Fucsovics gyors győzelemmel kezdte a wimbledoni selejtezőt

2025.06.23. 15:14
null
A wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének első kiemeltjeként Fucsovics Márton magabiztos győzelemmel kezdte meg a szereplését.

A világranglistán 103. játékos hétfőn az osztrák Jurij Rodionovval (198.) csapott össze, akit eddigi két találkozójukon mindkétszer legyőzött. A 26 éves, fehérorosz származású rivális csak két mérkőzést vívott eddig Grand Slam-főtáblán, a londoni elitversenyen pedig előzőleg összesen két meccset nyert a kvalifikációban. A 33 éves magyar ugyanakkor 2021-ben negyeddöntős volt Wimbledonban – még régebben, 2010-ben pedig megnyerte a tornát a juniorok között.

A Rodionov elleni harmadik mérkőzés első kilenc játéka stabil adogatásokat hozott, mígnem az első helyen kiemelt Fucsovics a legjobbkor, 5:4-nél elvette a balkezes osztrák szerváját, és 37 perc elteltével szettelőnybe került. A folytatásban Rodionov 4:3-nál „remegett meg”, több könnyű hibát vétett, majd Fucsovics könnyedén kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 12 percig tartott.

FUCSOVICS ELSŐ SZETTLABDÁJA 

 

A füves pályás GS-torna selejtezőjében még egy magyar játékos, Piros Zsombor érdekelt, ő hétfőn délután a 11. kiemelt portugál Jaime Faria ellen lép pályára.

A főtáblára jutásért három meccset kell nyerni.

WIMBLEDON (50 000 000 font, füves pálya)
SELEJTEZŐ, 
FÉRFIAK, 1. FORDULÓ
Fucsovics Márton (1.)–Jurij Rodionov (osztrák) 6:4, 6:3 
KÉSŐBB 
kb. 15:45-től: Piros Zsombor–Jaime Faria (portugál, 11.)

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
4 órája

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
6 órája

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09