Simon Béla a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya

2026.03.09. 17:16
null
Fotó: Szlovák Bence/hunrowing.hu
Simon Béla lett a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség (MESZ) hétfői sajtóközleménye szerint a szakvezető megbízatása március 1-től érvényes, és a felnőtt kereten kívül kiterjed az U19-es és az U23-as csapatra, sőt, a gyorsan fejlődő beach sprint szakágra is.

A MESZ stratégiai célja a sportág hazai bázisának szélesítése, illetve az, hogy egyre több magyar versenyző képviselhesse az országot a nemzetközi mezőnyben, valamint a következő olimpiai ciklusokban.

Simon rövid távú szakmai céljai között szerepel a beach sprint szakág megerősítése, amely az olimpiai programban is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. A kapitány szerint megfelelő fejlesztéssel akár a Los Angeles-i olimpiai részvétel sem elérhetetlen.

Az eddigi szövetségi kapitány, Ficsor László nyugdíjba vonult, de továbbra is aktív szerepet vállal a sportág támogatásában. A válogatott szakmai munkáját továbbra is segíti a nemzetközi hírű edző, Antonio Colamonici.

A hosszú távú építkezés részeként Simon Béla development programot indított a serdülő korosztály számára, amelyet Boros Bálint és Furkó Kálmán vezet. A program célja, hogy már az utánpótlás korosztályban azonosítsák és fejlesszék azokat a sportolókat, akik a jövőben a magyar evezés élversenyzőivé válhatnak.

 

Legfrissebb hírek

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
2026.07.22. 16:05

Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.07.22. 14:44

Az evezősöknél maradnak az oroszokra vonatkozó korlátozások

Egyéb egyéni
2026.07.14. 17:07

Több mint 90 ezren ünnepelték a történelmi vb-szereplés után hazatérő norvég válogatottat – videók

Foci vb 2026
2026.07.14. 09:40

Evezős ob: a kapitány abban bízik, hogy az Eb-re készülő válogatottjai jól kifáradtak

Egyéb egyéni
2026.07.13. 14:07

Kapitányból versenyző, versenyzőből kormányos lett az evezős ob záró napján

Egyéb egyéni
2026.07.12. 18:25

Magabiztosan nyertek az Eb-indulók az evezős ob harmadik napján

Egyéb egyéni
2026.07.11. 19:51

Gadányi Zoltána és Szente Dóra duplázott az evezős ob pénteki napján

Egyéb egyéni
2026.07.10. 18:56