Úszás: Antal Dávid 45 perc alatt két aranyat és egy bronzot szerzett

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2026.06.04. 20:20
null
Az ifjúsági úszó ob csütörtöki főszereplője Antal Dávid volt, aki 45 perc alatt három döntőben három érmet szerzett.

Abszolút esélyesként nyert kellőképpen nagy fölénnyel fő számában, 200 pillangón Antal Dávid az úszók országos ifi bajnokságának második versenynapján a Debreceni Sportuszodában, ahol

háromnegyed órán belül még két medált, egy újabb aranyat és egy bronzot tett hozzá immár négy medál alkotta kollekciójához.

A nyírbátoriak pillekirálya – aki tavaly korosztályos Európa-bajnoki címet és vb-ezüstöt érdemelt ki legerősebb műfajában – az idei ob-n a 200 vegyes elsőségének szerdai begyűjtése után csütörtökön elsősorban állóképességből vizsgázott kitűnőre, merthogy a leghosszabb pillangószám megnyerését (2:00.05 p) követően, a 17 és 17.45 óra közötti intervallumban győzött 100 háton is (55.58 mp), majd a legrövidebb sprintfináléban, vagyis 50 gyorson érkezett be harmadikként (23.51). Kaliba Viktor tanítványa a debreceni ob-re vállalt tíz számos rajtmennyiségének a felén van túl, s „időarányosan” több mint jól áll...

Utóbbi számban a kaposvári Kakuk Koppány diadalmaskodott (23.09), aki a nyitónapon az újpesti Papp Sebestyénnel holtversenyben lett első 100 gyorson. A Jövő SC-s Kokas Fanni ugyanakkor

már harmadik sikerének örülhetett, miután – a 100 gyors és az 50 hát szerdai megnyerését követően - a 100 hát döntőjében 1:01.29 perc alatt ért célba.

Diadalát minősíti, hogy bő két másodperccel volt jobb az FTC-s Tombor Sáránál, aki az első napon a 200 vegyes aranyérmével távozhatott az uszodából.

Az Antal Dávidhoz hasonlatosan elsősorban az egy hónap múlva esedékes ifi Eb-re és az augusztusi felnőtt kontinensviadalra készülő Jackl Vivien ugyanakkor ezüstből duplázott, merthogy egy nappal a 200 vegyes második helye után 200 pillangón is legyőzőre akadt, ezúttal a sportági hátország egy újabb talentuma, Kertész Boróka bizonyult nála gyorsabbnak. A 17 éves Jackl, aki a Bp. Honvéd színeiben indul ugyan az ob-n, de régi-új mesterénél, Kocsis Mártánál készül Tatabányán, már az áprilisi felnőtt magyar bajnokságon is nagyot harcolt a 15 esztendős Kertésszel. Kora tavaszi versengésük döntetlenre végződött, amennyiben a kétszázas pillangódöntőben holtversenyben végeztek az élen. Csütörtökön viszont a Jövő SC nagy reménysége 2:11.45-ös idővel győzött a 2:13.81-gyel célba csapó Jackl előtt.

Az 50 női gyors aranyát a 2011-es születésű, és az évjáratos országos csúcsot a 25.96 másodperces idejével „súroló” ferencvárosi Kömöz Eszter nyakába akasztották, és nagyszerű teljesítménnyel győzött 400 gyorson a győriek kitűnősége, a 2009-es Pápai Olivér is, aki 3:47.82-tel tudta le a távot, csaknem hat másodpercet verve az UTE-s Kárpáti Mátéra, a szám tavalyi bajnokára. A lányok négyszázas gyorsvetélkedőjében a debreceni Szabó Lilla bizonyult a legjobbnak (4:14.04). Az egyéniben jeleskedők közül többen jelentős szerepet vállaltak klubjuk 4x100 méteres vegyesváltóinak győzelméből is.

A nap zárófináléit a fiúknál az UNI Győri Úszó Sportegyesület kvartettje – Takács Milán, Buda Levente, Bozsodi Máté, Pápai Olivér –  3:47.78, a lányoknál pedig a Jövő SC négyese – Gergely Cecília, Dobra Katalin, Kertész Boróka, Kokas Fanni –  4:13.22 perccel nyerte.

(Kiemelt képünkön: Antal Dávid két aranyat és egy bronzot gyűjtött be a második versenynapon Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
5 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
7 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
11 órája

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
14 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
15 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
17 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43