Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 1. rész: Sabaria, a magyar profi futball első hullócsillaga

Mielőtt belevetnénk magunkat a szombathelyi futball őstörténetébe, vizsgáljuk meg, mit jelentett 1926-ban a profizmus a magyar labdarúgásban. Onnantól az egyesületek egy része részvénytársasági formában működött, a futballisták profi szerződést köthettek klubjukkal, megnőtt a szponzori lehetőségek mértéke is, valamint először országos profi ligát szerveztek. A módosítások hatására számos magyar válogatott játékos tért haza külföldről, például Schlosser Imre is, aki 37 évesen (újra) az FTC labdarúgója lett. A profi I. osztály mezőnyét tíz csapat alkotta, a nyolc legjobb fővárosi (és környéki, hiszen például akkor Újpest és Kispest sem volt Budapest része) mellé a két legerősebb vidéki együttes csatlakozott Szombathelyről és Szegedről.

A vasi megyeszékhelyen már a XIX. század végén rendeztek bemutató futballmérkőzéseket. A Szombathelyi Sportegylet 1910-ben indította el labdarúgó-szakosztályát, két évvel később ebből vált ki a Szombathelyi Iparosok és Kereskedők Magyar Testgyakorló Köre, a későbbi SzAK. A háborút követő időszakban hamar az egyik legerősebb vidéki csapattá fejlődött, egymás után hétszer (!) nyerte meg a kerületi bajnokságot, kétszer az országos bajnoki döntőbe is eljutott, ám ott 1923-ban és 1924-ben is alulmaradt.

1926 nyarán a SzAK keretére alapozva, Sabaria néven a szombathelyiek is jelentkeztek a profi ligába. „A csapat már úgyszólván készen áll a startra, a játékosok legnagyobb része már leszerződött. Fővárosiakra vagy más vidékiekre egy-kettő kivételével nem számítanak, bíznak a bennszülöttekben. A régi SzAK-ból Weinhardt, Prém, Nagy, Vámos, Holzbauer és Németh lesz a Sabáriában, de az SzSE is ad játékost, még pedig a három legjobbját: Sladovicsot, Basst és Horváthot” – írta lapunk a sárga-kékekkel kapcsolatban 1926 augusztusában.

Elkapta a rajtot az együttes, 1926. szeptember 5-én a kispestiek ellen 4:1-es szombathelyi siker született, egy héttel később hazai környezetben az Újpestet múlta felül a Sabaria. „Szombathely egész társadalma eljött megnézni a Sabaria nagy csatáját. A Sabaria meghálálta a nagy érdeklődést s legyőzte Újpest félelmes hírű csapatát, nagy küzdelemben, de biztosan és megérdemelten” – számolt be lapunk hasábjain a találkozóról a legendás Pluhár István.

Első profi idényében csupán rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le a dobogóról a Sabaria, amely az utolsó fordulóban a Hungária együttesét múlta felül 2:1-re. Rövidesen visszavágtak a fővárosiak, a Közép-európai Kupa selejtezőjében 3:2-re győztek, így ők indulhattak a nemzetközi sorozatban.

A Sabaria a következő idényben is nagyszerűen szerepelt, mind­össze négy vereséget szenvedett és ezúttal is negyedik lett. A Ferencvárost például 28 ezer néző előtt múlta felül 3:1-re az Üllői úton, erről a meccsről még a filmhíradó is beszámolt, Weinhardt Ferenc védéseit a mai napig megnézhetjük, míg lapunk két és fél oldalon (!) taglalta a találkozót. A Hungária elleni 5:1-es siker után csak úgy röpködtek a játékosokat dicsérő jelzők, a fővárosi publikum a vállán vitte le a vasi futballistákat…

„Hihetetlen lelkesedéssel játszott mindegyik szombathelyi játékos: gyorsak voltak, sokkal gyorsabbak a kék-fehéreknél, mindenütt ők voltak, úgyhogy sokszor úgy tűnt fel, mintha sokkal több Sabaria-játékos volna a pályán, mint kék-fehér” – méltatta lapunk a Sabariát.

A sikeresen szereplő csapat fenntartása azonban sok pénzbe került, a játékosok fizetése mellett az utazásra, játékvezetők fogadására is költeni kellett többek között. Ráadásul a Sabariának még saját pályája sem volt, eleinte a SzAK stadionjában, majd a Városligetben fogadta ellenfeleit, hacsak el nem adta a pályaválasztói jogot. Bevételi oldalon a jegyek mellett a hirdetések szerepeltek, valamint az úgynevezett portyázás vagy „vajaskenyér-túrák”, amelyek során külföldi ellenfelekkel mérkőztek meg a csapatok.

