Valkusz első egyes sikerével legyőztük Egyiptomot a Davis-kupa osztályozóján!

Vágólapra másolva!
2024.09.14. 16:54
Valkusz Máté biztosította be a magyar győzelmet (Fotó: Árvai Károly)
Valkusz Máté megnyerte az utolsó, ötödik mérkőzést, így a magyar válogatott összesítésben 3:2-re győzött Egyiptomban a tenisz Davis-kupa osztályozóján.

A kairói párharc záró felvonásában elvileg a pénteki nyitó nap két vesztese lépett volna pályára az El-Gezira Sporting Clubban, Amr el-Szajed egy nappal ezelőtt Piros Zsombortól, míg Valkusz Mohamed Szafvattól kapott ki egyaránt óriási csatában. A hazai kapitány azonban a csere mellett döntött, így a világranglistán 402. Valkusz nem az előző napon a kezén-lábán görcsölő El-Szajeddel, hanem Faresz Zakariával került szembe, aki jelenleg a 923., és legjobbja a 909. pozíció volt. A 23 éves ellenfél az elmúlt hét mérkőzését elvesztette az ITF-tornákon, és legutóbb júniusban nyert meccset. 

Eleinte nem látszott a két játékos közötti helyezésbeli különbség, fej fej mellett haladtak, majd a 26 éves Valkusz brékelt, és 6:3-ra hozta a nyitó szettet. A folytatásban nyolc gémet kellett várni a következő brékre, ekkor Valkusz 4:4-nél egy csodás röptével elvette Zakaria adogatását, majd kiszerválta a mérkőzést, és ötödik egyéni találkozóján első győzelmét aratta a Davis-kupában. 

A két legjobbjukat, Marozsán Fábiánt (49.) és Fucsovics Mártont (85.) nélkülöző magyarok tehát jövőre ismét a döntő selejtezőjében szerepelnek, a vesztes Egyiptom pedig a világcsoport I-ben folytatja. A válogatott tavaly szeptemberben is sikerrel vette az osztályozót, akkor Törökország ellen nyert 4:0-ra Keszthelyen. Idén februárban, Tatabányán aztán a mieink 3:2-re kikaptak a németektől a selejtezőben.

TENISZ DAVIS-KUPA
Világcsoport I, osztályozó, Kairó
EGYIPTOM–MAGYARORSZÁG 2:3
Faresz Zakaria (923.)–Valkusz Máté 3:6, 4:6

KORÁBBAN
EGYES MÉRKŐZÉS
Mohamed Szafvat–Piros Zsombor 6:7 (3–7), 1:6
PÁROS MÉRKŐZÉS
Karim-Mohamed Mamun (876.), Mohamed Szafvat–Fajta Péter (604.), Madarász Gergely (809.) 7:6 (86), 7:6 (75)

 

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
12 órája

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
22 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér, de nem lesz ott Melbourne-ben

Tenisz
23 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51
Ezek is érdekelhetik