Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

2025.05.28. 21:05
null
Fotó: Getty Images
Mint arról beszámoltunk, a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyesének 2. fordulójában Marozsán Fábián négy szettben kikapott Carlos Alcaraztól. A találkozót a Nemzeti Sportnak értékelve Marozsán elmondta, a papírforma érvényesült, de örül, hogy nyert egy szettet.

 

„Ma egy jobb játékos legyőzött, annak viszont őszintén örülök, hogy egy szettet sikerült nyernem. A másik három nem igazán sikerült jól, az eléggé sima volt, de Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma. Uralta a játékot, otthonosabban érezte magát, feküdt neki a játékom, rám erőltette az akaratát, jobb volt ma, megérdemelte a győzelmet” – tekintett vissza a találkozóra a magyar teniszező.

Marozsán kiemelte, próbálnak ebből a vereségből tanulni, folytatják az edzéseket, jönnek majd az újabb mérkőzések, és csapatával bíznak abban, hogy lesznek még szép győzelmei.

A Philippe-Chatrier pályával kapcsolatban megjegyezte, boldog, hogy egy ilyen arénában egy nagy játékos ellen tudott játszani, minden bizonnyal örök emlék lesz számára a meccs.

A számára csütörtökön kezdődő párosversenyről – ahol az olasz Mattia Belluccival szerepel – azt mondta, nem volt lehetősége partnerével együtt edzeni, így majd igyekeznek alkalmazkodni egymáshoz, és vélhetően kicsit rögtönözniük is kell, ami nyilván nem ideális, de megpróbálnak mindent megtenni a győzelemért.

„Amennyire tudom, amerikai ellenfeleink is inkább egyéniben versenyeznek, meglátjuk, mire leszünk képesek” – tekintett előre Marozsán a Jenson Brooksby és Marcos Giron elleni találkozóra.

„Nagyszerű mérkőzés volt, amin jól kezdtem és az első szettben nagyon magabiztosan játszottam. A másodikban aztán Marozsán sokkal jobban és agresszívebben teniszezett, gyakorlatilag nem hibázott, ezért nagyon nehezen tudtam csak megbirkózni a játékával –mondta a találkozó után Alcaraz, aki hozzátette, fontos volt, hogy az elveszített játszma után erős és friss tudott maradni, ennek köszönhetően a harmadik felvonástól fogva ismét folyamatosan javult a teljesítménye, így győzni tudott. – Csak jól szeretnék teniszezni, és azt szeretném, hogy a nézők mellett én is élvezzem a mérkőzéseimet.” 
Alcaraz: a második szettben Marozsán GYAKORLATILAG NEM HIBÁZOTT
Tenisz
2025.05.28. 16:05

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

A magyar teniszező egy játszmában tudta igazán megnehezíteni a címvédő dolgát a második fordulóban.

 

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
17 órája

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
2026.03.16. 21:42

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Alcaraz először kapott ki 2026-ban, Medvegyev döntőzik Sinnerrel Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 01:24

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Tenisz: a Djokovicsot kiverő Draper mellett Swiatek is a nyolc között búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.13. 10:16
Ezek is érdekelhetik