Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

2025.05.23. 17:54
Ancelotti utódját hétfőn jelentheti be a Real Madrid (Fotó: Getty Images)
A távozó Carlo Ancelotti megerősítette, hogy Xabi Alonso lesz a Real Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

Mint ismert, Carlo Ancelotti következő állomása Brazília lesz, míg a helyét több sajtótermék szerint is Xabi Alonso veszi át. A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában a királyi gárda otthon fogadja a Real Sociedadot. Az olasz mester pénteken sok szerencsét kívánt az utódjának, és leszögezte, hogy szerinte a Bayer Leverkusentől érkező Alonsónak megvannak a képességei a madridi együttes irányításához.

Nem akarok tanácsokat adni, hisz mindenkinek megvan a saját megközelítése a futballhoz. A Real Madrid edzőjének lenni egy áldás. Xabiban megvan minden, ami ehhez a csapathoz szükséges, sok sikert kívánok neki” – mondta a Real Madrid történelmének legsikeresebb szakvezetője. Mint hozzátette, jelenleg úgy gondolja, hogy többé nem dolgozik majd klubcsapat élén.

A 65 éves tréner korábban a Bayern München, az AC Milan és a Chelsea szakvezetője is volt, a Reallal a Bajnokok Ligáját háromszor, a bajnokságot, a Király.kupát és a klubvilágbajnokságot két-két alkalommal nyerte meg, most pedig a brazil válogatott szövetségi kapitánya lesz.

Xabi Alonso érkezését honfitársa, Álvaro Arbeloa, a Real második csapatának edzője is megerősítette, amikor a közösségi médiában azt üzente jó barátjának, hogy már tárt karokkal várják őt egykori klubjánál.

A Marca című spanyol sportnapilap értesülése szerint a Leverkusennel tavaly német bajnoki címet szerző Xabi Alonsót hétfőn mutatja be a klub.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
13 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 22:19

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 13:00

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 10:15

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 10:24