Piros a második meccsét is megnyerte, az utolsó egyes dönt a Dk-osztályozón

2024.09.14. 14:32
Piros a második egyesét is megnyerte (Fotó: Magyar Teniszszövetség)
Piros Zsombor megnyerte a negyedik mérkőzést, így a magyar válogatott 2:2-re egyenlített Kairóban az Egyiptom elleni tenisz Davis-kupa-osztályozón, amely így az utolsó meccsen dől el.

 

A szombati első egyesben nagy teher volt a világranglistán 222. helyezett magyar játékos vállán, mivel annak tudatában lépett az el-Gezira Sporting Club salakpályájára, hogy vereség esetén az afrikaiak megnyerik a párharcot. 

Piros pénteken maratoni meccsen, szetthátrányból fordítva verte meg Amr el-Szajedet, ezúttal pedig azzal a Mohamed Szafvattal került szembe, aki az előző napon legyőzte Valkusz Mátét, majd délelőtt a párosban is diadalmaskodott Karim Mohamed Mamun oldalán. A 33 éves rivális ennek megfelelően nem tűnt frissnek a mérkőzés elején, a budapesti teniszező 2:0-val kezdett, de az egyiptomi hamarosan utolérte őt. A kimerítő labdamenetek végén a párharc sorozatban negyedik szettje is rövidítésbe torkollott, s ebben a kevesebbet rontó Piros bizonyult jobbnak. 

A folytatásban Szafvat egyre fáradtabban mozgott – a szünetekben folyton masszírozták-frissítették –, a magyar éljátékos pedig igyekezett futtatni őt, aminek dupla brékkel 4:0-s előny lett az eredménye. A hátralévő időben még az is „belefért”, hogy Piros egyszer elveszítse a szerváját, a győzelmet már nem fenyegette veszély. 

Ez azt jelenti, hogy az osztályozó az ötödik, utolsó meccsen dől el, amelyet Amr el-Szajed vív Valkusz Mátéval.

TENISZ DAVIS-KUPA
Világcsoport I, osztályozó, Kairó
EGYIPTOM–MAGYARORSZÁG – az állás: 2:2
Mohamed Szafvat–Piros Zsombor 6:7 (3–7), 1:6 

KORÁBBAN 
PÁROS MÉRKŐZÉS
Karim-Mohamed Mamun (876.), Mohamed Szafvat–Fajta Péter (604.), Madarász Gergely (809.) 7:6 (8–6), 7:6 (7–5)

Később
Kb. 14.50: Amr el-Szajed–Valkusz Máté

Tenisz
2024.09.13. 13:09

Davis-kupa: Piros Zsombor nehéz győzelme után Valkusz kikapott Kairóban

Mindkét meccsen az egyiptomiak nyerték az első szettet, és csak egyszer sikerült fordítani.

 

Legfrissebb hírek

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2026.11.07. 14:59

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
2026.11.06. 19:47

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
2026.11.04. 20:42

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Piros Zsombor a legjobb 100 küszöbén a világranglistán

Tenisz
2026.10.19. 10:25

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
2026.10.18. 17:15

Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

Tenisz
2026.10.17. 14:13