El Clásico: Boldogsággal tölt el minket a győzelem – Modric

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2022.10.17. 06:49
null
Modric: Boldogsággal tölt el minket a győzelem (Fotó: AFP)
A Real Madrid–Barcelona (3–1) spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés után Luca Modric kijelentette, hogy boldogsággal töltötte el a győzelem, és az, ahogy játszottak. Értékelések.

„Boldogsággal tölt el minket a győzelem, illetve a játékunk – mondta Luca Modric, a Real Madrid középpályása a La Liga Tv-nek. – Tudtuk, hogy lesznek olyan időszakok, amikor szenvedünk, mert a Barca jól tartja meg a labdát. Ettől függetlenül kimagasló teljesítményt nyújtottunk, Karim Benzema megérdemli az Aranylabdát.”

„Szerintem keményen megdolgoztunk a győzelemért, ha kellett, védekeztünk, ugyanakkor gyorsan váltottunk át támadásbaFederico Valverde, a Real Madrid középpályása a Mundo Deportivónak. – Mindig mondtam, középen szeretek a legjobban játszani, de a szélen is odateszem magam, és minden poszton próbálom élvezni a futballt.”

„Amikor sokat volt nálunk a labda, képesek voltunk helyzeteket kialakítaniSergi Roberto, a Barcelona védője a Mundo Deportivónak. – Ez a szépítő gólnál is látszott, de aztán tizenegyest ítéltek ellenünk, és onnantól már képtelenség volt pontot mentenünk. Csütörtökön újabb fontos mérkőzés vár ránk, bízom a csapatban, nincs veszve semmi.”

„Csalódott vagyok, mert szerintem nem játszottunk rosszul, igaz, az átmeneteknél nem voltunk jók az első félidőbenJules Koundé, a Barcelona védője a Mundo Deportivónak. – Amikor nem a Real Madridnál volt a labda, úgy tűnt, szenvednek, de két helyzetből két gólt szereztek.”

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Real Madrid–Barcelona 3–1 (2–0)
Madrid,
Santiago Bernabéu Stadion, 62 876 néző. V: Sánchez Martínez
REAL MADRID:
Lunyin – Carvajal (Rüdiger, 88.), Militao, Alaba, F. Mendy – Modric (Camavinga, 78.), Tchouaméni, Kroos – Valverde, Benzema (Asensio, 88.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 85.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
BARCELONA: Ter Stegen – S. Roberto, Koundé, Eric García, A. Balde (Alba, 60.) – F. de Jong, Busquets (Gavi, 60.), Pedri (Kessié, 83.) – Raphinha (Ferran Torres, 60.), Lewandowski, O. Dembélé (Fati, 73.). Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Benzema (12.), Valverde (35.), Rodrygo (90+2. – 11-esből), ill. Ferran Torres (83.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 9 8 1 22–8 +14 25
2. Barcelona 9 7 1 1 21–4 +17 22
3. Atlético Madrid 9 6 1 2 15–7 +8 19
4. Betis 9 6 1 2 13–6 +7 19
5. Real Sociedad 9 6 1 2 15–12 +3 19
6. Athletic Bilbao 9 5 2 2 17–6 +11 17
7. Valencia 9 4 2 3 16–10 +6 14
8. Osasuna 8 4 1 3 9–8 +1 13
9. Villarreal 8 3 3 2 10–3 +7 12
10. Rayo Vallecano 9 3 2 4 10–12 –2 11
11. Celta Vigo 9 3 1 5 10–16 –6 10
12. Mallorca 9 2 3 4 7–10 –3 9
13. Espanyol 9 2 3 4 12–16 –4 9
14. Sevilla 9 2 3 4 9–14 –5 9
15. Girona 9 2 2 5 12–15 –3 8
16. Getafe 9 2 2 5 8–16 –8 8
17. Valladolid 9 2 2 5 6–14 –8 8
18. Almeria 9 2 1 6 8–15 –7 7
19. Cádiz 9 1 3 5 4–17 –13 6
20. Elche 9 3 6 6–21 –15 3
Legfrissebb hírek

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
47 perce

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
10 órája

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Arbeloa Valverdét méltatta, a triplázó szerint ez volt a legjobb meccse

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:39
Ezek is érdekelhetik