Bejutott az elődöntőbe a Roland Garros lengyel meglepetésembere

2026.06.03. 13:39
null
Maja Chwalinska folytatta nagy menetelését (Fotó: Getty Images)
A selejtezőből indult lengyel Maja Chwalinska bejutott a francia nyílt teniszbajnokság női versenyének elődöntőjébe, miután szerdán két játszmában legyőzte a 22. kiemelt orosz Anna Kalinszkaját.

Az első szett igazi hullámvasút volt, az első játékban az orosz elvette ellenfele adogatását, aki viszont az első három Kalinszakaja-szervajátékot meg tudta nyerni és 5:1-re elhúzott. Ekkor úgy tűnt, a 24 éves lengyel teniszező gyors szettelőnybe kerül, Kalinszkaja viszont a folytatásban az addiginál sokkal keményebb játékra váltott és 5:5-nél utolérte ellenfelét. A játszma aztán rövidítésben dőlt el, ami a lengyel sikerével zárult, miután az orosz sportoló 3–3 után nem szerzett pontot.

A második szett az elsőhöz hasonlóan indult, Chwalinska 4:1-re ellépett, majd 5:2-re is vezetett. Ezek után a meccsért adogathatott, de Kalinszkaja nem adta fel és szépített, viszont a saját szervajátékában nagyokat rontott és 1 óra 55 perc alatt elbukta a mérkőzést.

Chwalinska a csütörtöki elődöntőben az Arina Szabalenkát legyőző Gyiana Snajgyerrel csap majd össze.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (61 723 000 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
NŐI EGYES
Maja Chwalinska (lengyel)–Anna Kalinszkaja (orosz, 22.) 7:6 (7–3), 6:3
Gyiana Snajgyer (orosz, 25.)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 3:6, 7:5, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Szabalenka két szettben továbbjutott a US Openen

Tenisz
1 órája

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
Tegnap, 10:12

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

Stollárék az első fordulóban búcsúztak a monterreyi tenisztornától

Tenisz
2026.08.25. 07:16

A játékot élvezni kell, a siker a stratégiától függ – exkluzív interjú Justine Heninnel

Képes Sport
2026.08.23. 08:41

Ribakina feladta a negyeddöntőjét Cincinnatiben, Szabalenka marad a világelső

Tenisz
2026.08.21. 11:32

Újra együtt játszottak és majdnem győztek a Williams nővérek

Tenisz
2026.08.18. 11:30

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04