Nem ment ma az oroszok ellen: Marozsán is búcsúzott a dohai tornától

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.02.18. 16:56
null
Marozsán Fábián egy kört ment Dohában (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton után Marozsán Fábián is búcsúzott a 2.8 millió dollár (904 millió forint) összdíjazású dohai kemény pályás férfi tenisztornától, miután a nyolcaddöntőben kikapott az 5. helyen kiemelt orosz, címvédő Andrej Rubljovtól.

Az elmúlt másfél évben négyszer találkozott egymással a két játékos, a mérleg 2–2 volt: bár Andrej Rubljov jóval magasabban jegyzett játékos (világranglista-14.), Marozsán Fábián (48.) megmutatta már, hogy képes legyőzni. Sajnos ezen a napon nem ment annyira a magyar teniszezőnek, az első játszmában a második és a harmadik szervagémjét is elveszítette, nem jutott bréklabdáig, így 31 perc alatt szetthátrányba került.

Marozsán a folytatásban 2:2-ig hozta az adogatójátékait, ezt követően az orosz rivális ismét kihasználta az első bréklehetőségét. A Vasas SC versenyzőjének 3:5-nél a meccsben maradásért kellett adogatnia, ami nem ment könnyen, de két mérkőzéslabdát hárítva sikerült szépítenie. A következő gémben aztán már nem volt visszaút, a címvédő Rubljov (aki 2020-ban is megnyerte ezt, az akkor még ATP 250-es tornát) összességében a negyedik meccslabdáját kihasználva győzött 68 perc alatt.

Rubljovra a negyeddöntőben a honfitársát, Danyiil Medvegyevet két szettben búcsúztató görög Sztefanosz Cicipasz vár.

A magyar teniszező menedzsmentje a lapunkhoz eljuttatta sajtóközleményét, melyből kiderült, hogy első számú játékosunk nem volt százszázalékos állapotban.

„Őszintén nem volt jó a szerdai mérkőzés. Az elmúlt napokban betegséggel küzdöttem, a Humbert elleni meccsen szerencsére még nem jött ki annyira, de sajnos ma reggel már éreztem, hogy sokkal rosszabb lett az állapotom. Nem igazán volt erőm, nem tudtam beleállni a labdamenetekbe, a szervám sokkal lassabb volt, és szenvedtem az orrdugulással, légzéssel, szóval nem volt jó élmény a mai meccs” – kezdte értékelését Marozsán Fábián. Hozzátette, Rubljov egyébként remekül teniszezett, bár úgy gondolja, annyira nem nehezítette meg a dolgát. 

„Nehezen mozogtam, könnyű labdákat adtam neki, amiket kíméletlenül kihasznált, és a szerváim mögött sem tudtam annyira megnehezíteni a dolgát. Szeretném ezt a meccset minél hamarabb elfelejteni, és kizárólag a gyógyulásra koncentrálni. Azt pozitívan látom, és örülök neki, hogy a betegség még az első fordulós meccsemen nem annyira jött ki rajtam, jó mérkőzést nyertem meg, de Rubljov ellen már nem volt esélyem” – zárta szavait.

A 26 éves teniszező bízik benne, hogy néhány nap alatt felépül betegségéből, a következő napokban abszolút csak a gyógyuláson és pihenésen lesz a fókusz. A katari – majd a dubaji – meleg időjárás remélhetőleg segít ebben. Aztán reményei szerint újra felveheti a ritmust és a következő tornán egészségesen léphet pályára – a jövő héten szintén 500-as tornán, Dubaiban folytatja a versenyzést.

ATP 500-AS TORNA, DOHA (2.8 millió dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Andrej Rubljov (orosz, 5.)–Marozsán Fábián 6:2, 6:4
Korábban
Karen Hacsanov (orosz, 7.)–Fucsovics Márton 6:2, 4:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
2026.05.21. 16:05

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
2026.05.20. 15:22

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2026.05.19. 18:20

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
2026.05.19. 17:31

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban

Tenisz
2026.05.14. 16:32

Sinner rekordot döntött és elődöntőbe jutott Rómában

Tenisz
2026.05.14. 15:25

Tenisz: Udvardy két szettben nyert, Marozsán kikapott a római mestertorna első körében

Tenisz
2026.05.06. 13:02
Ezek is érdekelhetik