Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 20:39
null
Karl Etta Eyong (balra) góljával nyert a Villarreal (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 35. fordulójában a Celta Vigo emberhátrányban 3–2-re legyőzte a Sevillát, a Mallorca 2–1-re felülmúlta a Nikitscher Tamással felálló Real Valladolidot, a Villarreal pedig hajrábeli góllal nyert 1–0-ra a Girona otthonában.

A Celta Vigo szerzett vezetést, majd kezezés miatt az első félidő ráadásában emberhátrányban került, a Sevilla pedig tizenegyesből egyenlített. A második félidőben két góllal elhúztak a hazaiak, és ugyan a vendégek a ráadás nyolcadik percében ismét betaláltak, egyenlíteni nem tudtak, s immár nyolc bajnoki óta nyeretlenek (3–2).


Nikitscher Tamással a soraiban lépett pályára a már biztos kieső Real Valladolid, amely vezetést is szerzett Chuki révén a 11. percben. A Mallorca az első fél óra végén egyenlített, majd a második félidő elején előnybe került, és a vendégcsapat ezt követően csak lesgólig jutott. Sorozatban kilencedik meccsét veszítette el a sereghajtó, és január 11-e óta képtelen nyerni – akkor a Betist múlta felül 1–0-ra. Sikerükkel a hazaiak továbbra is versenyben vannak a nemzetközi kupaindulásért (2–1).


Sokáig úgy tűnt, a Villarreal nem bír a Gironával, ám a 89. percben Karl Etta Eyong fejes góljával megnyerte a mérkőzést. A „sárga tengeralattjáró” újabb lépést tett a BL-indulás felé – az első öt csapat szerepelhet majd a Bajnokok Ligája következő kiírásában (0–1).


SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ – szombati mérkőzések
Celta Vigo–Sevilla 3–2 (Moriba 19., Mingueza 65., B. Iglesias 90+1., ill. Gudelj 45+8. – 11-esből, Salas 90+8.)
Kiállítva: M. Alonso (45+6., Celta Vigo)
Girona–Villarreal 0–1 (Etta Eyong 89.)
Mallorca–Valladolid 2–1 (Mascarell 28., Darder 50., ill. Chuki 11.)
Valencia–Getafe 3–0 (Pepelu 8. – 11-esből, Diego López 18., Hugo Duro 37. – 11-esből)
Atlético Madrid–Real Sociedad 4–0 (Sörloth 7., 10., 11., 30.)

VASÁRNAP
14.00: Leganés–Espanyol (Tv: Spíler2)
16.15: Barcelona–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
18.30: Athletic Bilbao–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Betis–Osasuna (Tv: Spíler2)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Las Palmas–Rayo Vallecano 0–1 (Álvaro García 66.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Barcelona34254591–33+5879
  2. Real Madrid34236569–33+3675
  3. Atlético Madrid352010560–27+3370
  4. Athletic Bilbao341613550–26+2461
  5. Villarreal351710861–47+1461
  6. Betis34169952–42+1057
  7. Celta Vigo351471455–54+149
  8. Rayo Vallecano3512111237–42–547
  9. Mallorca351381433–40–747
10. Valencia3511121243–51–845
11. Osasuna3410141042–50–844
12. Real Sociedad351271632–41–943
13. Getafe351091631–34–339
14. Espanyol341091536–44–839
15. Sevilla359111539–49–1038
16. Girona351081741–53–1238
17. Alavés348111535–46–1135
18. Las Palmas35881940–57–1732
19. Leganés346131532–51–1931
20. Valladolid35442726–85–5916

 

 

Legfrissebb hírek

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
8 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 11:18

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 22:51
Ezek is érdekelhetik