapozás időszakát éli az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis, így előzetesen nem is várt magától túl jó időket Fort Lauderdale-ben.

Ehhez képest 100 mellen egyéni csúccsal nyitott (1:01.94), igaz, ebben az úszásnemben nemigen szokott versenyezni, de mivel ígéretet tett arra, hogy ha a magyar váltónak mellúszóra van szüksége a jövőben, áll a kihívás elé, „ráfeküdt” a száz mellre is – ez magyar idő szerint csütörtökön éjszaka egyébként egy harmadik helyet ért a döntőben. A számot az amerikai Jack Kelly nyerte 1:00.35-tel. 

Alig néhány perccel később Kós már a 50 hát döntőjében rajtolt, itt 25.12-es idővel nyert. 

A versenyen Pádár Nikolett is két döntőben állt rajthoz: 400 gyorson negyedik lett (4:09.49), 100 gyorson pedig hetedik (54.53), előbbi számban a kanadai Summer McIntosh (3:58.91), utóbbiban az amerikai Kate Douglass (53.01) győzött.

Női 200 pillangón az amerikai Regan Smith meggyőző fölénnyel és remek idővel végzett az első helyen (2:05.00), a férfiak hasonló számában hosszú idő után versenyzett a négyszeres olimpiai bajnok francia Léon Marchand, aki texasi csapattársával, az amerikai Carson Fosterrel „meccselt”, bár nem volt ez akkora csata: Marchand simán nyert, ráadásul szintén jó idővel (1:53.08) Foster előtt (1:55.09).

 

Legfrissebb hírek

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03

Betlehem Dávid aranyérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 14:29

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45

Úszás: Kokas Fanni bravúrjával kezdődött

Utánpótlássport
2026.04.15. 20:07

Milák Kristóf Márton és Németh mögött – egyelőre

Úszás
2026.04.15. 19:27

Úszás: Milák Kristóf visszatért az ob-n, és a 100 gyors után a 200 pillangó előfutamát is megnyerte – VIDEÓK

Úszás
2026.04.15. 11:44

Rasovszky Kristóf: Irány Los Angeles!

Úszás
2026.04.15. 09:21
Ezek is érdekelhetik