1928 decemberében, a gyengén sikerült őszi szezont követően váratlant húzott a Sabaria: magyar klubként először a tengerentúlra utazott, méghozzá azzal a reménnyel, hogy némi bevétel mellett sikerül egymásra hangolnia a keretét. „A Sabaria különben mindenre felkészülve utazik el. Visznek magukkal több labdát, hátha ott más fajta, a Sabaria játékosainak szokatlan labdával játszanak. Zászlót egész bőröndre valót csomagoltak be. Köztük van a nagy angyalos címerrel díszített nemzeti zászlónk, amit a szállodára tűznek ki és esetleg a hajó árbocára húznak fel. Zászlót visznek minden egyesület és minden szövetség részére, zászlót tűznek ki az autójukra, a vasúti kocsikra, mégpedig nemzeti színűt és Sabaria-lobogót is” – számolt be lapunk az előkészületekről. Még üres szerződéseket is vitt magával a csapat, hátha hazacsábít néhány magyar légióst.

Nos, a Kubát, Mexikót és az Egyesült Államokat is érintő túra végül négy hónaposra nyúlt, többek között influenzajárvány és felkelés is nehezítette az együttes dolgát. A játékosok ugyan az életre szóló élmény mellett háromezer pengőt kaptak, de a klub bevételei elmaradtak a remélttől. Ráadásul a bajnokságban sem javultak az eredményei, a Sabaria kiesett.

Egy idényt követően visszajutott, ám már nem tudta megismételni korábbi nagyszerű teljesítményét. A begyűrűző nagy gazdasági világválság hatása is közrejátszott abban, hogy a Sabaria 1932 tavaszán az utolsó hét mérkőzését már le sem játszhatta, súlyos anyagi problémái miatt áprilisban kizárták, mivel az ellenfeleinek járó nyolcszáz pengőt sem volt képes kifizetni.

„A Sabaria nem vehet részt tovább a bajnokságban, eredményeit semmisnek tekintik, a csapatot utolsónak helyezték, öt játékosát a szövetség »lefoglalta«” – írta címlapján a Nemzeti Sport 1932. április 27-én. Saját maga hatodik születésnapját sem élhette meg az egyesület, amely lényegében a magyar profi futball első hullócsillaga lett. Rövid időre felragyogott, majd gyorsan el is tűnt…

Szombathelyi FC néven új egyesület szerveződött a romokon, ám a városban onnantól a vasutasok Haladása tört meghatározó szerepre. A MÁV mindvégig amatőr státusú csapata 1936 nyarán országos bajnokként vívta ki szereplési jogát a nemzeti bajnokságban. Más szombathelyi egyesület azóta sem jutott el a legmagasabb osztályig, habár 1942-ben a többek között Lóránt Gyulát is foglalkoztató SzFC csak rosszabb gólkülönbséggel maradt le.

1916-ban a Szombathelyi SE edzésén nem akadt elég játékos, így a nézőtérről ugrott be balszélsőnek egy 15 éves legény. Holzbauer József néhány nappal később már az SzSE csatársorának bal oldalán szerepelt a budapesti „33” ellen. 1919-ben a Szombathelyi AK második csapatához került, egy sérülés miatt kapott először lehetőséget a felnőttek között. A bécsi Cricketer ellen jól sikerült a bemutatkozása, rövidesen a SzAK alapemberévé vált a civilben villanyszerelőként dolgozó futballista. A „Bozsó” becenevű támadó 1925-ben a felnőttválogatottban is bemutatkozott; „Holzbauer nemcsak megállta a helyét, hanem – még ellenségeinek megállapítása szerint is – a magyar csapat legjobb, leghasznosabb tagja volt” – írta róla a Pesti Napló. Holzbauer a meggypiros mezt összesen hat alkalommal húzhatta magára. 1926-ban a SzAK-ra épülő Sabaria játékosa lett, amelyet megszűnéséig, 1932-ig szolgált. 1965-ben hunyt el.

A Sabaria nevével a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján találkozhattunk legközelebb, ám ennek a piros, fehér és kék színeket használó csapatnak lényegében semmi köze sem volt az ötven évvel korábbi Sabariához. Azaz valamennyi mégis, a Szombathelyi SE Dózsa (az SzSE-ből vált ki a későbbi SzAK még az első világháború előtt) és a Savaria Cipőgyár SE egyesülésével jött létre 1975-ben a Sabaria SE, amely részben a Városligeti Sporttelepen fogadta ellenfeleit 1993-as megszűnéséig.

A Sabaria megszületésének 100., a Haladás élvonalba jutásának 90. évfordulóján a legmagasabban jegyzett szombathelyi csapatot a harmadosztályban találjuk. A megszűnés széléről szurkolói támogatásoknak köszönhetően megmentett Hali svájci befektetővel épül újjá.

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 14-i lapszámában jelent meg.)